Hetikiadás, 1929. január-december

1929-11-05 / 44 [1515]

/"Az adsem oglán" folytatása/ - Miért? - kérdezte egyszer nevelőanyjától. - Mert te adsem oglán vagy! - felelte. - Hafiz és Omár nem az? - Nem az. - Zülfikár sem? - Az sem. - És a kis Szaidsa? - Szaidsa a kis hét éves húga volt. - Persze,hogy nem,hiszen az lány! - mosolygott Hanifa mama. - Csak én vagyok adsem oglán valamennyiül: között? - Bizony, csak te! Sehogy sem fért az a tizennégy éves fejébe.Sokat töprengett rajta,hetekig járt-kelt gondolataival. Amikor Szinán aga, aki időközben szubasi, vagyis az alajbég helyettese lett/megint otthon volt,'nyiltan megkérdezte tőle: - Miért kell nekem a'következő évben G-alibcliba mennem, a jeni-cseri kaszár-"""— nyába?..«És miért nem kell odamennie Hafiznak.meg a többi'testvéreimnek? Szírián már régen törte a fejét,hogyan világosítsa fel a gyereket való helyzetéről s ez a kérdés kapóra jött neki. - Mert te adsem oglán vagy! - felelte: - Mindig ezt mondjátck,de sohasem mondjátok meg igazán,hegy mi az? - Adsem oglán az a fiu;akinek Kizaetje,hogy hős janicsár váljék belőle... Te nem vagy az én gyermekem,*é*n csak felneveltelek!.... Piále egy pillanatig nem értette neveleatyjánák'kijelentését.Szakgatottan ismételte: - Én...nem^vagyok...a te...fiad!?... - Nem! :.. Téged több ,'mint 'tiz esztendeje idegen országban, az országúton találtalak. :.'Szüléidet neu ismertem,hogy visszaadhassalak nekik,ezért en neveltelek fel, 'azzal a feltétellel,hogy'belőled janicsár lesz, A gyermeket nagyon leverte a gondolat.. .Helyzete ugyan nem változó.tt,Hant fa mama és Szinán baba ép ugy szerették ezután is,mint eddig,épen ugy,mint saját édes gyermekeiket.le ő mégsem tudott többé testvéreire ugy nézni,mintha közéjük tartoznék.Ezentúl valahogy idegennek érezte magát közöttük és lassan elhalványult benne a testvéri szeretet.Inkább hidog barátságot érzett irántuk. Csak Szaidsáb szerette továbbra is,8 hozzá ezentúl is ugy közeledett,mint hozzá tartozóhoz.Sokszer hosszasan elnézte a bájos leánykát s ilyenkor vérhullám borította el egész való ját. Szaidsa is jobban vonzódott hozzáj a,.mint édes testvéreihez. Amikor elérkezett a, bucsu nap j a., amelyen el kellett hagynia otthonát,hogy bevonuljon a zSrdon kaszárnyába,nevelószülei nem tudták eltitkolni fájdalmukat. Hanifa mama szemeiből patakokbán folyt a könny s Szinán baba sem rejthetett el egy-két áruló cseppet. - Allah kisérjen'utaidon! - búcsúzott tőle. -^Ne feledd,hogy nagy hőstettekre vagy hivatott és vitézségeddel nyitva áll'előtted az egész világ...Bármit határozzon is felőled a Kizmet,ne feledd,hogy itt mindig megpihenhetsz és nálunk mindig szerető otthonra találsz!... Piále sorba ölelte testvéreit,Szaidsát meg is csókolta,aztán nevelőatyjához fordult: - Mindig engedelmes fiad voltam,ha nem is voltál az igazi apám.Elmegyek tőletek,mert clszólit innen a te adott szavad és szerencsétlen sorsom.Csak egyet kérek tőled: szeressétek Szaidsát kétszeresen,egyszer magatokért,egyszer én értem! ...Ha majd évek múlva megengedi Allah, hogy'hősként újra közétek jöhee sek,hadd találjam itt.és hadd szercasem megint;mint most!... ' Szinán melegen szorította meg Piále kezét;mintha igéretét akarná megpecsételni. - Ha Allah és a Kizmet is igy akarja, akkor ugy legyen!... a

mikor / — — —: Tizenkét év mulvaVa kis adsem oglánból győzelmes bég lett, akkor olhocta régi otthonából Szaidsát,do nem testvéreként, hanem szerető hitve*ként. Szeres esecsillaga folyton emelkedett.Előbb szandzsákbég,később béglerbég lett,hatalma folyton növekedett s a szultán végül négylófarkas kapudánpasává nevezte ki. Szolgálataiért óriási hübérbirtokokat kapott. Sorsa megóvta attól,hogy édes testvérei;a szerencsétlen magyarok ellen hadat viseljen,ha nem is'tudta meg soha származásának titkát.