Hetikiadás, 1928. augusztus-december

1928-10-09 / 41 [1514]

A várakozás csendje. Talán serami sem jellemzi jobban a világ népeinek mai helyzetét, mint a mult vasárnap lezajlott bécsújhelyi felvonulás. Ebben a kis oszt­rák városbán az ausztriai hazafias védő szer vezetnek több mint tízezer főnyi serege gyülekezett össze szemlére, aminek hallatára a szocialisták védő őrségének több mint 30.000 főnyi tömege vonult fel fegyveresen Bécs­újhelyre ugyanegy napon. A szocialisták mindenáron kikényszeritették gyü­lekezésük engedélyezését, mert szerintük \ hazafi.es szervezetek szemléje esek ürügyül szolgált a Béc ellen való vonulás előkészítésére. A hatósá­gok hosszas alkudozások utá: kénytelenek voltak engedni és megengedték mind a két hatalmas tábor na', a gyülekezést ugyanazon a napon és nagy fá­radozások aran óriási karha alom kivezénylésévei megelőzték a két tábor fenyegető összeütközését és az állami rendnek altalános felborulását. A két egymással szembenálló tábor igy csak farkasszemet nézett egymással, de a veszélyesnek Ígérkező i kp minden baj nélkül elmúlt. A szembenálló tömegek ez alkalommal nem csaphattak össze, hanem a szemle végeztével hazavonultak. Ez azonban nec végleges megoldás, hanem csak pillanatnyi csendet jelent. Mert a töméi pk egymástól elvalva és hazaszéledve tovább­ra is farkasszemet no-znek egymással. Amilyen a helyzet iisztriaban, olyan a körülöttünk leve többi államban is. A Felvidéken .. psehekkel szembenallnak az elnyomott és ki­játszott tótok, rutának, nérj Itek és magyarok. A pittsburgi szerződésben kikötött tiz esztendő eltelt. A tótok és rutének most külön-külön jogo­san követelik állanJberendezM kdésük ujabb szabályozását a mindenben fenn­tartott önrendelkezési joguk alapján. Tiz év után ugyanis a hírhedt szer­ződés szerint erre joguk nyiLik és ezt a jogot bajosan teheti vitássá a ' csehek önkénykedése és hatalhí túltengése. A Felvidék népe most tehát farkasszemet néz az elnyomó psehekkel és varja sorsa jdfcrafordulását. De keményen farkassLemet néz egymással a szétszakadni készülő délszláv állam lakossága is. A balkáni iga alá hajtott horvátok most már tűrhetetlennek találják helyhetüket és semmiképen sem hajlandók tovább tűrni a szerbek zsarnokságát Napról-napra erősebben nyilvánul meg a hor­vátok önálísági törekvése és ima mar mint távoli eltűnt boldog időket em­legetik a magyarokkal való k zjogi kapcsolatuk korszakáti, mikor külön horvát bánjuk, külön horvát .rszággyülésük volt, melynek delegátusai a magyar országgyűlésen ültek, mikor a horvát pénzügyi helyzetet az egész magyar költségvetés biztosi titta és nem pocsékolták a horvát nép adóját a balkáni tűzfészek távoli zi gainak istápolására és amikor az élet* és vagyon biztonság kétségen ki pl álllott és az európai kultúra áldásait élvezhette minden horvát allí mpolgár. ^aiígetik már a- horvátok, hogy Tisza István gróf megjósolta annakidején: ha a horvátok csatlakoznak a szerbekhez, akkor a szerbek 1klkáni módon fogják lelövöldözni a horvát politikusokat. Most ez is bel pvetkeze tt; W ennek nyomán már rájöttek a horvátok nagy végzetes tévedi Bükre, és most egységestáborba sorakozva az egész horvát nép farkasszemei néz a szerbekkel és varja azt a percet, amikor újra dönthet a sorsa J felett. -\^ff ^ c /'f Romániában is pillái Ltnyi csönd van, ez is a várakozás csöndje. Az uralkodó család botrányai íjabb fejezettel szaporodtak. A régenstanacs vezető tagja, az elűzött trór.prökös öccse, Miklós herceg nő tar saságban Parisba szökött és csak eréljLs sürgetések utan mondott le arról a szán­dékáról, hogy követi bátyja 3UIdáját rangján alól megházasodik és szakit a bukaresti udvarral. A nemzeLi parasztpárt a kudarcba fulladt gyulafe­hérvári gyűlés óta újra szer\Lzkedik és hir szerint uj felvonulásra készül, óriási tömeggel akarj:, elárasztani Bukarestet, hogy elűzze helyéről a pa­namákban kifogyhatatlan román kormányt. Az erdélyi lakosság ezalatt szá­nalmas állapotában, elgyötört in pusztulásra és elbalkanizalódasra Ítélve várj?, az idők változását, etti 1 remélve sorsának jobbrafordulását. A tö­megek most farkasszemet nézne r. egymással érezve mai helyzetük tarthatatlan­ságát. , ,

Next

/
Thumbnails
Contents