Hetikiadás, 1927. január-június

1927-03-02 / 9 [1511]

Külföld . A román kormány bejelentette a népszövetség főtitkárának, hogy visszahívja párisi döntőbíróját, aki ezentúl már non fog T&tzt részt­venni a magyar állampolgárok rószóről ott olótorjosztett birtokporek tárgya­lásában,. Románia őzzel nyilvánvalóan szorzódósszégőst követ el ós Dupdis Károly a párisi egyetem nemzetközi jogi tanára, hosszabb cikkben megállapí­totta, hogy ez a szerződősszogós jogilag nem jelenthet mást, minthogy Rómánií a -.agyhatalmaktól kapott szuverenitását Erdélyben elveszti. Chamberlain angol külügyi államtitkár az alsóházban kije­lentette,^ hogy a magyar kormány kielégítően teljesítette azt az Ígéretét, hogy a békeszerződés katonai rendelkezéseivel kapcsolatos hátralévő kötele­zettségeinek eleget tesz. Chmaberlain hozzátette, hogy a szövetségesközi bizottságnak a legközelebbi jövőbem módjában lesz befejezni munkálatait, de még nem állapították meg azt az icrpoiitot, amikor az elleuőrzésx a Nemzetek Szövetségére száll át. Belgrádban a sukupstinéban óriási bdtráry játszódott le. A horvátk parasztpárt azt indítványozta, hogy Maxinovics belügyminisztert helyezzék vád alá, mert a rendőri közegek a legutóbbi választás alkalmával egyenes utasításra visszaéléseket követtek el. A belügyminiszter válasz olt. az ellőne emelt vádakra és hangoztatta, hogy mindez csak szóbeszéd és híresz­telés, amiből egy szó sem igaz. £ belügyminiszter beszéde közben a demokrata képviselők egy meztelen embert fyj3C&jk> " De az ülésterembe, akinek teste tele volt véres xütlegek nyomaival. Azt állították, hogy ezt az embert a rendőr­ségen verték véresre és a belügyminiszter állításának eleven cáfolatául hoz­ták a terembe. A kormánytöbbség tiltakozott e példátlan ház szabálysértés ellen ós a szűnni nem akaró lárma miatt az elnök felfüggesztette az ülést. Az eset következtében hir szerint a belügyminiszter állasa megrendült. Chileben a kormány elhatározta, hogy kiirtja a komnuniz­must. A kormány élén Ibanez ezredes áll, aki a parlament kommunista tagjait letartóztatta ós a többi kommunistával, együtt a Húsvét' sz igetre internálja, nehogy propagandájukat folytathassák. A közel hegy évtizeddé tartó kinai forradalom ugylátszik fordulóponthoz közeledik. Az orosz szovjet kormány befolyása^alatt álló jól felszerelt kantoni csapatok döutőcsapást mértek a Sanghait védelmező Szün-Csuan-Fang tábornok csapataira. Egyes hirek szerint a tábornokot^is meg­ölték, de ezt a hirt nem erősítették meg. a szétszórt csapatok pótlására Csang-Csung-Csaug tábornok csapatai vonultak xx Sanghai védelmére.Csaug­Cso-Lin tábornagy mandzsúriai csapataival ugyancsak megindult Sanghai védel­mére ugy, hogy előreláthatóan sikerülni fog a győzelmesen előnyomuló bolsevi. kantoni csapatokat közvetlenül Saigoni alatt megállítani. Az angol kormány in­tézkedésére több ezer főnyi angol katonaság is szállt partra Sanghaiban,hogy megvédelmezz ók az idegen koncessziód területeket és az angol állampolgárok vagyonát. A sanghai események miatt most már a francia kormány is nyugtalan­kodik és valószínűleg még idejében közbelép csapataival Sanghai elfoglalásá­nak megakadályozására. Az angol kormány egyébként fc.lta.kozo jegyzéket és int el met intézett a moszkvai, szovjet kormányhoz, melyben a Kinában folyó angol­ellenes szovjetagitáció ellen tiltakozik. Az orssz szovjetkormány az angol jegyzékre adott válaszában semmit sem akar tudni az angolellenes szovjet-agi­táö ióról. Romániában újra kiújultak az antiszemita tüntetőnek. Totu gimnazistát az esküdtszék felmentette a gyilkosság vádja alól. A fiu ugyanis agyoulőttx a tanteremben egy zsidő diákot, mikor ez tiltakozott a zsidó diákok elbuktatása miatt. A gyilkosságg&lx vádolt Totu védelmére háromezer védő jelentkezett. Az esküdtszék Totut tiz nem szavazattal két igen ellenébe: mentette fel. A felmentés után diákcsoportok széle dtek el különböző városok­baflVahol romboltak és a zsidókat bántalmazták. Egyhelyütt a robogó vonatról dobtak lo néhány zsidó utast, köztük a jassi-i Kereskedelmi és Iparkamara ... • ,r j

Next

/
Thumbnails
Contents