Hetikiadás, 1927. július-december

1927-08-30 / 35 [1512]

Külföld. Parisban csütörtökör. nyitották meg 25 állam 400 képviselőjének jelenlétében az interparlamentáris békeunió'24. évi értekezletét. Az inter­parlamentáris unié ülésszaka meglehetősen, izgalmasan indult. A legelső ülések egyikén felszólalt Lakács György magyar delegátus, aki szóvátette azt, hogy egyes nemzetek kitakarják vonni magukat a döntőbírósági határoza­tok alól, ami pedig a Nemzetek Szövetségének egyezségokmányába ütközik, Lukács György felszólalása a Népszövetség őszi ülésszakán tárgyalás alá kerülő magyar-román döntőbírósági ügyre vonatkozott és ezért Floreacu ro­mán delegátus tiltakozott ennek az ügynek a tárgyalása ellen, mert ez sze­rinte kizárólag a Népszövetség elé tartozik. Loebe német kiküldött a le— carnoi szellemre hivatkozva a Rajna-vidék francia megszállásának megszün­tetését kívánta, mire de Jouvoiiel francia szenátor kijelentette, hogy a Rajna-vidék megszállása az egyetlen kezesség arra, hogy stabilitás lo|fe«'>v Európa keletén. A francia delegátus felszólalására Schückiug német tanár válaszában kijelentette, hogy a francia megbizott kijelentései kellemetlen érzést keltettek a németek körében és .ezért a francia kijelentések nem szolgálják a nemzetkezfe megértés nagy célját. Az interparlamentáris unió közgazdasági szakosztályának ülésén ~zterényi József báró nagy beszédet mondott, melyben kijelentette, hogy amig a trianoni szerződés érvényben van, a^magunk részéréi a normális kereskedelmi szerződésekben túlmenő köz­gazdasági akciókra nem vagyunk hajlandóak, az európai gazdasági konszoli­dációnak megvalósítása terén* Genfben, a nem*eti kisebbségek értekezletén Balogh Arthur, volt kolozsvári egyetemi tanár beszédet mondott, melyben hangoztatta, hogy a kisebbségi védelem nemzetközi jogázabály és felette áll az állami jogrend­nek. Ezt kétségbe vonni nem lehet, mert ez a jog megt< gi dása és a jogural­mon nyugvó állam megszüntetése volna, ami anarchiára vezetne. Az értekez­let utolsó ülésén a németországi szláv kisebbség kivonult az ülésről. Genfben, a nemzetközi sajtóértekezleten Vészi József magyar dele­gátus beszédében rámutatott arra, hogy a kisantant országai nem engedik bc a magyar sajtót és ezzel kapcsolatosan elmondotta, hogy a román határ­rendőrség közegei még a román király számára előfizetett^ujságpéldányt is elkobozták és köz derültség fogadta azt a megjegyzését, hogy imo a ro­mán vámkáplárok gyámkodása még magát a román koronás államfőt is meg akarta óvni a magyar sajté által terjesztett méreganyagokkal való megfer­tőzéstől. A magyar delegátus felszólalására Movrodi román delegátus megle­hetősen zavarthangon válaszolt' kénytelen volt elismerni, hogy az a mód, amellyel az utódállamok a magyar sajtéval elbánnak, egészen rendkivüli és drasztikus.^Általános figyelmetlenség közepette jelentetté ki, hogyha a magyar sajtó megváltoztatná a hangot, akkor Románia azonnal megszüntetné a vegzatorius elbánást. A francia és az angol kormány megállapodást létesített arról, hogy a rajnavidéki megszálló csapatok létszámát arányosan csökkenteni fqg­jak, ugy, hogy a megszállott csapatok száma 60.000 ember lesz. A csapatok létszámát tehát összesen 10.000 emberrel csökkentik. Brock és Schlee repülők az Egyesült Államok Maine államából vi­lágkörüli repülőútra indultak és ennek során szombatról vasárnapra átre­pültek a»Detroit büszkesége" nevü léghajón az Atlanti óceánt. Az átkelés igen viharos időjárásban történt. f Prágában házkutatást tartottak a fascista szervezetek ismert tag­jainál es rendőri felügyelet alá helyezték egyidőre Gajda volt vezérkari főnököt is. Ez azért történt, mert fegyveres emberek elrabolták a Gajda, ellen inditott fegyelmi vizsgálatnak az ir« tait. Hir szerint a cseh fas­cista egyleteket a cseh kormány fel fogja oszlatni. ,Sacco és Vanzetti olasz anarchistákat Bostonban a mult hét elején kivégezték. A kommunisták a kivégzés elleni tiltakozásul véres zavargáso­kat rendeztek, amelyek különösen Franciaországba:.: voltak nagyarái-^ruak, A rendet azonban a katonaság és a rendőrség mindenütt helyreállította. f Ad

Next

/
Thumbnails
Contents