Hetikiadás, 1929. január-december
1929-07-09 / 27 [1515]
Fatime végzete. ..,^ Cl osLEVELIAK Irta: Szilárd Róbert. ° l<iilJ ^szekció A eredeti tárcája. Az Ur 1689-ik évében történt... Wolff Félix a vértesek kapitánya kaján szemekkel kísérte szolgáló jának, Fa timének minden mozdulatát.Félre nem érthetően kacsintott barátja felé* -Hit szólsz ehhez a termethez,ehhez a koromfekete hajhoz? Krammer Eduárd megértően bólintott,aztán gúnyos hangon felelte. -Lám,lám,a farkas és a bárány!...Azt hiszem,csak az alkalmat lesed,hogy felfalhasd!...- Nagyot kacagott a sületlen tréfán. Wolff kapitány bosszúsan harapdálta szája szélét. Sehogy sem volt innyére,hogy Krammer legrejtettebb gondolatát is eltalálta,de nem mert vissza— vágni. Fatime megérezte a két álnok német perzselő pillantását és szégyentől égő arccal vetette magát szük kamrájában vackára. Keserves sirásra fakadt és haját tépdeste tehetetlenségében. Mi várhatott rá a rab leányra,akit már senki ki nem fog váltani. Öklével verdeste a ház vastag falát,melyen szüntelen imádsága sem tudott áthatolni Allahhoz,aki pedig megsegiti a szerencsétleneket. . . . .. Ezen az estén már Isten tudja hányadszor jelent meg Fatime előtt a kisértő.A rab leány lehunyt szemekkel térdelt a láthatóan ittas német előtt, aki érzéki vágyakkal ostromolta a szerencsétlen nőt. -Csókolj már meg...szépséges rózsabimbó! - dadogta nehezen forgó nyelvvel.- Egy csók nem a világ!... -Könyörülj rajtam uram, hisz láthatod, hogy védtelen vagyok!... esdekelt. Könnypatak szántotta végig gyönyörű arcát. A kapitány szemében fenyegető fény gyúlt. -Utoljára kérlek...szép szóval!...Ha önszántadból nem adod,amit kérek,erőszakkal veszem el!... Fatime rémülten meresztette maga elé karjait,hogy megvédje magát a hitvány támadás elöl .Y/olff, mintha csak gyönyörködtette volna a lány rémülete,ördögi nevetéssel nézte a rabnő vergődését, Megbénitó tekintetét rászegezte Fatime arcára,melyre kiült a pokol minden kinja... Acélos szoritással kulcsolta át a leány kezét és lassan vonta maga felé... Fatime felsikoltott az iszonyadtól.Ugy érezte,hogy rászakad az egész világ és az eszmélet elhagyja.,. Ebben a pillanatban hangosan kopogott valaki a nehéz faajtón és egy erélyes férfihang kért bebocsátást: -Van-e valaki itthon ebben a házban? V/olff kapitány összerezzent erre a hangra,önkéntelenül lökte vissza Fatimét és kinyitotta az ajtót. Szerette volna a szoba belsejét láttatlanná tenni,elállta ÍZ érkező útját,de a vendég könnyen ellátott a kapitány feje felett,lévén nálánál egy jő fejjel nagyobb. A német főtiszt zavartan fogadta látogatóját. -Isten hozta,főbiró uram! Sződi Adorján,a budai főbiró egy pillanat alatt felfogta a helyzetet.Rámutatott a csendesen sirdogáló leányra. -Ugy látszik,csakugyan az Isten hozott,épen a legjobbkor,hogy megakadályozzak egy hitványságot! -Mi gondja rá,főbiró uran/itthon vagyok és rabjaimmal tehetek, amit akarok! - felelte dölyfösen a német. A főbiró felvetette a fejétSzeme villámokat szórt. -Rabjaival tehet ki gy elmed, akit aaar.de mint ember nem tűrhetem,hogy védtelen rabnőjét megrontsa!... Jegyezze meg,kapitány uram,hogy ha rabnojének legkisebb bántódása lesz,leszámolhat az életével!... Azzal sarkon fordult és jövetelének okát meg sem mondva,eltá_ vo zott. v/olff Félix fogcsikorgatva bámult hivatlan vendébe után. -Megállj,to kutya magyar!...-fenyegette meg öklével.- Megfizetsz még ezért!... Ezután Fatiméhez fordult ós gyűlölettől szikrázó szemekkel sziszegte : -Te is megfizetsz a mai napért,de ugy,hogy sirni és jajgatni fogsz a kinoktól!... vww . nr , \
