Hetikiadás, 1928. január-július
1928-02-14 / 7 [1513]
A hadikölcsönkárosultakról. Irta: Szilágyi Lajos orszggy.képviselő. A hadikölcsönkötvénytulajdonosok elejétől kezdve azt követelték és arra törekedtek,hogy más kötvénytulajdonosoktól különböztessék meg őket és a hadikölcsönök sorsát válasszák el más értékpapírok sorsától. A valorizációs vita le nem tagadható fontos eredménye az,hogy ez a követelés teljesült.Másudik követelése volt ennek a hazafias áldozatkészségtől áthatott tömegnek az,hogy az állam,ha nem is tőkét,de legalább kamatot fizessen. Eldöntendő volt,hegy a hadikölcsön értéktelen papiros-e,vagy valóban értékpapir. A nehéz megélhetési viszonyok,a hosszú esztendők,az elmaradt kamatok sirgősen aktuálissá tették a megoldást. A kötvénytulajdonosok a maguk igaza mellett elejétől végig a lehető legimpozánsabb komolysággal agitáltak. Jó :.deig megelégedtek avval,hogy a kérdést napirenden tartsák, hegy a hatalmon lévő kormányt emlékeztessék becsületbeli és jogi kötelezettségeire,hogy igazságuknak néhány képviselő a parlamentben hangot adjon. Elkeseredésük sohasem csapott áí a szélsőségekbe. Minden bizonnyal ennek a magatartásnak tulajdonitható,hogy amikor a kérdés a parlament elé került, pártkülönbség nélkül egyhangú volt a vélemény: a hadikölcsönöket valorizálni kell. Az ünnepélyes demonstrációk mellett döntő jelentőségű volt a hadikölcsönök sorsára az,hogy az egész sajtó pártkülönbség nélkül az ügy mellé állt és a kérdés* megoldását követelte. A pénzügyminiszter ellenkezésével szemben szóbeli és Írásbeli nyilatkozatokban felvonult Magyarország több volt pénzügyminisztere.Ilyen körülmények között az ügy meg nem bukhatott.A háború elvesztésére,az ország csonkaságáta,az államháztartás alig helyreállott egyensúlyába való hivatkozás mind megdőlt. A törvényhozás a nemzet akaratának megfelelően nyilatkozott meg, a hadikölcsönkötvény nem értéktelen papiros immár. Az a körülmény,hogy a pénzügyminiszter a jóvátételi kötelezettség megszűnéséig halasztotta el a végleges döntést t nem ad okot aggodalomra. Eltekintve attól,hogy a jelenlegi állapot általános európai érdekek miatt sokáig feni nemi tartható,s hogy a békeszerződések reviziója hamarabb bekövetke zik, amijjt azt a világ sorsát ez idő szerint intéző államférfiak nyilatkozataiból következtethető,minden Csak azon múlik,hogy tudnak-e várni a hadikölcsönkötvénytulajdosonok. Tudnak-e várni nem évekig,hanem hónapokig. Ezen nyugszik az egész kérdésnek súlypontja. Ha uralmon olyan kormány van és marad ,amely legjobb meggyőződése szerint állitja,hogy valorizálni ez idő szerint nem tud,legalább arra kell törekedni,hogy a hadikölcsönkárosultakat átsegitsük az átmeneti várakozási időn s itt jön előtérbe a kormány másik javaslat a,amelyet szerencsétlen módon karitativ valorizációnak kereszteltek el.Ez a javaslat inkább egy kisegitő,átmeneti megoldás. A hadikölcsönkárosultaknak voltaképpen mindegy volna,hogy zamatot vagy segélyt kapnak-e.A segély szóban azonban van valami sértő,amitor az adós kivan t a segélyezni a hitelezőjét. Ezenfelül egy segély elfogadása még a jogfeladás látszatát is magában foglalja. El kell dobni tehát ezt i kifejezést és mindjárt megértjük egymást.Abban ugyanis minden számottevő agyén egyetért,hogy a magyar kortoánynak és törvényhozásnak elsősorban a nagyar állampolgárok sorsával,megélhetésével,anyagi helyzetével kell törödlie .Bennünket tehát a hadikölcsönkötvénytulajdosonok sorából is elsősorban i magyar állampolgárok sorsa kell,hogy érdekeljen. Vizsgáljuk,kutassuk és illapitsuk meg,hogy kik azok a magyar állampolgárok,akik várni nem tudnak, /agy várni nehezen tudnak,ezeket segitsük át okos megoldással az átmeneti Ldön. Pozitiv eredmény az a kormánynyilatkozat,amely az árvapénzek leértékeléséről szól. Hasonló kedvező nyilatkozatot adott a pénzügyminiszter á hazasságóvadékok és a nyugdijalapok elbirálásáról. A további kategóriákat majd felsorolják maguk az érdekeltek.