Hetikiadás, 1928. január-július

1928-02-14 / 7 [1513]

A sport és a nemzeti érzés.. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció Az utóbbi években a nálunk is fellendült sportélet jelentősége nemzeti szempontból abban tűnik ki leginkább,hogy a nagy tömegek a győztesekben nem az embertanéin az egyént,hanem a magyar versenyzőt látják.Hazai pályán nem olyan szembeszökő ez a megállapitás,mint külföldön, vagy abban az esetben,amikor a magyar sportolónak idehaza is külföldi az ellenfele. A mi közönségünk világszerte hires -elfogulatlanságáról és igazságosságáról. Úi megtapsoljuk a kiváló teljesítményt nyújtó idegent meg akkor is,ha történetesen magyart győzött le,de a külföldiek bizony néma csendben maradna,ha kedves atlétájukat éri vereség. A sport szinte hihetetlen mértékben elfogult-tá,önzővé teszi a nézőt,aki csak azt szeretne,, hogy mindig az győjzőn.aki fajilag legközelebb áll hozza. Első pillanatra különös,hogy az általános vélemény szerint nemzetközinek tartott sport ilyen hatást vált ki az emberekből,de könnyen érthető,mert a sportot csak abban az értelemben tartjuk nemzetközinek,hogy nem valqgat az ellenfelek között,mindenkit egyformának tart,egyenlő elbánásban részesit. Aki külföldön látta a magyar versenyzők küzdelmeit,meg évek múlva is legkedvesebb emlékként őrzi akkori megfigyeléseit. Az 1924ik évi párisi olimpiai játékokon például alig volt száz olyan néző, aki magyarnak vallotta magát,mégis akkora volt az öröm és lelkesedés Somfay, Gáspár és a futóstaféta sikerei nyomában,hogy még a tul hangos francia közönség is felütötte a fejét a kis magyar kolónia ujjongásara. Volt a sajtópáholyban egy emigráns ujságiró is,aki akkor már öt esztendeje ette idegen ország kenyerét és Írásaiban sem igen válogatta meg a szavakat,amikor szülőföldje állapotairól elmélkedett és mégis könnybe lábadt szemmel állt fel a győzelmi árboc előtt,amikor a kis piros-fehér-zöld lobogót lengette a Szajnáról odacsapodő meleg Szellő. Voltak ott kint Magyarországból kivándorolt úgynevezett nemzetközi munkások,akik magukból kikelve ordítottak ,amikor a négyszer száz méteres stafétafutás döntőjében a mieink is küzdöttek. Egymás nyakába borulva fátyolos szemmel integettek le a pályára a negyediknek beérkezett futóknak és - valószínűen - magukba szálltak s meggondolták,hogy a szivük mégis csak azokhoz huz,akiket annyiszor megtagadtak hangos szóval. Vannak olyan versenyzők,akikét a közönség ideg nélküli "faembernek" nevez,mert sohasem izgulnak,mindig egykedvűen végzik el feladatukat és a győzelem után sem csillanik meg szemükben a boldogság derűje. A nemzetközi versenyeken ezekről is lehullik a magukra erőltetett álarc. Korán elhunyt melluszó világrekorderünk: Sipos Márton mondta még szédületes spottkarierje legeié jón,hogy akkor döbbent rá először magyar voltára,amikor a magdeburgi uszoda hidjan mellette allt a mostani világrekorder, a németek szemefénye: Erik Rademacher és a közönség egetverő lelkesedéssel ünnepelte benne a diadalmas germán faj egyik kitűnőségét.Sipos Marcinak az volt az első külföldi versenye. Azt mondta,nem tudja, mi történt vele,az érzéseiről sem tud számot adni,csak valami hihetetlen erőt érzett magában,hogy még élete árán is legyőzi a német bajnokot.Világrekord született a gigászi küzdelemből és aléltan húzták ki a vizből a győzelmes keszthelyi gazdászt... A külföldi nagy lapok is beszámoltak Bárány Istvánnak arról a diadaláról,amikor a Császárfürdő avatási ünnepén legyőzte a svéd Arne Borgot,az úszók koronázatlan királyát,, Azt is felemlítették,hogy a magyar közönség legalább negyedóráig éljenzett,lelkesedett és könnyezve énekelte el a Himnuszt.. A labdarugómérközések negyven-ötvenezer főnyi közönségének soraiban ott vannak a legszélsőbb baloldali pártok képviselői is,akik azonban önkéntelenül is átalakulnak a küzdelem hevében és a többi rajongóval együtt szinte űzik,haj szólják a magyar címeres ingben játszó labdarugókat,.hogy győzzék le az osztrákokat', vagy a cseheket. A nemzetközi versenyeken eltűnik a politika,elnémul a pártérzés es csak izguló,lelkes magyarok vannak.