Hetikiadás, 1925. július-december

1925-07-27 / 58 [1507]

Angliában az általános bányászsztrájk: lehetősége aiatt álta­lános az aggodalom. Ez az aggodalom tükröződik vissza a vasárnap el­mondott számos miniszteri beszédben és politikai nyilatkozatban, úgy­szintén a sajtó vezércikkeiben. A most kezdődő hetet egyik legválságo­sabb időszaknak mondják a britt iparban* nngliában, Durhamban a bányamunkások gyűlése után, amelyen I.lacdonald munkáspárti miniszterelnök is beszélt, a tömeg tettlegesen b'.ntalmazta Welldon anglikán püspököt, mert egyik korábbi, nyilvánosai: elhangzott beszédében a sztrájk ellen foglalt állást. A tömeg egy folyónak szorította, de egy motorcsónak segítségére jött és megmentet­te a püspököt. Angliában, a textiliparban támadt bérviszályok következté­ben két kerületben mintegy 13Ö4ezer textilmunkás ahbahagyta a munkát. A Saar terület bányaszövetsége is elhatározták, hogy sztrájkba lép­nek . A német biztonsági szerződés ügyében Baldwin miniszterelnök azt hangoztatja, hogy Nőmet országnak mindenekelőtt be kell lépnie a ^emzetek Szövetségébe és csak aztán tárgyalhatnak vele. Az Európa béké jéhez vezető ut három szakaszra tagoz°dik : a biztonság, a döntőbíró­ság és a leszerelés kérdésére. Chamberlain külügy^xniszter ehhez még hozzátette, hogy a német jegyzék bizonyos csalódással töltötte el őt. Franciaországban a bányászok általános sztrájkot tűztek ki 27.-ere. Üz a sztrájk azonban elmaradjuk. A kerület* egyesületek XKXXX képviselői határoztak igy, miután a mjá zmunkaügy i miniszter kö zvf. tité- i sével alkuszerű megoldást találtak, amely szeptember 15-től kezdve rch dezi az élelmiszer drágulási pótlék kifizetésének a kérdését. A francia megye tanácsi választások véglegies er-dménye szerű; a. baloldali kartell pártjai 133 mandátumot nyertek*. Különösen kiemelik azt, hogy a választások súlyos vereséget hoztak a kommunistákra. A marokkó- harctérről érkező legújabb hirok szerint az egész harcvonalon nyugalom uralkodik, A francia csapatok Uergától délre eső vidék egy részét az ellenségtől megtisztították. Abd el Krim felkelő vezér ügynökei JFangerben azt beszélték, hogy a riff törzsek már bele­fáradtak a haszntalan erőfeszítésekbe és vonakodnak a harcot folytatni ha a helyzet n&m javul .aeg. Abd el Erim a dzseballa és andzsere tör­zsek főnökeit Sesuánba hivta, ahol arra akarta őket rábirni, hogy ezek a törzsek keljenek fel a spanyolok ellen. Abd el Krim felkelő vezér a francia-spanyoljegyzékre már válaszolt is és válaszában kijelnnte11e , hogy hajlfludo az ellenséges]:,: sokét megszüntetni, de csak abban az esetben, ha Francia-és Spanyol­ország kötelrzi magát a riff-terület függetlenséginek biztosításira és tárgyalásodat Tangerben folytatják. A francia és spanyol értekezletet befejezték. A két állam kö­telezte magát, hogy a marokkói felkelőkkel különbékét nem köt, és biz tositják egymásnak jSasx zónájukra vonatkozóan az üldözés és az átre­pülés jogát. Az érdokzóna határairól is heztak ideiglenes határozatok A Huhr vidéken az osseni helyőrség elvonulsával megkezdődött a kiürítés második fázisa, mely e hó végéig végetér. Amerikában Eaytonban végetért a vil^ghirire jutott majom­per. Scopes tanár öarwinista alapon az embereknek majomtól való le­sz . .r ma zását tanította az iskolában a gyermekeknek. Mivel p u-dig Ameri­kában törvény van arra, hogy mindenki köteles a biblia tanítását hir­d tni, ezért Scopes ellen port indítottak, melynek folyamán a bíróság Scopest el is ítélje 100 dollár bünt*tésrtf. A Scopes elleni per leg­főbb mozgatója Briand, volt államtitkár volt, aki a tárgyalás után pár nap múlva hirtelenül aeghalt. Briandt halálát szívbaja okozta. Szerbiában a Radics-párt leszerelése miatti izgalom még nem simult el teljes*- n. Radicjpárt jából több kiváló politikus kilépett, akik hajlandók azonosítani magukat Radics elvtagadásával*-

Next

/
Thumbnails
Contents