Hetikiadás, 1927. július-december
1927-11-22 / 47 [1512]
Bácsmegye egyes községeiben több falusi gazda elmés ötletet valósított meg, amely által nem megvetendő haszonra tesznek szert. A lunán. túlról apró libákat vásárolnak, melyeket néhány heti hizlalás és háromheti tömés utan Budapesten értékesítenek. A tavalyi kísérletek során BO liba tömésén, amely március közepétől május végéig tartott, 800 pengőt kerestek. Ha az idei évadban is 3.20-3.60 pengő lesz a hízott liba kilója, ugyanolyan hasznot várnak, mint tavaly. Magyar tenyészállatokat vásárolnak Albániába . A magyar gazdák körében nagy érdeklődésié tarthat szamot az a jelentés, amely szerint az albán kormány 20.000 aranyfrankot folyósított magyar tenyészállatok vásárlására. Az albán kormány mar eddig is melegen érdeklődött a magy..r állattenyésztés helyzete iránt és ez az elhatározása illetékes gazdasági képviseleteik intervenciójának tulajdonítható, amelyek külön is felhívtak az albán kormány figyelmét a kiváló magyar frenyészálIn tanya gra . A gazdák elégedetlenek a tejarakkal. Az ország minden részéről súlyos pan.szokat hallani a gazdák részéről a teJértékesités ellen. A tejvállalatok ugyanis legutóbb minden különösebb indok nélkül leszállították a gazdák részére a tej árat s míg az ország legtöbb helyén, s különösen a Dunántúlon eddig 16 fillér volt az átlagos tej ár az most 14-14 l/2 fillérre csökkent. Csak a városik közelében lehet ennél-nagyobb árat elérni. Tekintve, hogy a tej jegelése -megszűnt, ~ gazdák nemhogy árcsökkenést, hanem épen ellenkezőleg áremelkedést vártak 3 majdnem tehetetlenül állanak a tejvállalatokkal szemben, 'amelyek a tej árakat mindenkor csak utólag állapítják meg. Épen ezért a legerélyesebben sürgetik á tejértékesítés megszervezését, mert enélkül a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére irányuló minden törekvés kárba vész A gazdák nem tartjak vissza terményeiket. Több lapban az a hir jelent meg, hogy a gazdák nem bocb^jtják piacra terményeiket, hanem inkább hitelt vesznek fel, amivel i - a hitelviszonyokat sulyosb^itjak. Ez annál kevésbbé igaz, mert a gazdák épen a pénzszűke miatt nem tarthatják vissza terményeiket, hanem az'eladott gabonát a malmok raktározzák s ezért nem kerül az piaci forgalomba. A gazdák egyébként az ország keleti részein az alacsony terményárak miatt panaszkodnak. Az ottani árak a-rossz utak és - szervezetlen értékesítési viszonyok miatt messze alatta vannak a budapesti tőzsdei áraknak. A Duna-rTiszaközén az ár-k már inkább igazodnak a budapesti tőzsdéhez, sőt a Budapesttől távoleső helyeken egyes tak .rmanyféloségekért és tnngeriórt még a tőzsdei áron felül is fizetnek. ' ' Csehországban a gabonabevitel felszabadítását követelik . A cseh kereskedelmi kamarák központja memorandumot intézett a kereskedelmi miniszterhez, amelyben a buza, rozs, árpa, zab, liszt és egyéb őrlemények behozatalának felszabadítását kérte,