Hetikiadás, 1927. július-december

1927-11-15 / 46 [1512]

/Az egyke ellen folytatása. / ORSZÁGOStEVÍLTÁK * szekció Szoros kapcsolatban van ezzel a kérdéssel az-alkoholizmus leküzdése is, mely közvetve elősegíti az egykét és melynek karos hátasaként a megmaradt gyermekek egy része is életképtelenné, gyengefelfogásúvá válik. Ezért minden erővel kell küzdeni az alkoholizmus ellen is, A keresztény gazdasági párt részéről Frühwi rth Mátyás ország­gyűlési képviselő, aki szociális és munkáskérdésekkel behatóan foglalko­zik., a következőket mondotta. - A keresztény gazdasági párt egyik vezére, Huszár Károly vetette fel a parlamentben a magyar nemzet legnagyobb erkölcsi és gazdasági baját, a szaporodás csökkenését. A magyar történelemből azt a tanulságot merít­hetjük, hogy a magyar nemzet a legsúlyosabb történelmi időkben mindig a kevés magyarság- hátrányát szenvedte meg. Az ország területét is idegen­ajku lakosság szállotta meg, elsősorban éppen azért, mert a magyar nép nem volt képes határait kellően kitölteni. Történelmi szempontból és a magyar nép jövőbeli boldogulása szemszögéből nézve korszakalkotó jelentőségű lépé­sek azok, mely-eket Huszár beszéde nyomán a miniszterelnök ur bejelentett. - Partunk nemcsak azért áll teljes erejével a kérdés megoldásában a miniszterelnök ur mellé, mert a mi részünkről történt ezirányban felszó­lítás, hanem mert érzi, hogy elérkeztek az utolsó órak,. melyekben még le­het segiteni. A legsajnalatosabb az, hogy elsősorban nem gazdasági okok, hanem mélyebben fekvő erkölcsi okok az egyke előidézői. látjuk, hogy a fa­lusi szegénység mozdítja elő a nemzet szaporodását és a gazdagabb elem az, melynél az egyke tapasztalható. Igy a baj súlyosabb, mert a gazdasági ne­hézségeken könnyebb segíteni, mint a züllött erkölcsi felfogáson. - Bizunk abban, hogy a miniszterelnök ur által bejelentett javas­latok u bajnak egyik részét ki fogják küszöbölni. Nngyon helyes - gondol-t, hogy az erkölcsi okok eltüntetése mellett, olyan iránya gazdasági politika-* n-k kell bekövetkezni, mely a család intézményét védi, alátámasztja éé a társadalmi, szociális és kulturális élet „lapjává teszi. Különösen figye­lemre méltó az örökösödési törvény olyan iranyu megváltoztatása, mely al­kalmas az elnéptelenedés megakadályozására. Partunk ezt radikális, de eredményes eszköznek tartja és bizunk benne, hogy &z lesz -z egyik legha­talmasabb faktor- az egyke leküzdésének. A fajvédő párt részéről Gömbo _a Gyula igy nyilatkozott: - Az egyke leküzdésének kérkedését - fajvédő párt mar a mult nem­zetgyűlésen és a mostani országgyűlésen is sürgette, mint faj védelmi in­tézkedést. Huszár felszólalását n-gy figyelemmel hallgattam és teljes erő­vel azon leszek, hogy az általa felvetett kérdések konkrét formában, az előterjesztendő javaslatok alakjában mielőbb le tárgyaltassanak. Az egyke ellen minden magyarnak küzdenie kell, akinek a nemzet sorsa a szivén fek­szik, A legiáfcyegesebb ebben a kérdésben az, hogy vagyonjogi és erkölcsi kérdéseket kV! szem előtt tartani és szabályozni. Szükség van tehát az örökösödési törvény és az adókérdések megfelelő rendezésére és társadalmi propagandára,^úgyszintén népegészségügyi intézkedésekre. A nagyarányú gyornekhalandCság meggátlására és a női higiénia megvédésére olyan szess mélyzetre van szükség, mely magasabb etikával rendelkezik. A liberális ellenzék részéről fakóts József képviselővel beszél­tünk, iki a következőket mondotta: - Huszár parlamenti vészkiáltása, mely a magyar nemzeti életerő pusztulását vét itette a közvélemény elé, mélyen megrendített mindnyájun­kat. Huszár szolgálatot tett -a nemzeti ügynek, amikor komoly adatokkal részletezte mindazokat a veszedelmeket és bajokat, melyek a nemzeti társa­dalom végromlasuxioz vezethetnek. A végleges megoldás eszméi még nincsenek kiérlelve, _zónban a kormány feladata, hegy szociálpolitikai törvényjavas­>latokkal igyekezzék ugy a népszaporulat biztosításival, mint ennek el<Vmé­, nyeit jelentő muiíkaalkálik teremtésével, helyes lakáspolitikával és a munkabérviszonyok rendezésivel lehetővé tenni részben az egyke megszünte­tés-'t, másrészt a nemzeti regenerálódás megindulását, Bethlen miniszterel­nök ur vál.sza a helyzet komoly felismerését rnutatt-, de természetesen a Szavak itt nem elegendők, cselekedni is kell. A miniszterelnöknek u hitbi­zományi reformra és egyéb intézkedésekre vonatkozó kijelentései olyan demckr.tikus itmos zf érában mott/rjtak, hogy ezeket a je.v .sl-tokat természe­t vién az ellenzék is támogatni lógja.

Next

/
Thumbnails
Contents