Gáncsné Nagy Erzsébet: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének története, 1994-2002 (2004)

1. Szakmai előfeltételek, történeti előzmények. - 1.1. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete vázlatos története a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete megalakulásáig.

Az alapszabály módosítását az időközben megjelent egyesületi törvény (1989. évi II. törvény) is indokolttá tette. Az új alapszabályban az egyesület céljai között megfogalmazódott az aktívabb szerepvállalás igénye: „kezdeményezőén vegyen részt a könyvtárpolitikai és szakirodalmi tájékoztatási politika alakításában, az erre vonatkozó törvénykezé­si, kormányzati és egyéb társadalmi döntések előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában; gyarapítsa tagjainak szakmai és általános ismereteit és fej­lessze hivatástudatát, foglaljon állást a könyvtári képzés és továbbképzés kérdé­seiben; képviselje a könyvtárosok szakirodalmi tájékoztatást végzők, valamint a könyvtárak és szakirodalmi tájékoztatási intézmények szakmai érdekeit; elő­mozdítsa, illetve ápolja az együttműködést a belföldi és külföldi szakmai és egyéb szervezetekkel." 23 Az 1990-ben elfogadott alapszabály lehetővé tette a területi és szakterületi szer­vezetek (szekciók) mellett testületi szervezet létrehozását. Megszűntette azonban a szakmai bizottságokat. További működésük szakterületi szervezet (szekció) formájában volt lehetséges. A mezőgazdasági könyvtárosok szekciója és a bibli­ográfiai szekció élt ezzel a lehetőséggel. A szervezetek számára lehetővé vált, hogy önálló jogi személyként működjenek, amennyiben tagságuk ezt igényli. A terület és szakmai szervezetek prioritása kö­rül az alapszabály véglegesítésénél vita bontakozott ki arról, hogy a szakmai szervezet tagja köteles-e első helyen regisztráltatni magát a területi szervezetben vagy nem. Az alapszabályt elfogadó küldöttközgyűlés végül úgy döntött, hogy az egyesület tagjai szabadon választhatnak, eldönthetik, hogy hol kívánják ma­gukat első helyen regisztráltatni, a területi vagy a szakmai szervezetben. 24 1990-ben az egyesületnek Poprády Géza összefoglalója szerint 30 (29) szerve­zete, 19 (18) megyei (területi) szervezete és 11 szekciója volt. 25 Az MKE 1992. december 10-i küldöttközgyűlése 2280 egyéni tagot és 29 testületi tagot regiszt­rált. 26 1993-ban az MKE rögzítette tevékenységének elveit, irányait. „Mindenekelőtt a területi szervezetek és szekciók működésében nagyobb önállóságot lát szüksé­gesnek. Ez megfelel a demokratizmus követelményeinek, de a célszerűség is ezt diktálja. 23 Magyar Könyvtárosok Egyesülete Alapszabálya. In: Könyvtáros, 1990. 8. sz. 454, p. 24 Új alapszabálya van a Magyar Könyvtárosok Egyesületének / Poprády Géza. In: Könyvtáros, 1990. 7. sz. 404. p. Beszámoló a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 1987-1990. évi munkájáról : a szervezetek tevékenysége / Poprády Géza. In: Könyvtáros, 1991. 4. sz. 199. p. 26 Az MKE küldöttközgyűléséről. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1993. 1. sz. 3. p. 17

Next

/
Thumbnails
Contents