Hetikiadás, 1925. április-június

1925-05-20 / 39 [1506]

« A kormány elrendelte az összes hadirokkantak felülvizsgá­lását. ­l zok a rokkantak, akiknek rokkantsága az ujabb vizsgálat sze­rint 25 és 50 ( /J között lesz, úgyszintén a hadiözvegyek kérhetik já­radékaik megváltását, A megváltás az összes járadékok, beleértve- a nevelési pótlékokat is, évi összegének háromszorosa lehet, A hadirok­kant aknák és hadiözvegyeknek június 15.-ig jelentkezniük kell lakó­helyük elöl j :'rós'gánál. Budapesti munkatársunk Illetékes helyen kérdést intézett a. rokkantkér dós megoldásáról, a j áruié kok felemeléséről és arról, hogy .i tette indokolta azt,hogy saját kérésükre a rokkantak és öz­vegyek megválthatják Járandóságukat. Kérdéseinkre a következőket mondották telj' sen tájékozott forrásból; - A koraány most már végké&pen rendezni kivanja a rokkantak és által'tan a hadigondozottak ügyét. Ezért ezeknek összeír sára és ujabb^felülvizsgálás éra feltétlenül szükség van,még pedig több szempontból. » népjóléti miniszter urnák ugyanis az a felfogása, hogy azok a rokkantak,akiknek rokkantságuk olyan kis százalékú,hogy munkaképességük egyál salán ne c csökkenti,ne vegyék igénybe az állam segítségét• Részükre egyenként a rokkantjárulék egyébként is v jelentéktelen,viszont az államra nagy tömegben jelentékeny terhet ró és megakadályozza azt,hogy az igazán rászorultak többet kaphassanak, n cél tehát az,hogy a kis összegekről mondjanak le a tehetetlenek é . munkaképtelenek j avara azok,akik nem szorultak rá, A felülvizsgálatnak célja az is,hogy akinek kisebb rok­kantsága a megállapítás óta annyira csökkent,hogy teljes munka­képességét teljesen visszakapta és igy indokolatlan,hogy.az államnak terhére lejyenek,vétessék ki a gondozottak sorából, - A népjóléti kormányzatnak persze nem az a célja,hbgy . csak az igy felszabadult összegek jussanak az igazán rászorultak megsegítésére, hanem az a törekvése, hogy jelentősen megjavítsa a rászorultak helyzetét. jk hadigondozottak ed.igi járandósága is,amely irazán nem mondható nagynak,90 milliárdjába került az államnak. Ez a tétel most jelentősen meg fog növekedni,mert a járandóságok felemelése ellen a genfi értekezlet hetj tánarjzt nehézségeket. Talán még a 100 £-ot is túlhaladja az em: lés-r A rokkantak felülvizsgál'sa szükséges azért is,mert a rokkantak állapotában nemcsak kedvező változások állottak be, hanem kedvezőtlenek is. Sajnns,sok olyan rokkant van,aki a meg­állapításnál csak 25 /j-osnak találtat ött-j xxainkjiHx azóta azonban esetleg már a 100 £ -ot is eléri rokkantsága. Ilyen súlyos esetek különösen a tuberkulótikus betegeknél fordultak elő.\Dc a hediözvef gyeknél is előfordulhat ,hogy annakidején még nem szorultak^istá­polásra,ma azonban m'r szükségük van erre. Eddig nem volt mód az ilyen változások honorálására. Most azonban az uj felemelt járaié­kokat a mai tényleges helyzetnek megfelelően kivánja a kormány meg-' állapítani, Eddig gyakran fordultak hadi rokkantak és özvegyek azzal a kéréssel a minisztériumhoz,hogy járulékaikat szoJtífcnék egy összegbei megvakítatni. Rendszerint azt az indokot ho zt ák fel,hogy jVő boldogu­lásukat alapozhatná agg. az a kis összeg is. Többen voltak olyanok,aki házhelyhez jutottak,családjuk segitséjével a vályogfalakat fel is emelték, azonban az épület faanyagát már nem tudták megszerezni. A végkielégítés számukra ezt lehetővé tette volna és ezért jöttek il_ en kérésekkel. Eddig nem teljesíthettük a kérést. Most ebben az arányban is döntés történt és azok a hadirokkantak,akiknek rokkant ­sága az í 50 c ,í alatt marad,ugyszintén a hadiözvegyek,megkaphatják a végkielégítést. Ez nemcsak az ő szempontjukból jclentős,hanem az államra is,amelynek gondozásaian ma 78 ezer rokkant,34 ener özvegy és 200 ezer hadiárva van. Ha ebből a nagy számból egy rész megkapja a végkielégítést,ugy az állami adminisztráció is jelentékenyen meg­könnyebbül. Jjf

Next

/
Thumbnails
Contents