Hetikiadás, 1927. július-december

1927-09-13 / 37 [1512]

/Nagy Emil nyilatkozatának folytatása./' Arra az álláspontra helyezkedtem, hogy annak kell lennie a helyes na­gyar külpolitikának, hogy e tömör magyar részek visszacsatoltatására fordítsuk minden erőnket. E tekintetben jogilag igen könnyű az állás­untunk, mert igazunkat magából a Millerand féle kísérőlevélből is ki lehet magyarázni. Magából ebből a levélből is ^nyilvánvaló az, hogy az akkori intéző hatalma.-,ságoknak sejtelme sem volt arról, hogy a triano­ni határt végérvényesen ugy fogják megvonni, hogy hatalmas magyar töme­geket csatolnak át idegen járom alá. - Előadásaimban azt mondottam, nem akarok semmi ujat, -nem aka­rom a békediktátum revizióját, csak azt, hogy a becsület és a tisztes­ség jegyében lefaragtassanak a békeszerződésről eziok a bizonyos dol­gok, amelyeket kapzsiság, hazugság ós az intéző tényezők félrvezetettsé­ge rakott rájuk. Amint rátértem e talajra, mindenfelé óriási sikerein voltak, mert mondhatom, és ezt ünnepélyesen erősithetem meg - hogy még az angol közvélemény legelőkelőbb részének sem veit sejtelme arról, hogy a trianoni határt ugy vonták meg, hogy tömör magyar területekot csaptak át idegen országokhoz. Szerintem a magyar külpolitikát tovább­ra is ezen az uton kell folytatni..Nem szabad csüggedni, de nem szabad ábrándokban sem élni. Az imént kifejtett külpolitikai helyzetet kiegé­szíti a ruthéa autonómia kérdése,' melyet a Mii le r a nd-1 ev é lb e n szintén be Ígértek és később a határkiigazitás során meg lehet^csinalni Románi­ával az erdélyi autonómiát is.. - Ezeket az átalakulásokat követően a tót autonómia dolga csak idő kérdése* Meggyőződésem, hogy ha a magyarság kitartással és nemes önmérséklettel, csüggedés nélkül tör előre ezen a teljesen törvényes uton, ugy fáradozását idővel siker fogja koronázni. Ez olyan külpoliti­kai orientáció, amelyet a kormány magáévá tehet. - Ennek a külpolitikai látókörnek hatalmas harcosa akadt Rother­mere lordban. Nem kell az ő fellépését ugy felfogni, mintha az csupán csak a magyarok iránti szerelemből fakadna. Az igazság az, hegy ő, mint nyilteszü, ^tiszta látókörű, zseniális újságiró felismerte azt, hogy a magy rsggtól teljes lehetetlenség azt kívánni, hogy szomszédaival addig kibéküljön, amig a trianoni szerződés bűnös részeit ki nem igazítják.. Az angolok békét akarnak Középeurópában is és e gondolatmenetben lépett rá Rothermere lord arra az útra, hogy a trianoni békemű nagy igazságta­lanságainak reparálását követelje, épen abból a célból, hogy a kettős monarchia romjain megalakult államok közt az igazságtalanságok orvoslá­sa utján valódi békét lehessen létrehozni. Természetesen ezt nem csinál­hatja meg egyedül Rothermere lord, hanem a felvilágosítás munkájában részt kell vennie a nyelveket beszélő magyar társadalomnak is. Rotherme­re hatalmas újságjai hosszú időn át való kitartó küzdelemmel meg fogják győzni a külföld közvéleményét. Ennek a célnak az elérésére alakult a Revíziós Liga; is, amelynek az a feladata, hogy előadásokat rendezzen és cikkeket írasson a cél érdekében. így meggyőződésem az, hogy magam is megférhetem ,azt, hogy Arany János Nagyszalontája, a Tizenhárom vértanú aradi földje, Rákóczi kassai hamvai, Jókai Komaroma, az ősi magyar Csal­lóköz és a többi visszakerülnek Magyarországhoz. - Ami azt a kérdést illeti, hogy a nemes lord eljön-e Budapestre es itt veszi-e át a hálairatokat, azt válaszolhatom, hogy nekem is meg­mondotta Rothermere lord, hogy meg akarja látogatni Magyarországot. A fia szeptember közepén már el is jön ide, hogy a helyszínen tanulmányoz­za a kérdéseket. A hála írások három nagy ládában már Angliában vannak, igy nem volna helyes hazahozni ezeket csók azért, hogy a lord aztán új­ra Angliába vigye. Néz etem 'szérint az a helyes, hogy október elején ad­juk át a hálairatokat a lordnak Londonban és ettől független az ő ma­gyarországi látogatása. Most azért nem adhattuk át a hálairatokat, mert külügyi kormányunk szerint a franciák ellenük való demonstrációnak vet­tek volna. A párisi^átadást maga Rothermere se kívánta. Mi alkalmazkod­tunk a kormány óhajához, viszont nem tehettük meg, hogy a rajongásig halas nemzet milliós köszönő aláírásait suttyomban adjuk át. A hálaira­tokat kellő ünnepélyes formában olya:., időpontban fogjuk átadni a lord­nak, amikor ez ellen senkinek sem lehet jogos kifogása..

Next

/
Thumbnails
Contents