Hetikiadás, 1930. január-december
1930-04-08 / 14 [1516]
/Két Isten szolgája,folyt./ ; : 7 Ezzel erősítem a lelkemet.Mert az en Istenemnek a lelek kedves.Az en Istenen^nem válogat .Egyaránt meghalt mindenkiért. Valamennyiünkért,a ti vétkeitekért is.Látjátok?- ilyen szégyenfán gyötörtette magát,hogy bocsánatot szerezzen a gyarló ember bűneiért.Erre szegezték,ezen halt meg,de harmadnapra feltámadott.Megdicsődlt és vár bennünket ott fönt az örök boldogság hazájában, ahová csak az igazak és tiszták juthatnak el. A földi küzöödés készülődés a halhatatlanságra.Azért, amig itt vagyunk,szeressük egymást.Az ón Istenem a szeretet és megbocsátás Istene. A bűnbánót ugyanolyan szeretettel öleli magához,akár csak az ártatlant. A harcos, kemény magyarok engem elkerülnek. Néhanapján vetődik erre egy-két cserkelő.Valah ogy ellesem a szavukat. Beszélgetünk. Meghallgatnak jó szívvel. Megbecsülnek. Nom bántanak,de megmaradnak t a magyar Isten szolgáinak.Podig,aki az en Istonomet kövoti,annak mindönki testvére,annak a szivében nincs harag,gőg ós bosszú... A férfi ós..az asszony megbűvölten hallgatta a lelkes orog akadozó szavait 3 amikor nagysokára elbúcsúztak tőlo,hosszasan ballagtak szótlanul. Lesre jöttök, do ügyöt som vetettek a gyalogösvényon^tfutó őzekre,szarvasokra.A gondolataiba mélyodt férfi még a vaddisznók csörtotósóro sem kapott íjához. -Ugy-o máskor is eljövünk? - kérdezte az asszony es odabujt az urához. -Él, * válasz olt a férfi és a hangja valahogyan lágyabban csöngött, -En meg sohasem hallottam ilyon beszedőt - uinődött az asszony -,milyon jó lohot az az uj Iston... Elhallgatott.A nap már magasan járt az égen,amikor az asszony újra megszólalt: -Füstöt látok. -A táltosok bennünket vártak - mondta a férfi .-Megkéstünk az áldozatról. Napkulto helyett csak most szúrják le a mént. Szaporábban lépegettek és csakhamar meglátták a tongornyi népet,moly körül/állta a dombon füstölgő fehér áldozókövot. Amikor a fiatalok alakja előtűnt a, fák közül, az egyik táltos fölemelte a kardját ós az előtte lévő acélpajzsra ütött. A halk zsongás elcsitult ós fölpattant a táltos szava: Tisztelet adassék #ojzának, a magyarok dicsőséges.vitézlő fejedelmének[ A tömeg félrehúzódott osztat nyitott. Az omborsikátor babonás tisztolottol köszöntötte a daliás vezért ós csodálkozó morajlás futott szájról-szájra. Minden szem az asszonyra tapadt. -Tündér?.. Sellő.. .Talán nom is földi anya szülte,. . A szome drágakő... Az ajka ha,sadó hajnal... A dereka darázs derék... A lába őzláb... A fehérnépek előro tolakodtak es sebtében tépték le a füvet,moly pici lába^latt meghajolt, k kemény férfiak pedig emelt fővel néztek uruk szemébe,aki méltóságosan haladt el közöttük. Mire odamértek az áldozókő ele, a két markos . legény ^ár alig birta fogni a kan tártalan, habfehér mént, mely .ágaskodott, rugott^es rázta a főiét. A füst az orrába csapódott. Fujt. Horkolt.A legények a nyakába,sörényébe kapaszkodtak.A nép mozgolódni kezdott. -Baljel,szegyen esik rajtunk - suttogták. A^áltosok, ott sürögtek-forogtak, csak egy állt mozdulatlanul,hálttal Gí-ejzának QS.Saroltának. Hosszú ina.s karját összefűzte a mellén ós belebámult a csajskodü^ • tüznyolyokbe. .aztán lassan megfordult. Magas,szikár alakja megnyúlt. Szúrós apró szómét jégigfuttatta a sokaságon,moly hirtelen elcsendesedett. Osak az ágaskodó mén nesze hallatszott. - Köszöntlok vezór! Köszöntlek nagyasszony! - kezdte messzecsengő szóval,majd ólosebben hasított bole a, hn-ngja a,csöndbe. -Titeket vártunk ós megkéstünk az áldozattal,de eleink szokása szerint nom kozdtü^meg nólkülotok. Most itt álltok a magyar Isten áldozókövo előtt.Itt a környék nópo,itt a hibátlan tiszta mén.Csak ti liiányóztatok,mert a vezór'az uj Iston táltosának áldozatát nézto. Vigyázz nagy ur! No hallgass'az idegen táltos mézédes szavára. A sok beszéd mogojt. Eddig a magyar Isten tartotta össze népünket. Ha a vezér az uj Isten hivo,megbomlik az erőnk és elveszünk. Itt a nép szine előtt figyelmeztetlek. Még nom késő. Mondd, miért kacérkodói az idegen uj Istennel?! Az asszony aggódva bujt a mereven álló fejedolomhez.Es Gej za nyugodtan íllta az öreg táltos tekintetét,majd csengő szóval válaszolt. -A magyar vezér elég nagy ur ahhoz,hogy, egyszerre két Istennek szolgáljon. Izurd le a ment! Az örog táltos engedelmeskedett,a nóp podig áhítatos csodálkozással bámulta a hatalmas kemény fejedelmet... _ _ Az egyik megfakult,porlepte krónika podig ekópam emlékezik meg Saroltáról: "...es ez a gyönyörűséges asszonyállat,kinél szebbet eleddig senki sem látott, szüle ós neveié nekünk Vajkot,kit Szentegyházunk István király néven a szentek köze iktatott..." —
