Hetikiadás, 1929. január-december

1929-09-03 / 35 [1515]

AKISÉRTETHAJÓ A eredeti tárcája. Irta: Szilárd Róbert. Szomorúan, panaszosan elnyújtva hangzott az ének minden evezoesapásnál. A tenger morgó zúgása és a láncok siró csörrenése hozzá a kiséret. A sötétbarnára lesült gályarabok borét a lemenő nap pirja bronzszinüro festi és a megnyúlt árnyak furcsa táncot járnak a hullámok tetején. Akisértethajó... Van más neve is,;de a szultán büszke gályáját mindenki csak igy hivja, mert ahol megjelenik és kiköt, ott valakinek hamarosan megássák a .Irját..." Ma itt van, holnap ott, ma Kandia szigetén, holnap Ana4olia partján és nyomában a selyemzsinór, a halál... v A pihenő sorok előrevetett'testtel alszanak, természetellenes testtartással. Némelyik álmában felnyög, mintha az álom'csak rettenetes folytatása volna az ébrenlétnek.. .Melyik a rosszabb, az álom, vagy az élet? Ki tudja... Murát,a felügyelő; szeges korbáccsal járkál á rabok között. Rosszkedvű' nagyon. Ep^en most szidta meg a reisz offendi, valami kis mulasztásért. Forr benne a méreg és csak kitörésre vár. - Megállj, piszkos kutya! - orditja egyszerre és már pattog a korbács a szerencsétlen rab hátán. - Úgy kell azt áz evezőt fogni?!..-Hosze, átkozott hitetlen! ., . ' ••' A megfenyített gályarab megfeszített erővel dől rá a nehéz evezőrúdra és még a hátán végigfolyó vért sem törli le. Összeszorított fogakkal fohászkodik: - Verjen meg az Isten!... Amióta a gályára került, "ez volt az első szó, mely száját elhagyta. Szomszédja csak félszemmel merx ránézni, még ott áll Murát és kéjes élvezettel lesi ki elégült bosszújának hatását. Néhány pillanat múlva már a túlsó oldalon pattog a szeges bőrszíj. . - Te is magyar vagy? - suttogja ^mellette egy hang. A megkorbácsolt rab alig láthatóan bólint igent a'fejével. - Én is az voltam, mig ide nem kerültem...Ma már senki sem vagyok... Egy szám, amely nem jelent semmit... ... . • ... - Hogy kerültel ide? - Mit tudom én azt már! ... Tegnap még büszke katonája voltam a bécsi császárnak, ma már fogoly...Hogy hogyan esett, nem emlékszem rá...Három hónapja, hogy ideláncoltak a'gályapadhoz, de lehet, hogy már három "éve.. .Ki számolja itt a napokat?... Vigyázz, megint itt van ez az emberborbe bujtatott vér ebi Murát csipőre tett kézzel állt meg mellettük. Rosszakaratuan nézte a ve* gődo emberroncsokat. Gúnyos mosoly torzította el amúgy is rut, fekete ábrázatát. -Í Csak egy kis simogatás kell elkényeztetett hátatoknak s mindjárt megy a munka magától! Megvárták, *mig tovább megy, aztán folytatták a beszélgetést, - Elfásulsz majd te is, mint én, meg a többiek.. .Első nap azt hittem, nem érem meg a reggelt, migis itt vagyok...Jobbfelől te vagy az ötödik, aki ez alatt az ido alatt mellem került. Hármat holtan emeltek ki a helyérdi, a negyedik mégis inkább renegát lett, *mert félt a^haláltól. - Borzasztó! - suttogta a másik és megrázkódott, hogy a láncok hangosan megcsörrentek. Murát menten ott termett, de, mert nem tudta, melyik sorban történt rendetlenség, megelégedett azzal, hogy halk szitkokat szórt maga elé, mialatt maosaklépteivel tovább osont. - Te hogyan kerültél ide? - Engem saját esztelenségem hozott ide.. .Ma is otthon ülhetnék az ősi kúriában, de a sors utamba vetette a Sátánt-egy no képében... - Hagyot só^*°A másik egy darabig hallgatott, de nem sokáig birta türelemmel.