Hetikiadás, 1925. július-december

1925-10-15 / 81 [1507]

A kormány sónak Magdolna nev'i, le anyát , aki 1918-ban Aradon hunyt el, és akinek hamvait most hasahozták, tegnap helyeztél': el örök nyugalomra a kender esi esc. Iá di sírboltban . A 17.Országos Katholikus Nagygyűlés ünnepségeinek utol­só napján, kedden reggel, a Szerviták templomában szent mise volt. A délelőtt folyamán a hegényegyesületek Országos Szövetsége, a magyarországi Katholikus Atsztinens Keresztegyesület, a Katholikus Nőegyletek ^rszágos Szövetsége tartottak gyűléseket. Délután a fővárosi Vigadóban záródiszgyülés folyt le, amelyen gróf Zichy János felolvasta a pápának azt a távirat't, amelyben Őszentsége a nagygyűlés üdvözleté­re válás zolt, majd Homan Bálint a Nemzeti múzeum főigazgatója, Mayer János földmüvelésügyi miniszter és Csernech János bibornok hercegprímás beszéltek. A nagygyűlést este a központiakatftolikus körben tartott ünnepi lakoma fejezte be. A Keresztény Kisgazda és Polgári párt ke cu eh este érte­kezletet tartott, amelyen a kormány tagjain kivül megjelent Ripka Ferenc főpolgármester és ,Nagy Emil volt igazságügyminiszter is. Az értekezleten Graeífl Jenő, majd Etfődi %rrach Béla köszöntötték Bethlen István gróf miniszterelnököt, aki megköszönte az üdvözlést, • azután a párt feladatairól bőszéit. Utána szólottak még Nagy Emil és Vass . minis ztor, •* hi>,t^. Bud János pénzügyminiszter hétfőn tárgyalt azokkal a • nemzetgyűlési képviselőkkel, akik a 33-as bizottságban a költség­vetésnek és egyébb pénzügyi javaslatoknak előadói lesznek. A szanálási bizottságnál a költségvetés előadója Tomesváry Imre, a_vámügyeké Dréhr Imre, az uj pénzegy ségr.ől szóló javaslaté pedig Örfíy Imre lesz. A bizottságot Ráday Gedeon gróf elnök még'^e héten -össze fogja hivni . A nemzetgyűlés mai évadnyitó ülését megelőzőleg Scitov­^.x.ky Béla házelnök pe'rtkösi konf er en íjiára hivta össze az egyes pattok vezetőit, hogy megállapodásra jussanak a parlament munkarendjét ille­tőleg. Az értekezleten gróf Bethlen -^-stván miniszterelnök ismertette a munkarendet a.pár tok vezetőivel. A nemzetgyűlés, ülését az elnök .fél egy órakor nyitotta meg.fés elparentálta Mikovényi Jenc, Hegedűs György nemzetgyűlési kpviselőket, Visontai Soma, Zsilinszky Mihály és gróf Zichy Ágost volt országgyűlési képviselőket és nötzendorfi Conradot, a volt monarchia néhai vezérkari főnökét. Azután x'esthy Pál igazs'gügymin Lszter benyújtotta a bir°ságok és ügyészségek ta.gjair.hk az igaz ságügyminis ztoriunban való ideiglónos alkalmastatásáról szóló 1899: t.c. hatályának további meghosszabbításáról, valamint az állam­polgároknak kölcsönöoen törvényes^védel^e iránti Olaszországgal kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Utána Walko La­jos —. . kereskedelemügyi miniszter az amerikai Egyesült Allatokkal kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezéséről, Valamint , az 01a szórsz ággal kötött kereskedelmi szerződés frecikkc lye zésé rol szó-', tó törvényjavaslatot ; gróf Klabelsíerg Kun-Ó kultuszminiszter a Hagyrr Tudományos Akadémia érdemeinek' törvónybeikat ászról és állami támogatá­séról szóló törvényjavaslatot. Mayer János földművel'sügyi miniszter a burgonyarák és a coloradó bogár elleni védekezésről szólói valamint a halászatról szóló 1888: törvénymódositásár a vonatkozó törvényjavaslat tot. Ezután az elnök te :te meg a napirendre vomatüozó javaslatát, indit ványozv'n, hogy a nemzetgyűlés csütörtökön tartson ülést és azon először az állami közegészségügyi és gyermekvédelmi bizottság létesíté­séről szóló inditványt. tárgyalják le, másodszor pedig mentelmi ügyek­kel .foglalkozzanak. Ezt az inditványt hosszabb vita után elfogadták. Ezután Györki Imre a Boniczky ügyben az igazságügyminiszterhez intézett interpellációjában azt kérte a minisztertől, hogy utasítsa az ügyész­séget a vádirat sürgős e lké szí tésu re és a főtárgyalás mielőbb bi kitű­zésére, AZ ülés délután fél 3 órakor ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents