Hetikiadás, 1925. április-június

1925-04-27 / 32 [1506]

A nemzetgyűlést április 3C-ára összehívták s ekkor m'r szeretnék beterjeszteni a választójogi bizottság jelentését. Ezért az utolsó héten már délelőtt és délután is ülésezett a bizottság. Politikai körökben élénk feltűnést keltett, hogy a válás tójogi bizottságban a" kormány javaslatával szemben azt a kisgazda rész ről előterjesztett inditványt fogadták el, hogy azokban a /árosokban, melyekben csak egy képviselőt választanak, szintén nyilt legyen a sza­vazás. Ez a döntés a választójogi bizottság további ülései alatt is az ellenzék részéről élénk yitára adott okot. A belügyminiszter é$ a mi­niszterelnök ki j elent et t e/(j hogy a döntés után is fentartja a kormány ereüeti javaslatát és a p! enumban sem fogja ezt a kérdést kabinetkér­désnek tekinteni* aegálla. itották, hogy a bizottság többságének ez a* döntése nem jelent bizalmatlanságot a kormány iránt.A választójogi bizottság további tárgyal-: sain érdekes volt az a döntés, hogy kötele­zővé teszik a szavazást m mcsaki ott, ahol titkos, hanem ott is, ahol nyilt a szavazás. Érdekes határozata a bizottságnak még az is, hogy a. nugy elemi igaz olásának kérdésénél az igazolás mellőzhető^ a 'tisztvi­selőknél és az olyan gazdtIkodóknál, akik 60 aranykorona kataszteri jövedelmet hajtó földbirtck felett rendel kezmek. Ugyancsak véleménye­zik a négy elemi elvégzéstt mindazoknál, akiknek állásából nyilvánval • hogy ezzel rendelkeznek, [továbbá, aki árháborúban vitézsé.gi érmet sze zett, vagy altiszti fokot ért/el, önálló iparos, vagy kereskedő, vala mmt ezek feleségeinél, A bizottság módositása szerint volt képviselő­nél a választók 5 c ,j-a sziU séges az ajánlásokhoz, egyébként 10 -i. Érde­kesnek tartják annak a meí íllapitását, hogy a bizottságban már eddig is számos módosítást fegac tak el az ellenzékiek inditványai közül, így a passzivitásban lévő demc cratikus blokknak is több indítványát honorá ta.a bizottság, élénk bizonyítékaként annak, hogy a kormány és párt­ja nem zárkózik el a oélsí ürü és a választások tisztaságát biztositc javaslatok elől. írdekes döitése a választójogi bizottságinak az is, am&l az emigránsokra vonatkozil . A javaslat ugy rendelIcezilt, hogy aki egy évnél több időt tolt el ki Lföldön, nea jelölhető. A bizottságban fel­merült az a kivánság, hogy ezt pontosabban fejezzék ki,- nehogy elyano is sérelmet szenvedjenek, akik esetleg egészségük helyreállítása miatt tartozkodnak hosszabb idei; külföldön. Rakovszky A ván belügyminiszter azonban kijelente;te , hogj aki nem akar hazajönni, annak csak erkölcsi okai lehetnek, vagy pedig magyar politikai élet iránt való nemtörő­dömsége.- Az ilyen emberekről nem is kiváHatos, hogy a magyar ország­gyűlés tagjai legyenek. Be ;hlen István gr°í miniszterelnök is kijelen­tette, hogy ez a rendelkezés nem végleges és csak bizonyos zárt tár­saságra vonatkozik, amelye; ki akarnak zárni a választásokból. A javas­lat rendelkezést tartalmaz atekintetben is, hogy a választás napján a jelölt költségén tilos választókat szállítani a választás színhelyére. Egyancs.-.k tiltó rendelkezések vannak a j avaslatban a választópolgárok etetéséről és itatásáról i >. A súlyos gaz lasági helyzetre való tekintettel a kormány lehetővé tette, hogy a kir. jstári ha-e zonrés ze se dé st, amely a májusi lakbérrel együtt esedékes, - két részletben leljesf#n fizetni. A kormány hozzájárul ahhoz is, hogy i lábért havi részletekben fizessék. A minis tertanács a szorzószám kérdésevei X°glalkozott ,- igy a májusi lakbér nél még a 17-ezres szorzws 5ám le $% .^/vényben. Hir szerint a kincstári haszonrészesedést a követező lakbérfizetés idejére már eltörli a- kor­mány és az igy 'elmaradt be -Etelék pótlására uj^ ad°t vetjnek ki. haller A s tvá i amerikai kőrútjáról hazaérkezett és a ke­resztényszocialista párt legutóbbi pártvezetcségi értekezletén lemon­dott a, pártelnökségről, ho ;y az ellene intézett támadások miatt meg-.' inditctt perben, mint függi < tle n .ember védekezhessék, a pártvezet őség azonban egyhangúan arra az álláspontra helyezkedett, hegy nem fogadja el a lemondást, elnökét tej.jes bizalm'ról biztosította és igy sikerült visszavonatnia a lemondást s A be lügymini sz ;er május 1-én sr-aaü'ále f elvonul é s£ vagy gyűlést nem engedélyez. ^rw

Next

/
Thumbnails
Contents