Szabóné Vörös Györgyi (szerk.): Helyismereti könyvtárosok XII. országos tanácskozása : barangolás térben és időben ezer esztendő magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. (2006)

Dr. Praznovszky Mihály: Bevezető.

Bevezető Úgy tűnik, vannak a magyar könyvtárügyben is hagyományok. Sokat nem ismerek, de a helyismereti könyvtárosok és persze a bibliográfusi szekció évenkénti közös konferenciáját igen. Amelynek „ráadás hagyománya" egy kötet, amely tartalmazza az előző évi eszmecsere anyagát, s amelynek előállítása a rendező könyvtár feladata. Nemes hagyomány, fontos érdeket védünk ezzel. Mondjunk nyugodtan nagy szavakat: a tudomány értékét és becsületét, önmagunk szakmai képzésének jelentőségét s nem utolsósorban a helyismereti gyűjteményt használó olvasók, kutatók érdekeit. Most is ez történik. Sokan már nem emlékeznek a 2005-ös találkozóra, hiszen nem csak a napok rakódtak egymásra, hanem a könyvtárügy eseményei is. így most, aki belenéz a kötetbe, felfrissítheti emlékeit. Örülhet a kiváló előadások szövegének, amelyeket akkor is élvezhetett már a színes, érdekes egyéniségű előadók tolmácsolásában, de hát ismerjük a mondást: szó elszáll... Márpedig Veszprémben újra csak fontos témáról értekeztek a kollégák. A hely értékeiről és azok beépítéséről a helyi tudatba és ismeretbe. Hogy mit ad egy táj az ott élőknek és a nemzetnek. Mitől más a hagyomány az Alföldön és Pannóniában, Erdélyben és a Felvidéken, hogy csak nagytájakat említsek. S akkor hol vannak még az apróságok? A palócok földje, a Nyírség vagy éppen a szatmári vidék, netalántán a Bakony-tája vagy éppen a Balaton környéke. Hihetetlenül színes, gazdag és értékes kép ami így elénk rajzolódik, pedig a konferencián most csak egy vonatkozást vettünk figyelembe: az irodalom hagyományait és annak könyvtári kapcsolódását. A kötet elkészült, mindenki lapozgathatja. Egy előadás hiányzik csak, az igen elfoglalt L. Simon Lászlóé. No de sebaj, él és működik nagy találmánya a Szépirodalmi Figyelő, amelyről anno értekezett, bárki kézbeveheti és használhatja mindennapos könyvtári munkájában ezt a jó tájékoztató folyóiratot. És még valami, amit nem hagyhatok szó nélkül. Valami furcsa tendencia kezd kibontakozni. Az elmúlt évben nem nyertünk támogatást az NKA-tól a konferencia megrendezésére. Az idén, mint hírlik, nem nyertek a békéscsabaiak sem. Most nem támogatta az NKA e könyv kiadását sem. Jó lenne tisztázni, mi áll a háttérben? Mert a sorok íróját, azaz a kiadót, a tavalyi házigazdát nem lehet elrettenteni a vállalt feladata teljesítésétől, de a magyar könyvtárügy értékeit talán helyesen kellene mérlegelni a szakma egészének érdekében. Ezzel együtt a Veszprém megyei könyvtár munkatársai olyan szeretettel nyújtják ezt a könyvet az olvasónak, amilyennel fogadták az elmúlt évben a hozzánk látogató kollégákat határon innen és túl. Veszprém, 2006. május 10. Dr. Praznovszky Mihály igazgató 5

Next

/
Thumbnails
Contents