Hetikiadás, 1930. január-december

1930-09-16 / 37 [1516]

A eredeti - tárcája. Irta: Sz. Torna Mária. Kovács Magda nagy bánattal a szivében élte le egyhangú napjait, visszavonultan, lelekhagyottan...Vőlegénye ott veszett a Doberdon, a borzalmak frontján;..Azóta nem érdekelte semmi - és senki...Ugy érezte, hogy nincs tdbbe mit várnia az élettol... ..." '. ^ Szürke egyformaságban igy mult el tiz esztendő. Környezete hiába próbálta rettenetes, csaknem katasztrofális letargiájából-kizökkenteni. Hiába volt minden igyekezetük. Magda nem tudott, de nem is akart felejteni.:. Elvittek utazni, soha nem látott, gyönyörű tájakra. Mig útitársai elragadtatva bámulták a szemük elé táruló-osodás panorámát, 'addig o fagyos közönynyel nézett el a legpompásabb látványok felett. Meglátszott rajta, hogy gondolatait nem a vidék magasztositó fensége, hanem inkább a suhanó szellő szárnyán ideszüremkedo harangszó köti le... - '^Akárki, már nem földi rab, nálam százszorta boldogabb!" - Csendült meg egy fájó hang lelke mélyén. • . e Mig ezeket elgondolja; lelke valahol ott bolyong a kegyetlen Loberdó jeltelen sírhantjai között. • Nem sirt, könnye nem is volt soha...Csak ugy belülről emészti magát. Lelke nagy bánata szemlátomást sorvasztja-testét. A fájdalom kiül az arcára,-.. Olyan fehér/ hogy már szinte félelemmel néznek rá az emberek...Olyan megható igy, néma gyötrődésével... • Szegény Magda!...Csak legalább sirni tudna!... . ^Egyik barátnőjével leutazott a Balatonra. Ez volt még az egyetlen hely, ahová szivesen ment. Nagyokat úszkált a hüs habokban. Ilyenkor kissé megnyugodtak fájó idegei és jól tudott aludni utána. Valósággal megváltás volt ránézve, ha aludni tudott...Hiszen aludni jó. olyankor nem fáj semmi. Vannak almok,- melyek csodalatosán felüditik az embert. Az alom könyörületesebb,mint az emberek, mert sokszor elénk varázsolja azt,- akiről azt mondják, hogy már nincs többe. Magda öccse, Pista, épen akkor fejezte be tanulmányait a keszthelyi akadémián, amikor nénje ott nyaralt. Pista kérésének engedve, Magda^arátnójévei együtt-résztvett a végzett gazdászok bucsubankettjén. A fiuk határtalan öröme, tomboló jókedve - hála a kitűnő balatoni boroknak - lassacskán átragadt Mag- • dára is. Amire már^évek óta nem volt példa, dúdolni kezdte a ciganyhuzta édesbús pusztai melódiákat... . ,

É Amikor Pista, a fiukkal eggütt elment, hogy bucsuszerenadot adjanak ideáljaiknak, Magda a barátnőjevei még ott-maradtok a pompásan felvirágzott étteremben. Itt adtak találkozót egyik otthoni ismerősüknek. Magda'nagyszerűen érezte mafeát. Veszedelmesen kezdett csillogni a szeme. Barátnője aggodalommal szemlélte, de nem merte a hangulatot elrontani, hiszenszegény lány annyit búsult, szomorkodott már esztendők ota, hogy kegyetlenség lett volna elzavarni derűs -hangulatát. , ' fi

^, - Anikóm! - szólalt meg váratlanul Magda. - Tudod-e, hogy végtelenül élhetetlenek vagyunk? mi bolyongunk itt, mintha elátkozottak lennénk. ..Senki sem mer a *o* i. jönni!! Az Isten

é

r

t!... - botránkozott meg Anikó. sarokaS

z- Hiába szörnyűködsz!...Látod azt a formás kis embert, ott, a sarokasz tálnál?... Hát én ezzel most-szemezni kezdek!... - Magda! .. .Edes! ... Jöjj h

^a! . .. ' w mi csoda szeme van! ... - : 8Sföí llfie^^fezS; ahogy én tégod • lek V

ÍS« a^lfanaloan Higany «-*!« alázatossággal meghajolt Magda' ^J^^^Jt^^** fel dühösen Magda _ ^ az „„, - Nem én akarom tudni, - mentegetődzött a prímás, a Sar0lC

Sanát'-ez már komiszság!... - szörnyűködött Magda és lelkéből egyszerre elszállt^mámoro^j csil

i

ap

itotta Anikó, - Nincs jogod boszankodni!...