Hetikiadás, 1925. július-december
1925-08-27 / 67 [1507]
Sir V7illiam Goodtól, akivel Bud János pénzügy minis zter a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel ügyéton legutóbb tárgyalt, értései tés jött, mely szerint a hitelre szorulók részére egyelőre egy millió font rendelkezésre áll a megfelelő záloglevelek ellenében. A kölcsön október elején fog folyósittatni. Azt a hat milliárdot, melyet a kormány a jégkársajt etta gazdák részére hitelképen engedélyezett már szét is osztották az ériekeitek, még pedig Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú, Heves, Bihar,Borsü-1, Csanád, Abaujtcrna és Zemplén megye gazdái k»zött. A flégkárosultak 3 és 1/2 #-oB, az aszály által szenvedett gazdák pedig 8 os kamatot fizetnek a kölcsön után. Az osztrák magyar kereskedelmi tárgyalások újra kezdése ügyS ben Walkó Lajos kereske delmügyix miniszter most folytat előkészítő megbeszéléseket az ipari és gazdasági érdekeltségek képviselőivé^, s még e hét folyamán megkezdi a tanácskozásokat a mezőgazdasági tényezőkkel is. Vasárnap zajlott le a bortermelő gazdák országos kongresszusa, mely áll/l^b foglalt a borfogyasztási adó leszállítása mellett, ami minden valószínűség szerint meg is fog történni* A kemáren-megyei Párkány község vasárnap leplezte le nagy ünnepségek között a" háborúban elesett száznál több hősi halottjánál emlékezetére em.lt emléktáblát. Prigyes Ágost volt szíQsz király, József Ferenc királyi herceg apósa kedden unokájának születése alkalmából és luányánek látogatására Budapestre érkezett. . A kormányzó hétfőn ünnepélyes magánkihallgatásen fogadta Abolghazem Amid uj perzsa rendkivüli követet és üdvözlő.i beszédére válaszolva átvette megbi zólevelé-t. Vasárnap 36& észt vendég érkezett tanulmányút ján Pécsre, s másfél napos ott tartózkodásik után tovább, utaztak Bajára. A milliós bankjegy-ham.si.itas ügyében a Vendőrség kiderítette hogy a hamisítást Friedlender Sámuel az olasz-lrszkai csodarahbi fia, követte el és ő maga is hozta a bankjegyeket forgalomba. A sátoráig jaujhelyi rendőrség Friedlendert őrizetbe vette. A gyulai királyi törvényszék Tóth tanácsa kedden tárgyalta Piatkó Györgyné és 16 társa bűnügyét, akik valamennyiren magzat-elhajtással vannak vádolva. A kihallgat ások., az elhangzott vád- és védbeszédek után a biró s ág kihirdette az Ítéletet, mely szerint Piatkó Györgyné egy évi, 7 vádlott egy havi, egy vádlott másfélhavi, két vádlott 15 napi fogházra, egy vádlott pedig 2 millió korona pénzbüri^tésre Ítéltetett. Szerdán fejezték be a debreceni sakkversenyt és kiosztották a nyertesek között a dijakat. A győztesek sorrendben a következők voltak: Kmoch, /Bécs/, JOhner /Zürich/, Tartakower/gSris,/Vukovics /Zágráb/, Grünfeld/Bécs/, ?rokes/Prága/, Seitz / Augsburg/,Steiner /Budapest/, Havassy/ Budapest,/, Przepiorka % Varsó/. A zebegényi erdőben július 11.-én gyilkosság áldozatául esett Polonyi Rózsi gyilkosa váratlanul jelentkezett PÓcs Kálmán MÁV. szerelő személyiben és, vallomásában elmondta, hogy az asszonynyal együtt öngyilkosságra szánták magukat. Ö hárp-m lövéssel megölte az asszonyt, s azután magára lőtt.,: de életben maradt. Pócs val lcmásáfcaK, a helyszínen kiszállt csenuörvbizottság meg is találta ÍZ asszony holttestét ias erdőben elásva. Hétfőn az őriás utcában levö^Thék but orasz talósáru gyárban ütött ki, s dacára a kivonult tűzoltók megfeszített munkájának az egyik nagy raktárhelyiségben felhalmozott buterok áldozatul estek a lángoknak. ^