Hetikiadás, 1925. július-december

1925-12-21 / 100 [1507]

rr , -, ' , . K szekció •Karácsonvi melódia. Hull,, hull a hó, mintha végtelen fehér renget g fehér lombhullása hullana- -"'ehér a föld, hideg fehér avarban állnak a magyar házak karácsony éjjelén. Es a harangok hangja bujdosik a ziman« kób n, a tűzhely lángja nyugtalanul ugrál a falon. Öreg. harangok, fiatal tüz.... AZ öregek gondolata visszafele fordul, az if jaké rchan előre a messzibe, a karácsenyfa.alatt csak a gyermekek élik az ór t. E& ők a boldogok. Es a magyar beldcgsáj ilyen volt hajdan. Gr^r.aekek boldogsága volt, az idők pedig, molyok alatt az egész világ késztilt fel ellenünk, számunkra csak a tegnap és a holnap tudata nélküli gyermekek óráj^ veit. E_ért vehették el a multunkat, ezért áshattak árkot a jövőnk elé, melyen át csak a szenvedésünkkel verhctüi hidat . M.intha valaki s°n.-.jtana? A rzélí A -zél sóhajt a kéményben és a fenyő ágak felett meginog a viaszgyertyák sok apró l'-ngja. V-jjcn hennán jött a fa a télben? Melyik szé*gycn-határen táaolygott át ide mihozzánk? Hol hagyta el gyökerét a hö 'alatt? Melyik erdőben? AZ ünnepi fa egyszerre sziTL^zorengató fájdalommá less, nyugtalanito ostorrá, melyre gyertyát tűztünk, arany diŐH r-e;GA>ttunk , hogy elfeledjük, mit jelent. Magyar karácsenyfa.... Elprédált fenyvesek néma követe, elárult erdők árva pnaszkedója. A gyertyák kialszanak, egyik a másik után. ÍJtt.leÓt sarcén a kanóc, a füst eloszlik és lecserdul a viasz, olyan lassan esi rdul, mint a könny. Valami elmúlt. 331..ult a gyermekek órája is. "z is elmúlt, már csak a fenyő szaga érzik. De v.lyan erőően érzik, hegy a szivünkig lehat. Om.. an erősen, hegy egy pillanatra le kell hunynunk a szemünket. Es közben az elárult, elprédált erdők néma panaszésa : mond valami kimondhatatlant. Es ettől minden az eszünkbe jut, ami elveszett, A hegyek az utak, a folyók, •:«. partok, a határi k és az elveszett magyar önérzet is, elveszett büszkesé3, az elveszett lovagiasság is. . Riadtan nézek körül. .lás<ck is gendclnak erre? MtrriXiá csak nékem jutnak ezek a dolgok az eszembe, ugy nem a háborút vesztette el a mi népünk, hanem a lóikét vesztette el. r Uda^tinn dermesztő a hideg, Ü hó ^.ineman cincogni kezd az ablalfüvogén, régi karácsonyi melóuiákat muzsfkál és a tél fehér íátyolbaTn táncéi a ház köröÉk AZ elárvult, elprédált ordők karácsonyfája alól, -*ely panaszt tenni, emlékeztetni jött ide közénk,, induljunk ünnep után és keressük meg magyar lelkünket, amely elveszett. T.rmay Cecilé.