Hetikiadás, 1930. január-december

1930-07-08 / 27 [1516]

Felemelték a kávába tea és a fahéi vájni át. ­A bolat tej avaslat,mint ismeretes, •rszágos alap f elállításáról is gondoskodik. Ebből az alapból fedezik azokat az összegekett.amelyeket a gazdák a 3 pengős b o lettasz elv ény alakjában ajsuza^rendes áian felül kapnak. Az alap dttálásat elsősorban a lisztvámok amfelóse révén befolyó jövedelemből látják el. Hegy azonban a lisztvámokat ne kelljen túlságos mértekben fölemelni elha­tározta a kormány,hogy a szükséges összeg ogy részét a kávé, a toa ós fahéj vámjainak omoléseből teremti oxő. Az erre vonatkozó rendelet már meg is jolent ós az uj vámok azonnali hatállyal élotbo loptok. A rondolet szorint toa, a csomagolt tea, a pörkölt kávé, az őrölo.tlon és az őrölt fahéj vámja^az eddigi­nek a duplájára omolkodik .A jövodélomtbbblot o róvon körülbelül nogy és fel irállii pengő losz,foltétolozve tormészotoson ,hogy az említett gyarmatáruk be­hozatala ós forgalma a vámoméi és után ugyanazon a nívón marad, mint oddig. Buza.ár-lisztár. Altalánte a panasz,hogy a búzaára ós a búzaliszt ára között túlságo­san nagy a difforoncia, jóval nagyobb,mint békében volt. Ezt részben az magyaráz za,hogy mivel minden megdrágul az őrlési üzem fenntartása is többo kerül,mint afcelőtt az őrlési processzus is több költséget jolont a nagyobb köztorhok ré­vén. Mindoz azonban nagyon kevés magyarázatnak a föltűnő árkülönbözet megin­dokolására. Külföldön is. drágult az élőt omolkodtok az adók,mégse támadt olyan nagy oltórós^a buza-ós liszt^rak között. Június második fölében pl. a megszál­lott Szabadkán 25^0^^' volt a buza ára, a budapesti búzaár mgyanakkor 21.4 peregő volt. A nullás liszt ára Szabadkán 36 pengő vo^t, mid Budapesten 42 pengőt kellott fizetni érte. Hasonló voltba magyar os jugoszláv kettes liszt árkülönbözete.Emollett tudni kell,hogy a bácskai malomipar a magyar malomipar. 11 ' hoz tartozott ,tohát a szabadkai malmok is ugyanolyan őrlésre voltak beren­dezve,mint a mieink. Mindebből kitűnik, monnyire igaza volt a pénzügy minisz­ternek,mikor azt mondott a, hogy a budapesti lisztárba nom a .21 pongősTnanem a 32 pengős búzaár van bokclkulalva. »om jogos tehát,hogy a liszt ara omolked­jók,ha a buza drágul a bolotta révén. A mészárosok nom egyesültek a hentesekkel. A budapesti Mészáros Ipartestület legutóbbi rendkívüli közgyűlé­sén került eldöntésre a kérdés,hogy a Mészáros Ipartestület egyesüljön-o a hantesok ipartostülotévol? Az ogyesitést kivánck kisebbségben voltak és nagy zajjal ós lármás jelenőtök között fogadták a szavazás eredményének kihirde­tését ,;~oly ollonük döntött. A fúzió kimondását már Rosszabb idő óta kérték a hontósip^.rosok,kö ztük azok,akik az 1928.évben kiaSott -miniszteri, rondele t alapján kitör jöszte t ték riüködé üköt a rokoniparra^ a mószárosiparra is .A nyolószázcvos múlttal rondclkezö né szarosiparosok azonban non akarták föladni Önállóságukat ós a fúzió ellen döntöttek. A vángnbona ára. A pénzügyminiszter f július havában tömészotben megkeresett gabonának az általános forgalniadó alapjául szolgáló átlagos áiát néter­názsánként a MvetkVzókóp állapította oeg : buza 21,rozs /kétszeres/ 10,árpa 13,tongoíi 11, zab 12,kö;Iqs 9,tatárka 14, oosu /konkoly/ 8 pongő. • A vagyon válts ág buza ára. A va gyonvá ltság buza július havi árát a pénzügyninisztor méter­mázsánként 21 pengőben állapította neg. '

Next

/
Thumbnails
Contents