Hetikiadás, 1926. július-december

1926-11-09 / 45 [1510]

1924 tav&szán sikerült a magyar koronát véglegesen stabilizálni és azóta a közvéleményt állandóan foglalkoztatta a hadikölcsönök valorizációjának a kérdése. Különbőz' számitásck és a külföldi peldak azt bizonyítják, hegy a magyar államháztartás 5-IC százalékos vilorizaciot bírna meg. Az erre irányuló terveket ideiig azért nem lehetet£megvalositani, mert a magyar'pénz stabil voltának a jótékony hatása meg nem járta at a , magángazdaságot, az államháztartásban jelentékeny fölöslegek nem mutotkoztax és a hadikölosönük valorizációjára szükséges összegétet csak ujabb adók kivetésével lehetett volna előteremteni, ami a magángazdaságét tul»ntuí.'su^ította volna. Tudjuk, hegy a szanálással gazdasági válság járt, ami csak a legutóbbi hónapokban adott ujabb fellendülésnek helyet annak^kovettezm nyekép, hegy a kormány a mult és az idei gazdasági évben a népszövetségi kölcsön m.gmagadt részletét beruházásokra használta fel s ezáltal az ipart foglalkozáshoz juttatta cs munkaalkalmakat teremtett. Ilyen körülmények között újult erővel támadt fel a hadikölesönök valorizációjának gondolata, ami elől természetesen a kormány sem zárkózik el-, A méltányossági szempontok azt kivanják, hogy mindazok, akik annak idején a^hadixolcsonök jegyzésével áldozatét hoztak, az elérték'telenedés által okot ert veszteségekért lehetőleg kárpótolva legyenek. Az igazságos megoldást azonban komplikálja az a körűim-ny, hogy a hadikölcsön jó része már nem az eredeti jegyzők k^zén van. A hadikölcsön címletek ugyanis a tőzsdei irgalomba terültek, ott a spekuláció olcsón nagy tételedet vasárolt fel belőlük snna~ a reményében, hogyha a valorizáció ideje elérkezik^ a felértékelés hirére a hadikölcsönök jelentékeny árnyereségre fognak szert tenni. A számit áa be is vált és" a-100 koronás cimletü hadikölcsönök ma jóval 10,000 koronán felül állanak a tőzsdén. Akik tehát másodkézből vettek a. hadikölcsönöket máris sokat nyertek ezen az üzleten anélkül, hogy bármi- t féle áldozatot hoztak volna. A veszteség azokat érte, akik a valamikor drága pénzért jegyzett kölcsöncimlet.- ket ma.jdnem minden ellenérték nélkül cl- j csőn eladogatták. Viszont akik. mondhatni ingyen, vásárolták össze azofcatj ezzel a spekulációval máris számottevő haszonra tettek szert. Mikor tehát a valorizáció szükségességének á megfontolásánál abból indulunk ki, hogy egyrészt a hadikölcsön tulajdonosokat kárpótolni kell annyi.ra^amennyire ezt a c/onkaország mai gazdasági Körülményei megengedik, másrészt podig, hogy az államerkölcs is megköveteli, hogy az állam teljesitse . ^fizetési kötelezettségét hitelezőivel szemben, ugy a mind a két szempontból elcs megkülönböztetést kell tennünk az eredeti hadikölcsön jegyzők és a későbbi vasárlók között. A hadikölcsön jegyzők névsora megvan, azok alapján tehát meg lehet állapítani, hegy kinek van erkölcsi jogosultsága a felértékelt hadikölcsönökre. *ajnos, az ujabban elhangzott, többek között a parlamentben is hallott felszólalásoknál ezt a szempontot és ezt a megkulönbözetést nélkülözzük. A parlamentben beadott indítvány 5 százalékos valorizálást sürget. Ha valakinek 10C.000 korona hadikölcsöne volt, annak a Kamataiból, ha az országot nem érte volna a szerencsétlenség, me nyugodtan megélhetne. ! szazaiékos valorizálás mellett azonban 100.000 korona helyett csdk 5.000 korona címlete lenne az illetőnek, anaak a kamat, pedig evi 250 korona. Mit segítenénk egy ilyen megoldással azoken, akik minden vagyonukat hadiké lesönökbe fektett.k s más megélhetésük nincsen? De még foltünebb az eltolódd á kisebb jegyzéseknél. IC.000 koronara 5 szazaiokos Vdlórizialas mellett 500 koron^ esne, ennek & kamata pedig évi 25 korona volna. 3zzel az összog-el igazán nem sogithetunk senkin, viszont a gazdasági életre elég súlyos terheket rovunk. Nem helyesebb-e - űaondotta legutóbb a pénzügyminiszter, ha olyan megoldást Mérésünk, amely szettnek a szerencsétleneknek legalább is a minimális megélhetést biztosítja, amit karitatív valorizációnak nevezünk. A kormány ebben az irányban keresi a. megoldást.