Hetikiadás, 1928. január-július
1928-03-20 / 12 [1513]
Híres magyar párviadalok. Ameddig a mesék és mondák szálai hiaes köntösbe szövik a mag:ar nép történetet, a legszebb:' kép, a legtöbb emlék a magyar kard dicsőségét hirdeti. Még a történelembelőtti magyar időkből is azcknak a férfiaknak a neve maradt ránk büszke örökségül,akiknek kezében villogott a kara, ij jvak húrjáról zizegve szállt a nyil és kemény markukban csattogott a harci bard. A magyar történelem minden valamire való alakja egyúttal a kard hőse is volt. A honfoglalástól egészen napjainkig mindig a személyes bátorság és rettenthetetlen férfias magatartás különböztette meg a magyar férfit a föld többi népétől. Krónikáink tele vannak ilyen személyes bátorságot bizonyitó diadalokkal. Alig van történetireink könyveiben egy oldal is,amelyen nem olvashatnánk vitézi hcstet tekrol,véres párviadalokról. Királyaink egészen Hollós Mátyásig az élen jártak példájukkal, a török megszállás korában pedig a bécsi magyar király nem győzte küldözgetni a leveleket, amelyekben megtiltja a törökökkel való párbajokat. Sok nagyobo csatát is a vezérek személyes viaskodása döntött el. Ha pedig elült a harci zaj és nagynéha nyugodalmas idők köszöntöttek őseinkre, akkor sem nyughattak-. Vitézi nevükre és becsületükre féltékeny eleink karddal toroltak meg minden valóságos vagy vélt sérelmet. Ilyen előzmények után cseppet sem csodálkozhatunk azon,hogy a harcos ősök unokái sem vétkezték le a régi szokásokat,sőt a legújabb időkben,mint a legnemesebb sportok egyikét,vivóversenyeken űzik tovább az évezredes mesterséget. A világversenyek győzteseinek sorában mindig az -első helyeken találjuk a magyarokat és már odáig jutottunk, hogy még a külföldi lapok is megemlítik,a versenyek eredményeinek felsorolásakor,hogy ebben a versenyben magyar vivő., nem vett részt. Az újságolvasó ebből már tudja,hogy a győztes eredménye akkor lenne igazán értékes,ha magyar is lett volna a legyőzöttek között. A világ egyik nagy városában sincs annyi viYÓmester és .vivciskola,mint Budapesten és nagyobb vidéki városainkban. Kora reggeltől késő estig csengnek a kardok -a vivó termekben, sőt igen gyakran komoly küzdelmek ,könnyebb,sulyosabb feltételű párbajok is lezajlanak.Rákosy Gyula,a Magyar Vivcmesterek Egyesületének, elnöke, az Academie d'Epée de paris levelező tagja az előkelő körök legkedveltebb vivómestere. A hatvanhárom éves öregúr ma is fiatalos tűzzel és lankadatlan lelkesedéssel oktatja a magyar urakat a kardforgatás művészetére. - Alig van a magyar életnek kimagasló alakja - mondotta aki ne fordult volna meg a vivctermemben.Tisza István gróf hosszú évekig minden reggel magához hivatott- a miniszterelnökségi palotába,hol a kegyelmes asszony jelenléteben körülbelül egy óra hosszáig vivtunk. Olyan hiresek lettek ezek a reggeli mérkőzések,hegy a Tisza-család tagjai közül igen sokan beálltak nézőink sorába. Tisza István - bár köztudomás szerint igen rövidlátó volt - sohasem tért ki a lovagias elégtételadás elől. Itt vivott meg nehéz feltételek mellett Károlyi Mihály gróffal 1913-ban. A következő évben Rakovszky István népparti képviselő veit az ellenfele. Pallavieini György őrgróf is itt volt az ellenfele a nagy miniszterelnöknek, A sok komoly párbaj közül akad egy-kettő clyan is, - mosolyodott el a mester - amely kedves emlékeket hagyott hatra. 1907 decemberében Weekerle Sándor miniszterelnök a parlamentben összeszólalkozott Polónyi Gézával. A sértés nem lehetett súlyos,hiszen jr barátok voltak. Dohát a virtus feltámadt a két öregjirban és kiálltak egymás ellen. A-Z első menetben olyan hevesen csaptak össze,hegy megdörzsöltem a szememet.Ekkora fürgeséget és bátorságot igazán nem néztem ki belőlük.A második összecsapás előtt Polónyi Géza mosolyogva odaszólt a miniszterelnöknek: ,,Te Sándor? - Hát tulajdonképpen miért is verekszünk?..." ,Igazad van Géza* válaszolta a nagy pénzügyi zseni, ezzel aztán el is intéz- ték a lovagiaskodást. megmutatták,hogy van bátorságuk karddal a kézben is küzdeni,nemcsak szóval a parlamentben. Ha végigforgatom a naplómat,mindennapra esik legalább egy esemény. Sokszor elgondolkodom a látottakon és az a véleményem,hogy . zor esztendeig a harci erények tartottak fenn bennünket,, ezért nem tudott elsöpörni a nagyobb nemzetek ereje. A z én tanítványaim száma a világháború után sem csökkent és ezért nem aggódom én a magyarság jövője miatt.
