Hetikiadás, 1927. január-június

1927-04-20 / 16 [1511]

Lassanként elcsendesednek a nagy katasztrófa hullámai, a szaksajtó elmondta bírálatát, a napi lapok elkeseregték kis és nagy fájdalmukat, a közönség pedig leszűrte tapasztalatát, Vannak, akiknek megerősödött az a felfogásuk, hogy a labdarúgás nem sport, meg kellene szüntetni minden "rugászatot", mely ártalmas a fiatalság erkölcseire, nyomorékká teheti testét és elvonja a komoly munkától. A nagy többség tisztában van a Sport és különösen a legnépszerűbb labdarúgás jelentőségével, és éppen ezért megy tovább a maga utján, osak értékesiti a bécsi mérkőzés eredményeit. Sok ckos szót olvastunk a mérkőzés bírálataiban. Bennünket ' . leginkább az % \ \ lepett meg, nogy áltarább.n a "

magyar la

b

darúgás

" osődjérol beszéltek, A fővárosiak még a Sabaria és a Bástya nagyszerű szereplése után is azt hiszik, hogy a budapestiek jelentik Magyarországot, pedig igen jól tudhatnák, hegy tévednek." Ma már a vidéki labdarugók is felnőttek a fővárosiakhoz, sót szeptemberben még egy vidéki professzionátus csapat kerül be az első osztályba, A Bécsben 0;6 arányban vereséget szenvedett budapesti osapatban pedig egyetlen egy vidéki játékos sem volt, ami szintén amellett szól, hogy helytelenül beszélnek a "magyar labdarúgás" csődjéről, amikor a bécsi vereségen kóser égnek. Ez a 0:6-os eredmény egész Európában nagy meglepetést okozott; ellenségeink al^ lovat adtak a budapesti profik, akik - kétségtelen - kis szerencsével győzelmesen is hazajöhettek volna. Általában az a mentségük, hogy szokatlanul mély és sáros volt a bécsi pálya talaja. Ei. re azonnal ' azt felehetjük, hogy ugyanott játszotta... a bécsiek is. Ez nem kifogás. Mások a válogatás rendszerében látják a hibát és minden baj okát. Ka a válogatási rendszert megoldjuk, nagyot léptünk célunk felé, de még nem értük el. Nem külsőségekben, hanem a lelkekben kell keresnünk az orvosságot. Elfelejtjük, hogy még nyol" hónappal ezelőtt a ~ legnagyobb felford-fás jellemezte a fővárosi labdarúgást, Az álamatőrség diadalát ülte, a szellem elrontott és °sak szeptemberben kezdtünk kilábolni az erkölcsi fertőből. A magyarság kiolthatatlan életerejét bizonyltja, hogy ezt a szomorú korszakot igy úsztuk meg, ilyen hamarosan talpra álltunk és az alig néhány hetes magyar prfeszionátus labdarúgás már az elmúlt ősszel szép nemzetközi sikeieket könyvelhetett el. Mulasztás, bün nem maradhat megtorlás nélkül, az álamatőr világ ürmét most kell fenékig^kiinnunk. Az osztrákok éppen egy esztendővel előztek meg bennünket, a hajtan tul már leküzdötték a professzionizmusra való áttérés első nehézségeit és nekünk annál könnyebb, mert előttünk van az osztrák példa, hogy mit kell tennünk? Ha lehiggadtak a kedélyek, meggyekeresedett az uj rendszer, "Meisl Hugó" nélkül sem kell féltenünk labdarugó sportunkat. Igaz ugyan, hogy a külföld a hivatásos csapatok eredményei nyomán itéli mes az egyes országok labdarugóinak erejét, nekünk nmg sem szabad elfelejtenünk, hogy nemzeti szempontból amatőrjeink jelentik az igazi értéket, a számottevő tömeget, már pedig amatőr labdarugóink - akik most egy éve még másedosztélyuaknak számítottak az akkori álamatőrök mellett - könnyen és fölényesen győzték le az osztrákokat, akik már majd két éve a maguk lábán járnak az álamatőrök kiválása után, Az első nagy izgalmak lecsillapodása után tehát meg Kell állapítanunk, hogy nincs is olyan nagy okunk az elkeseredésre - legfeljebb a bosszankodásra - mert amatőr labdarugóink jó uton haladnak és - ezt a sportban sohasem lehet eleget hangoztatni - a szerencse forgandó.