Hetikiadás, 1928. január-július

1928-06-12 / 24 [1513]

xv SZCKC1Ú ' / /Biró uram szerencséje folytatása./ A bólyi vásár lezajlott, ahogy a mollah igérte.•Olyan sokada­lom volt, mint még talán soha. A két üsző meg a tinó olyan áron kelt el, hogy a mollahnak a vart csizmán felül még egy patyolat turbánkendőt is hozotti Biró uram zsebében érezve jókoré summa pénzt, bevetette magát a hetényi csordába és olyan széles jókedve kerekedett, hogy még egy ez-. red spáhi sem birt volna vele. Koromsötét éjszaka volt már, amikor kellő­képen illurainalva hazafelé indult. Szorgalmatosén bóbiskolt a bakon, a szegény szürkék pedig a vaksötétségben tapogatózva kocogtak a gidres­gödrös uton, Mendegéltek, amerre őket az ösztön hajtotta s amerre a jól megérdemelt pihenést remélték. A rózsaujjú hajnal épen a látóhatár felhőfátyolát bontogatta, hogy pirosló sugarával behintse az álmodó természetet, amikor a két ló bekocogott a kocsival az ismerős udvarra, ^egálltak a pitvar ajtó előtt és jókedvben nyerítettek. De hivásukra senki sem mozdult. Türelmetlenül dobogtak patájukkal, ugy, hogy a végén Bötosné nemzetes asszony ingerül­ten kiszólt. - Csiba, te" Az ördög bújjon belétek, micsoda éktelen lármát csaptok?... Miért nem fog ki a gazdátok?... Csak nem aludt ol a bakon az istenadta?... A zaj azonban nem szűnt, ugy, hogy a biróné éktelen haragra gyúlva rontott ki az udvarra.. Elhűlt benne a vér ijedtében, amikor a kocsin senkit sem talált. - Hej, Mátyási GyergelyJ Ham-^r keljetek és rohanjatok az útra, ugy látszik, nemzgtes uramnak valami baja esett... Tudtam, hogy rossz vé­ge lesz ennek a vásárjárásnak... Nem hiába kukorékolt a kakas éjfél előtti Amikor biró uramat törött lábbal hazahozták a kiküldött legények, (6 balesetnek a faluban hire futott, %lőkerült a jámbor mollah is. Bo­tosné nemzetes asszony menten nekitámadt. - Ilyen a kelmed török szerencséje! Disznóról álmodott és az uram mégis a lábát törte... Hol eűben a szerencse? A mollah nyaka közé húzott fejjel fogadta a szózuhatogot. Ami­kor végre ő is szóhoz jutott, égre emelt szemmel válaszolt: - Allah nagy és irgalmas. Hát nem nagy szerencse, hogy ösS*K a lábát törte?... Amikor leesett a szekérről, a nyakát is törhette volná**.* S uj csizmájában lassan hazaballagott. Cselebi Hasszán. A gazdasági cselédek kereseti adója. Kereseti adó szempontjából a gazdasági cselédek 1927 május 1-tfíl kezdődőleg két osztályba vannak sorozva. Azak: a cselédek, akiknek főilletménye 16-16 mázsa gabona között van, havi 40 fillér kereseti adót és 10 fillér rokkant ellátási járulékot fizetnek. 18 mázsa konvetzión felül 60 fillér és 10 fillér járulék.az adó. A vadászat és haltenyésztés után nem kell forgalmi adót fizetni. A pénzügyminiszter most kiadott adórendelete- szerint a halászat és a mesterséges haltenyésztés után nem kell forgalmi adót fizetni, ha a hal értékesítése nem' nyílt üzlet-helyiségben,- vagy nem állandó piaci bó­déban történik. N e m fizet forgalmi adót a halász vagy haltenyésztő akkor sem, ha halat csak alkalomszerűen viszi a piacra. A vadászat és annak minden mellékes haszonvétele is adómentes, ha a vadász a vad húsát vagy bőrét csak alkalomszerűen viszi a piacra.-Az uj rend július elején lép életbe,- •

Next

/
Thumbnails
Contents