Hetikiadás, 1926. január-június
1926-06-22 / 25 [1508]
A^Magyar Távirati Iroda közreadta Mészáros Gyulának Konstantinápolyból küldött nyilatkozatát, melyben a nyilatkozattevő elmondja, hogy Persián Ádán, hi ijk^pir ó bizonyos magyar politikusok .^egbizásából tárgyalt vele a célból, hogy a frankper tárgyalásain elhangzott egyes vallomásokat megrősitsen, ezenkivül a cseh külügyein! s: terium részéről is hozott bizonyos Ígéreteket, valamint a francia részről is hasonló "jóindulatú" Ígéretekre hivatkozott. M£ szaros elutasította öt, s ép ugy hazánk ellenségeinek minden olyen biztatását is, mellyel azok magyar állampolgárokon keresztül az ország belpolitikai ügyeibe avatkozni szándékoznának* F e lszólitja most Persiánt hogy a Pgggelben Art hamis intervjuk helyett, inkább azt hozza nyilvánosságra, amit ő izent általa, mert ellenkező esetben "tf lenne kény telén azt megtenni.x A budapesti cseh követség erre a levélre nyilatkozz tot tett közzé melyben beismeri, hogy bizonyos körök fordultak ugyan hozzá ebben az ügyben, de a csehek folyamatban lévő bűnügybe nem avatkoznak be és nem tartják ildomosnak, hogy nyilvánosság elé terjeszti!: a ha..iai t ás sal vádolt Mészáros dr. levelét. A cseh követség nyilatkozatát közlő .magyar lap azonban a nyilatkozatra megjegyzi?, hogy a csehek nem tanúsítottak ilyen óvatosságot a frankper tárgyalása idején, mikoz a vádlottak legképtelenebb gyanúsításait is világszerte szétkürtölték és valóságos sajtóhadjáratot indítottak ellenünk. Egyébként ia beismeri a követség, hogy bizonyos körökkel tárgyalásokat folytatott Mészáros vallomása ügyében és erről elmulasztotta a magyar kormányt értesíteni, ami pedig a diplomáciai világban általánosan elfohadott s zokás* . Sokorópátkai Szabó I s tván vasárnap tartotta beszámolóját merületében, Téten. A beszámoló gyűlésre elkísérte őt Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter, aki a beszámoló után nagy beszédet _.ondott. Július l.én kerülnek forgalomba a felülbélyegzett pengőért ékü, bank je gyekt A pénzverde, a 20 és 50 filléres váltópénzt már leszállította a N e nzeti Bankba. Debrecen felett nult hétfőn este óriási vihar vonult végig, a villanyvezetékei is annyira megrongálva, hogy a város több mint egy óra hosszat sötétben ...áradt. A zalamegyei Dalos Szövetség, mint az Országos Dalosszövetség VIT, kerülete, srasárnap rendezte TIT. dalosversenyét Zalaegerszegen. A versenyen 22 dalegylet vett részt, mintegy 800. főnyi t taggal. A verseny délelőtt 11 órától 2 órás megszakítással este 7 óráig tartott. A zsűri a sza badoh választott müvek versenyében a Nagykanizsai Kis Dalárdának Ítélte a pálmát. A hétfői zivatar a szerenosi .cukorgyár mümalnában rövidzárlatot okozott. A malomban tüz ütött ki és leégett. A kár 3 milliárd korona, mely azonban biztositás révén megtérül. Májusban a betétállomány 15 millió aranykoronával emelkedett. A posta'takarékpénztárnál és a budapesti 13 legnagyobb pénzintézetnél elhelyezett betétek álladéka májusban 15 millió aranyle oronával emelkedett. Ebből az összegből 11.6 millió aranykorona esik a takarékbetétekre, 3. 4millió aranykorona a folyószámlabetétekre A betétek együttes álladékajezzel 495.2 millió aranykoronára emelkedett. Május végén a takarékbetétek a békeb-Li államánynak 17.6 $-át, a folyószámlabetétek pedig 4G.6 #-át érték el. Májusban csökkent a fizetésképtelenségi válság. A Statisztikai Hivatal kimutatása szerint május havában atz egész ország területén 248 uj fizetésképtelenség fordult elő, 66.8 milliárd aktivával és 113.6 milliárd passzívával. A csődnyitások szá._a 15 volt AZ április;.-:..^/képest a fizetésképtelenségi esetek száma 18-al csökkent. Május hó folyamán befejezést nyert összesen 383 fiz-tésképteler ségi eset. / hónaphoz <2Q,n