Hetikiadás, 1927. július-december

1927-09-06 / 36 [1512]

A pécsi honvédtörvényszék _iult Léten tárgyalté Gábor Már­ton felsosegesdi c se;:d orőrmost er bünpörét, aki kardjával két cigányt összekaszabolt, akik azután bent. égtek az ismeretlen okból kigyulladt Lázban, A honvédtörv 'ryszék Gábor Mártont emberölés büntette" és nyil­vános erőszakoskodás miatt hárüm évi és két hónapi sulyosbbitott bör­tönre Ítélte, A főkapitányság a múlt héten letartóztatta. Komis Ignác dr. idegorvost, akire a bécsi rendőrség hívta fel a figyelmet, mert néhány héttel ezelőtt az egyik bécsi kommunista lap szerkesztőségében ajánlko­zott a csepeli gyár felrobbantására és munkás forradalom szervezésére. A bécsi kommunista lap azt hitte, hogy rendőrségi ugrató ajánlkozik és ezért elhatározták, hegy leleplezik. Komis dr, erre visszaszökött Bu,dapestre> ahol a rendőrség Andrássy-uti lakásán letartóztatta. Kihall­gatása során nemcsak azt ái 1 apitottaf meg, hogy kommunistákkal sz'okott érintkezni, hanem feltűnő hasonlatosságot találtak közte és a néhány héttel ezelőtt elkövetett Kolombus-utczai vakmerő zsaroló személye között. ' Komis dr. be is vallotta, hogy csakugyan ő követte el a nagyfeltűnést jkoltő zsarolási kisérletet, de azt e.lli­totta, hogy ez is, éppen ugyfiinft a bécsi ajá.-lkozása is csak tudomá­nyba kísérletezés cé Íj ából" történt. A rendörs égen mst iparkodnak megállapítani, hogy mamyiben felel meg a valóságnak ez a védekezés. A rendőrség ezzel egyidejűleg nagyszabású kommunista szervezkedésről is lerántotta a leplet, aminek eredményeképen 59 városban szervezett kommunista sejteket ugrasztottak szét és ezeknek tagjai közül csaknem 200-at letartóztattak. £ A feleséggyilkosséggal és váltóhamisítással v'cfolt Erdélyi Bél;, dr.-t a vizsgálóbiró előzetes letartóztatásba helyezte. Erdélyi dr.-t azzal vádolják meg, hogy feleségét, Forgács Annái szinésznőt akinek életét előbb tizezer dollárra biztcsitotta, Millstadtban, az egyik osztrák fürdőhelyen egy szakadékba taszította, majd mikor kisebb serülésekkel megmenekült, néhány nap .ulva megmér "ezte és haláltusá­jában, megfojtotta. • . Emelkedőnk az élőállatok. Az o§tL napok beköszöntésével, aiint az más években is meg szokott történni,"emelkedni kezdtek az állatvásári árak. A meleg nyári hónapok csökkent húsfogyasztása után ismét eresebb kereslet mutatkozik és ennek következtében a. szilárdulás kifejezetten érezhetőbb, ugy a bel földi, mint a bécsi, prágai, stb. külföldi piacokon . A takarmányozási viszonyok^nem nagyon jók, a száraz nyári és a kedvezőtlen tavasz után, ami szintén hozzájárult az állatárak emelkedői tendenciájához. A surtss­hizlalast pedig a tengeriárak emelkedése teszi drágábbá igy a sertés is drágul. Minthogy az állat exportunk élénk, az itthoni piacok állatárai is azokhoz az árakhoz igazodnak, amelyeket, a külföldi vásárokon el lehet omi, igy árak csökkeuésérjoTaddi , nem 1 ohetjsz ámitani, mig külföldön tart a drágulás. W: *

Next

/
Thumbnails
Contents