Hetikiadás, 1929. január-december

1929-12-03 / 48 [1515]

A ereaexi larcaja. —Nagyon szeretem a gyerekeket s mondhatom,sokszor keményen gondolkodóba ejtenek ki szólásaikkal.Oh,drága,aranyos gyerméklogika! Mennyi mélység,menynyi igazság van egy-egy elejtett megjegyzésükben.Hányszor pirítanak ránk, nagyo/kra aZok az igazmondó, őszinte ragyogó szemek! A gyermekszem sohasem hazudik, osak olvasni kell tudni benne. A mi családunkban két fiu Van.: az'egyik már nagyobbacska, elemi iskolás, ^a, másik még óvodás. A kisebbiket Sósikének hívjuk.Nagy, ökos szemeivel, ha rám néz,' néhány percre elfelejtem minden gondomat,bánatomat s hálás szívvel gondolok az egek Urára,aki nekem ezt a nagy-nagy örömet osztályrészemül juttatta. Egyik nap Öcsiké ezt a meglepu kérdést intézte hozzám: - Anyuka!...Mikor hoz már haza apuka is feleséget? Egy pillanatra elállt a lélekzetem az álmélkodastól, majd nevetve iparkodtam f el világosi tani , hogy hát én vagyok apuka felesége. Egy kicsit nem értette a dolgot, aztán felkacagott.de hirtelen eltakarta kezével a száját, hogy nevetésének bántó élét kissé letompítsa. - Oh, ne mondd!...Én azt hittem, hogy te neki is az anyukája vagy!... Elmentünk az állatkertije. Megnézett minden állatot, az o ráng-utánuk a t is. Egyszer híre járt,hogy az'oráng-után-papa megözvegyült. Néhány héttel később minden átmenet nélkül a következő kérdéssel csap le 'rám: - Anyukai . .Az orángutárg kapott már mostoha feleséget? Meg sem várta válaszomat, máris ujabb kérdéssel ostromol: - Mit csinálnak télen az angol-parki jegyesek?... Mit felelhettem volna erre mást,mint,hogy bizonyára a dunaparti korzón sétálnak. - És otthon? - Otthon biztosan nagyon szeretik egymást és csókolódznak. - feleltem meggondolatlanul, hogy elejét vegyem a fejemre zúduló kérdések'özönének. - Csókolódznak?...Hát ebből is meg lehet élni?... A válasz nagvon'meglep és bizony hosszabb magyarázatra van szükség, mig kiderül,hogy ó az Angol-park jegyárusítóira gondolt. Öcsiké amolyan haszontalan kis csavargó,aki minden tilalom ellenére is szeret hazulról elszökni,hogy pajtásait felkeresse.Hogy megfélemlítsem, bebeszéltem neki,hogy a sintér nemcsak a kutyákat,hanem a csavargó gyerekeket is összefogdossa.Azóta igen óvatos és csak akkor merészkedik az utcára, ha látja,hogy tiszta a levegő. Egyszer ellátogatott a sintér a mi utcánkba is és sikerült a hurkot épen a mi kutyánk nyakára vetni.A kutya azonban valahogy kiszabadította magát és egyenesen hazarohant. Mindez a szemem láttára történt. A jelenet nagyon felizgatott s az épen akkor hazatérő uramnak még mindig reszketve meséltem el a történteket.Öcsiké - mit sem tudva az eseménjz-ekröl - ugyanakkor jött haza. Befejezve mondani valómat, a gyerek hirtelen keservesen elsirta magát. Szemrehányóan szólt: - És ti még azt mondjátok,hogy szerettek engem.s most nem is örültök, hogy épen akkor nem voltam az utcánl... Amikor a marólúg eltiltásába vonatkozó rendelet megjelent, ebédnél arról beszélgettünk, hegy mii 37-én üdvös ez a rendelet .Meg j egyeztem, hogy a dadus •• ' ezért nagyon fog haragudni,mert ó különös előszeretettel használta a súrolásnál. Öcsiké közbeszólt: - Nem csoda,hogy beszüntetik, hiszen az asszonyok ujabban mind ezt itták! Egy más alkalommal azt olvastam az ujságban,hogy egy emberbőrbe bujt vadállat több gyereket bestiális módon meggyilkolt s most országszerte körözik. Az uram még meg is jegyezte,hogy jó lesz a gyerekekre vigyázni. Később valami apróságba volt "szükségem s elküldtem a gyereket a'Sarki fűszereshez.Amikor már elment,vettem észre,hogy a pénzt ottfelejtette az asztalon.Utána szaladtam. Ahogy elértem,látom ám,hogy Qcsike megrémülve,