Hetikiadás, 1927. január-június

1927-03-22 / 12 [1511]

Országgyűlési Almanach. Megjelent a Stúrm-féle Országgyűlési Almanach I.kötete, mely alapos ismertetést nyujt az uj képviselőházról. Az Ízlésesen kiállított kötetet Freissberger ^yulőtí, a Magyar Távirati Iroda politikai csoportjának vezetője szerkesztette, aki nagy gondot fordított anyagának összeállítására. A választójog és a választókerületek rövid ismertetésén és a képviselők életrajzán kívül közli a képviselők lakás és telefoncimét, a ház tisztikará­nak és bizottságainak névjegyzékét, a választások fontosabb statisztikai adatait,^ valamint történelmi részében egyéb érdekes adatok mellett a két nem­zetgyűlés törvémyalkotó munkásságának, végül az interparlamentáris mozgal­maknak vázlatos történetét. A politika iránt érdeklődök számára nélkülöz­hetetlen kézikönyvet néhány szines grafikon egészíti ki. A kötet bolti ára 4.pengő, Megrendelhető minden könyv 7 ekereskedésben és a főbizomáryos Csáthy Ferenc egyetemi könyvkereskedésben: I, Krisztina kőrút 133. Sopron nyaralóváros. Ingyen telket kapnak az építkezők. Sopron város közönsége elhatározta, hogy a városi nyara— iételepnek, az úgynevezett Lower-telepnek fejlesztésére ós az idegenfor­galom emelésére ingyen épitőtelket és az építkezéshez szükséges terméskövet, valamint homokot önköltségi áron ad azoknak, akik kötelezettséget vállal­nak arra, hogy a város által kijelölendő telkeken^ villaszerű,téli-nyári la­kásnak alkalmas lakóházat építenek.A város arra is hajlandó, hogy az épit­tetóket az építkezéshez szükséges tőke egy részének megszerzésében támogatja. Tekintettel arra, hogy az építkezésre kijelölt telektömbölehoz, mélyeket a várostői 10-80 percnyi távolságban fekvő erdőterületekből, igy a Deák­kuti uton a Lower körútnak az úgynevezett Hild féle Löwer melletti részén es a Lazarett Spitzen jelöltek ki, a közmüveket,utat. járdát és vízvezeté­ket is meg kell építeni, a városi tanács felhívja az"érdeklődőket arra,hogy legkésőbb 1927 március 30-ig jelentkezzenek a városi mérnöki hivatalban, mert a város a beruházásokat csak akkor hajtja végre, ha tudja, hogy elegen vannak, akik ebben a nyaraló fejlesztési épitKezésben részt vesznek. A nyara­lót elepen nagyobb szabású szálloda, esetleg vizgyógyintézet felépítésére is jelöltek ki telket, a városi tanács ennélfogva felhivja azokat, akik a szállodának vagy vizgyógyintézétnek felépítésére a fentiekhez hasonló kedvezmények mellett vállalkoznak, hogy hajlandóságukat a tárgyalások meg­indítása végett a soproni városi mérnöki hivatalban bejelenteni szívesked­jenek. Mar connay Tibor : Kac agva t ör t ki a Faun a Pagonyból. Öt év lirai termeset 5b válogatott verset gyűjtött összer e kötetben Marconnay Tibor és"aki ezeket a verseket elolvassa egy különös, friss, élet­örömmel teljes, természetes, egészséges költőt fog benne megismerni, akinek művészete abban rejlik, hogy egész különös módon keveri az erőt a finomsággal. A természet ezer szinéhez, varázsos jelenség vi­lágához ép oly közel áll. mint ahogy a léleknek csak a legfinomabb műszerekkel regisztrálható rezdüléseit^is.biztos kézzel,jegyzi fel. Az a friss pillantás, mely mindig uj részleteket, Szépségeket fedez fel voltaképen intenziv lelki élet jele s talán legértékesebb erénye Marconnay uj kötetének és bizonyára szélesbiteni fogja a költő olva­sóinak táborát. lrii-t-S&xl színdús ,kölószet, a természet és a kultúra termékeinek ez a suionos egyesítése jellemzi leginkább Marconnay Tibort. A magyar irodalomnak mindig újra meg kell ujhodnia, mert Csak igy lehet kor­szerű. Ennek a megújhodásnak egyik jelentős tényezője Marconnay Ti­bor költészete. A könyv fűzve 2 P 20 f., diszkötésbeui 6P. 4,0 f,, reldanyok a szerzőnél is kaphatók. Budapest, I. Napiig utca 15 fszl.

Next

/
Thumbnails
Contents