Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

ELŐADÁSOK - Csepeli György: Globális és lokális.

a testisége volt, mint az utolsó vacsora asztalánál. Ez már egy „virtuális" testiség volt. Lehet, hogy a pünkösdi esemény túlságosan apokrif az internet által lehetővé tett újramegjelenéssel összekapcsolni, de nekem az az érzésem, hogy az internetben az a varázslatos, hogy testiségünkben meg tudunk jelenni. Ma már vannak olyan szoftverek, amelyek segítségével háromdimenziós képeket tudunk hajdan meghalt emberekről létrehozni és másokhoz eljuttatni. Marilyn Monroeval lehet találkozni, vagy ha valakinek más a gusztusa, James Deannel találkozhat, miközben ezek a csodálatos színészek már nincsenek, mert meghaltak. Ám a szoftver ezeket a testeket újra tudja kreálni. És nincs okunk feltételezni, hogy bármelyikünk az internetnek a segítségével új életre ne tudna kelni a másik számára, anélkül, hogy ott lenne. Ha egy webkamerát ráteszünk a számítógépünkre, és Amerikában van egy barátunk, akkor tudunk vele úgy kommunikálni, hogy ő lát bennünket, és mi látjuk őt. Ott is van, meg nincs is ott. A szimulált testszerűség visszahozza a hajdan volt közvetlen kommunikációt minden vonatkozásában, egyetlenegy kivétellel, hogy ténylegesen nincs ott a másik, persze merőben új a helyzet. De hogy a helyzet még újabb, még zavarosabb, és még érdekesebb legyen, ahhoz a bele kell gondolnunk abba, hogy mit jelent a webközösség. Csoportokban élünk, s ez a helyzet radikálisan meg fog változni az internet adta lehetőségeknek a birtokában. A szimulált testszerűség következtében közösségeket hozhatunk létre úgy, hogy fizikailag nem vagyunk együtt, és nem is voltunk soha együtt. Az internet ma már ad lehetőséget arra, hogy a legkülönbözőbb emberek, a legkülönbözőbb passziók és célok vonzásában közösségeket hoznak létre, abban a biztos tudatban, hogy soha semmikor nem fognak találkozni. És mégis együtt vannak. Nem képzelt módon vannak együtt, mint mondjuk a nemzet közösségében, ahol az ember együtt van Bethlen Gáborral vagy Zrínyi Miklóssal, de úgy, hogy csak képzeli, hanem itt ténylegesen együtt lehet cselekedni, ténylegesen közös célokat lehet megvalósítani, de semmiféle fizikai érintkezés nem szükséges hozzá. Ez a mi szempontunkból azért érdekes, mert a cselekvés az interneten keresztül, ennek webközösségnek a keretében, egyúttal új tudást is jelent. Nem egyszerűen emberek puszta érintkezését, puszta kommunikációját jelenti, hanem az ismeretek felhalmozását, cseréjét jelenti, és egy teljesen új világot tud a meglévő fizikai világ köré vonni. Hogy ezt az új lehetőséget, amit webközösségnek nevezek, és a webközösség által lehetővé tett tudást kombináljuk, át kell gondolnunk azt, hogy mi történik a kollektív emlékezettel. A kollektív emlékezetnek az információs korszak előtti korszakokban az volt a döntő jellemzője, hogy fantasztikusan szelektív volt. Rengeteg véletlen mozzanat határozta meg azt, hogy mi került bele a kollektív emlékezetbe, és mi pergett ki belőle. Ha az alexandriai könyvtár nem ég le, akkor egészen más elképzeléseink lehetnének az antikvitásról, mint amilyenek vannak. De a könyvtár leégett. Rengeteg önkényes mozzanat szabta meg, hogy végül mi került bele a hagyományba, mi az, ami a kultúra egészét tekintve, mint a múlt rögzülése számunkra a jelenben hozzáférhetővé válik, és mi az, ami örökre elveszett. Ebben az új világban a zavaró az, hogy semmi sem vész el, és ennek következtében teljesen új eszközei vannak a hagyományteremtésnek, a szelekciónak, mert nem arról van szó, hogy valamit elveszítünk, hanem arról van szó, hogy valamit ignorálunk, ami aztán visszatérhet. 19