Hetikiadás, 1926. január-június

1926-03-26 / húsvét [1508]

Lulu /IV. folytatás/ ín Lulu ujabb meglepetőssul szolgált. Hirtelen kitépte magát s hatalmas szökéssel rohant a férfi felé. /Jaj mit szól ehhez a komédiához Elvira néni ott az ablakban!/ h kislány kétségbeesetten állott meg. Két perc múlva megint ott volt mellette, a katona. - Bocsánat....na ;yon kérem, ne haragúd jék.... nem tehetek róla.... de ugylátoh már haza kall kísérném. Ha nem bántanám meg vele: bemutatkoznék....- Jaj , nem, nem szabad...- rebegte a kislány- inkább csak siessünk. - Hanem azért lopva - : csak egy egész rövid szempillantásig^- szemébe nézett a fiúnak, azután _iegindultak rohamléptekben. Jobbról a kislány, középen Lulu, balról a főhadnagy. A Heimier cukrászda táján már mégis különösnek-látta a kislány ezt a helyzetet, A lámpafényben egy pillanatra megint meglátta a főhadnagy arcát. Szomorú volt. Megsajnálta. Most biztosan haragszik. Milyen tapintatlan volt, hogy elejét vágta a bemutatkozásnak. Kogy sé rtheti ez ezt az emb ?rt. Pedig elvégre lovagiasan viselkedett és jót akart. Szegény. - Valamit hát mondani kellett. Bolond ez a kutya...- rebegte. .»> főhadnagy csendes, hálás nevetéssel válaszolt. • - Inkább nagyon okos. - És rohantak tovább. - De most mégis csak furcsa - kacagott fel kicsit bátrabban a lány - még azt hihetnék az emberek, hogy jjm-rjük csrymást, amiért igy megyünk.- Pedig - fájdalom - nincs igazuk. - Ha anya látná. .. . - Nagy baj lenne? - Jaj,, ne is beszéljünk róla. - ls pent magával.... A főhadnagy lehajtotta a fejét, tfalkan szólalt meg kis idő múlva - Nagyon rossz*hirom leh t elött", hogy - amint szavaiból kiveseem - én hangsúlyozottan a karülendő férfiak közé tartozom. a anyának gyakran vannak téves megállapításai. De azért lehet vele beszélni. Mikor kifordultak a sörkert sarkán, éppen beleütköztek Zsiga bácsiba. Nagy szemeket meresztett az öreg; - Mi a szösz? p már ismeritek egymást? A kislány odabujt az apjához. Kicsit sirt, kicsit Szegyeitc magát. - Nem, nem ismerjük egymást. Csak a Lulu A főhadnagy mondotta el Lulu bűnét. Zsiga bácsi harsogva nevetett. - No, ha már igy van, adjatok pacsit egymásnak. A kislány oda- . nyújtotta kezét. Seszketett. Le azért valahogy jó volt a tenyerének ott abban a férfimarokban. Vacsorára már hazacipelte 'a főhadnagyot Zsiga bá-dsi. .AZ ugyan s 2abadkozott, hivatkozott az udvariasságra, az cls" látogatásra, eaiegymásra, de Zsiga bácsi letoitelta. Hisz az mind bolondság. No meg az az egész kutyahistoria olyan kolosszális eset, hogy úgyis elvül esik minden társadalmi számításon. Ilona néni, kint a folyosón agyán mormogott, dc bent a szobában már azt mondta: • - A, örülünk! Városunk uj lakója.! Csak tessék, tessék.- Később pedig egész tüzetesen érdeklődött a tiszántúli viszonyokról,' különös tekintettel a földmogcszlásraK. Késő éjjel mikor Zsiga bácsi kikísérte vendégét, a kislány már igy búcsúzott: "Isten vele &yörgy, a viszontlátásra"- 3 a szeneiben fényes sugarak égtek. _.AZ Igaz, hogy azért mégis kikapott és rá. is szólt Lulura, hogy csúnya, állat, te vagy az oka mindennek, - do mikor anya ki ment hízol égve ölelte át karjával a vétkes eb nyakát, s hamisan sú>ta a felébe: - Édes, drága, egyetlen, okos kátyukám! ÁGO •