Hetikiadás, 1927. január-június
1927-06-21 / 25 [1511]
A ósgyar-osztrák kereskedelmi szerződés módosítása. Régóta keringenek már hirek arról, hogy az^osztr^k kocmány a velünk kötött kereskedelmi szerződés módosités?t óhajtja. Ausztria ezt a kívánságát hivatalos formatan is tudatta már a magyar kormánynyal és a tárgyalások az elmúlt napokban Bécsben megkezdődtek. A két kormány kiküldöttei közölték egymással azokat a változtatásokat, amelyet a vámtételekben szüksé ge snek tartanak. A tárgyalások súlypontját hir szerint az osztrák gabona, főleg pedig a lisztbehozatal fogja képezni. Az osztrákok ugyanis mezőgazdaságukat lehetőleg önnállositani akarják és a behozatalt minél szűkebb térre akarják korlátozni. Minthogy azonban mezőgazdasági termelésük nem nagyon versenyképes, nert a földjük nagyrészt nem megfelelő és a ictrlÉelszerelésük sem tökéletes, az osztrák fogyaszt ók nem nagyon ürülnek a drágulással járó mezőgazdaságpártolásnak. A magyar mezőgazdasági termékek külföldi elhelyezése jelenleg amugysem nagyon kedvező, igy a magyar kiküldöttek ellenszegülnek majd annak, hogy az osztrákok a jelen viszonyokkal szemben is kedvezőtlenebb helyzetbe kényszerítsék a magyar mezőgazdaság értékesítését. Nagyszabású mezőgazdasági kiállitás Szentesen. Tiszavidékének a népe nagyszabású mezőgazdasági, ipari és kultur'lis kiállitást rendez Szentesen, az .alföld egyik vezető városában. Az elhanyagolt magyar , Alföld öntudatraébredé3ét és népéhek a legutóbbi esztendőkben tett haladását fogja b?mutatni a szeptember végén rendezendő kiállítás. Farkas Béla, Csongrád váraegye főispánja má§s hónapok óta dolgozik a kiállítási előkés zité s én ás megszervezéséiir" A Faluszövetség, a Dunátíszaközi Mezőgazdasági Kamara, Csongrád vármegye, a MANSZ közreműködésével és támogatásával Tanyakongresszus, ..gazdagyülés és a mezőgazdasági munkások ügyeivel foglalkozó értekezlet fogj^a kidomborítani a kiállítás alföldi jellegét. A Magyar városok az idegenforgalom fellendítéséért. A városok polgármesterei kétnapos kongresszust tartottak Balatonfüreden a kormányképviselők és az idegenforgalmi szervek elnökeinek részvételével . _ az idegenforgalom fellendítése érdekében A kongresszus tisztázta azokat az okokat, amelyek az idegenforgalom terjesztését akadályozzák. Az utak javitása, a vasúti forgalom modernizálása, üdülővá.rosok fejlesztése és idegenforgalmi propaganda volna szükséges a kitűzött cél elérésére. A kongresszus elfogadta egy országos idegenforgalmi tanács létesítésére ós a hétvégi" kirándulások mozgalmának a.z egész ország területén való meghonosítására vonatkozó . javaslatokat. Ezáltal megteremtették a városok és az idegenforgalmi alakulatok közös pro grammjét. A megjelent kor_ mányképviselők hangsúlyozták, hogy a. munkában a kormány is hathatósai rüszt szándékozik venni. # • • Magyar-román köteleid díjszabás. A gazdasági jelentőséggel bíró magyar-román közvetlen vasúti díjszabás június 15.-én életbelépett. Egyelőre a Brözvetlai és kedvezéses díjtételeket csak azok a szállítmányok igényelhetik, amelyek vagy Budapesten, vagy pedig valamely határállo -rásrcl kerülnek feladásra.