Hetikiadás, 1925. április-június
1925-06-08 / 44 [1506]
,A községek le&nagye báb része a Falu^Szövetség zászlaja alá tttaörül. Steinecker Ferencz egyetemi tanár, ügyvezető alelnök a Falu Szövetség törekvéseiről és eredményeiről. • A Falu^f- zövet ség, amelyet jelentős kulturális munkájáról az egész országban mindenütt előnyösen ismernek, mostanában 9 átköltözött a Zoltán utca 8.szAmu házba. Uj helyisége is nagyarányú fejlődéséről tesz tanúságot. A Faluszövetség Maxer János földmüvelésügyi miniszter elnöklssével működik és azoknak a kitűnő férfiaknak serában, akik a szövetség kebelében fáradhatatlanul 'dolgoznak a magyar falu fejlődéséért, az elsők között áll Steinecker *erenc dr. ügyvezet alelnök, egyetemi tanár, Bodc János ügyvezető igazgató, nemzetgyűlési képviselő, Bodor Antal dr.igazgató, egyetemi tanár, Balogh Gyula igazgató, egyetemi tanár, Bajtay Mihály dr. igazgat^ gazdasájíd főtanácsos, ^agy Sándor főtitkár, Szekeres László dr, titkár. <v A Faluszövetség uj helyiségében, amelyet az ország különböző részeiből tömegesen kersnek fel a falusiak útbaigazításért és tanácsért, budapesti munkatársunk felkereste Steinecker Fernnsz al.alnököt, aki a szövetség céljairól és törekvé.séiről a következőket mondotta : » , v - A Faluszövetség eddigi mu#k*jánák eredményeként a k ségek 90 io-a ma már, pártoló törzstagja a ^'aluszövetségnek. A fiókszöve' sógek, amelyek voltakópen a gazdakörök jellegével birnák, tagjaik ós vezetőik sorában a falu társadalmánák minden rétegét felölelik. Vidéki fiókjaink napról-napra szaporodnak. Sok helyen a mezőgazdasági munkásság van többségben s a legnagyobb egyetértésben működik a falvak többi társadalmi osztályaiéval. f A Faluszövetség kiállitások rendezésével igyekszik : emelni a falu kultúráját és ezzel is buzditja a népművészetet a további sikeres munk'ra. Most készülünk a jubiláris századik kiállítás meg- . rendezésére , amely még a nyá-r folyamán lesz a fővárosban. A népneveié' a gyermekvédelem, a falvak népe gazdasági és szociális érítékeinfek meg- . védése, a földreform ügyében Ingyenőd jegvéd lem terén fejt ki a Szövetség igen jelentős munkát. , - A Faluszövetség célja, a falu erkölcsi, anyagi és kulturális jOléténtifk gondozása és fejlesztése, A Faluszövetség a nemzet • f erttartására hivatott nép lelkében állán dóah ápolja a va.lláserkölc • parancsait »ébrentar t ja. a hazafias érzést, a nemzeti öntudatot , a t u d a s és ismeretek f e£;J eS2 tésoVel, állandó kísérletekkel fékezni igyekszik a nemzeti jövedelmet, tcmpitja a kiélesedett sfeociális ellentéteket, általában öntudatos, eröskaru és erőslelkü nagyarságot akar nevelni, •i • akik az emberszeretet és az egymásra utaltság érzetével legyenek telítve, Hogy ez\ok a" célok megval°sithat°k legyenek, szükséges, hogy a falu népének szervezkedési hajlandósága teljes^mértékben organizálva legyen sx hogy a közös nemzetié célok felé való törekvés ne aprózédjék el. Bzért a Faluszövetség nemcsak a falvak egységére, hanem a gazdatárs.'-dalmi egyesületek és intézmények egységére' is törekszik. 3 téren örvendetes hajland°ság van kialakulóban a Faluszövetség lendületes fejlődésében, olyan erős szervezetre van kilátás, amely mindenkor legbiztosabb, bázisa lesz minden'nemzetmentő törekvésnek és a békés kcnszv.lidáci° és az ország újraépítési munkálatainak. az, - Megvalósítani való terveink: "Minden, aniVérszag népének hasznára van, Az eszméket ehhez sck esetben maguk a falvak lakóiadé különösen a falvak vezetői szolgáltatják, akik a gyakorlati megvalósítás terén sok-sok lelkesedéssel és jóakarattal szolgálják hazafias törekvéseinketÁGO