Hetikiadás, 1925. április-június
1925-06-04 / 43 [1506]
A belső politikában egyelőre az érdeklődés homlokteréből hátraszorult a választójog vit'ja és minden más politikai kérdés, mert a Beniczky ügy foglalt le minden érdeklődést. Ismeretes, hogy Beniczky ödön Az Újság pünkösdi számában a Somogyi gyilkossággal kapcsolatosan sértő gyanúsításokkal illette Magyarország kormányzóját. A cikk miatt Beniczky ellen az eljárás megindult, az Az Újságot pedig bizonytalan időre betiltották. Kétségtelen, hogy alig akadt jóhiszemű ember az országban, aki ne látta volna, hogy az egész botrány rosszindulatú politikai próbálkozás volt. Beniczky eljárása a szocialistákat kivéve minden politikai pártnál nagy megbotránkozást keltett. A vádak alaptalanságára jellemző, hogy Beniczky a Somogyi gyilkosság idején nem tartotta fontosnak, hogy ebben a kérdésben erélyesen lépjen fel, pedig akkor ő volt a belügyminiszter. A józan magyar közvélemény ugy ítélte meg a helyzetet, hogy a kormányzó magas személyével szemben régóta gyűlölködő Beniczky zavart keltő kísérletének eléggé el nem ítélhető célja a kormányzó személyének megtámadásán kívül a szanálási akció elgáncsclása is volt épen akkor, amikor a, miniszterelnök külföldön tárgyal az országnak i L ;en fontos kérdéseiben. A megtorló intézkedések után Vass József dr. miniszterelnöke-helyettes előbb a sajtó képviselői előtt, majd a parlamentben adta meg a választ erre az otromba támadásra. A nemzetgyűlés a mult év végi parlamenti botrányok óta nem élt át olyan izgalmas órákat, mint ez alatt a beszéd alatt, amikor a szociáldemokraták nem—csak úinden igyekezetükkel meg akarták zavarni a miniszter beszédét, hanem i.ég Őt is sértő gyanúsításokkal illették. Állandó viharzás közepette kifejtette a helyettes miniszterelnök, hogy ez az ügy éveken keresztül a biróság kezében volt és ezideig nem sikerült tisztázni. 3zt a kérdést politikai térre vitték átn> ami pedig nem tartozik oda. Azokban a szomorú időkben, amelyeken 1918 októbere Óta átment az ország, sok gyilkosság és atrácit^s történt, amely nihes tisztázva. 3nnek az ügynek az aktái itt voltak a Ház asztalán, bizonyítékait bárki előhozhatta volna'. Az igazságszolgáltatás sújtó keze le feg sújtani a tettesekre, ha kideritik őket. Hozzák elő a bizonyítékokat, akik ilye_—„éneket ismernek. Kéri a szocialistákat, hogy csillapíthatatlan igazságszemjukat terjesszék ki minden, más kiderittetlen bűntény földerítésének sürgetésére is. Amig ezt nem teszik, addig kénytelen azt, hinni, hogy politika van ebben az ügyben.^A miniszter nagy tisztelettel emlékezett meg Horthy Miklós kormányzóról, akinek személyét Beniczky vakmerő kézzel,eléggé^el nem Ítélhető módon prób'lta támadni. Hálával tartoznak a kormányzónak még azok is, akik ma szembe fordulnak vele, mert egyedül az ő erős kezének köszönhetjük, hogy a nehéz időkön átvergődtünk és súlyosabb kilengések nélkül térhettünk a konszolidáció útjára. Beniczky cselekményét merényletnek tekinti a magyar politikai élet, a haza ás az államfő ellen, és meg van győződve arrOl, hogy a magyar államfőt mindnyájan egyformán hódolatteljes tiszteletben tartjuk és nem fogjuk megengedni, hogy bárki is hozzá menjen nyúlni az ő fenkölt személyéhez. A nemzetgyűlés a szélső bal-oldal kivételével a kormányzót az ülés folyama alatt többször is lelkes ünneplésben részesítette. A belföldön a Beniczfty ügy politikai része ezzel el van intézve, ^egállapitható, hogy Beniczky fellépését az egész nemzeti alapon állo társadalom elitélte, a legitimisták is az úgynevezett Beniczky frakció kivételével,'- de ehhez^a frakcióiul B^n^czkyn kivül csupá.n Rakcvszky -"-stván tartozik és csak részben Pallavicini György. A szociáldemokraták az Az Újság betiltása miatt péntekre tüntető nyomdász-^sztrájkct rendeltek el olyképen, hegy csütörtök déltől péntek délig nem engedik megjelenni a budapesti napilapokat. Neubauer Ferenc dr nemzetgyűlési képviselőt a kormányzó igazságügye-miniszteri államtitkárrá nevezte ki. A nemzetgyűlés a héten folytatta a választójogi javaslat tárgyalását. TulnycmO részt baloldali ellenzék tagjai szónokoltak. 4Tr