Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)
Mándli Gyula: Vác egyesületi életének múltjából.
Az alapszabály kiemeli a nyitott olvasóterem használatának lehetőségét a könyvtárral, könyvekkel és folyóiratokkal valamint kiegészíteni a vidéken összegyűjtött statisztikai adatokkal. Az alapszabály egyéb pontjai hasonlóak a kaszinó szabályzatában megfogalmazottakhoz, csupán az egyesületi munka szabályozása kidolgozottabb. 5.4. A Városi Casino egyesülése a Polgári Körrel A Váci Kaszinó és a Polgári Kör egyesítésének gondolata, mivel szinte ugyanazon célok megvalósítását tűzték ki maguk elé és hasonló tevékenységet folytattak, már többször felmerült, de csak az 1870-es években kezdődtek róla tárgyalások. A két szervezet tagjai belátták, hogy együtt könnyebben valósítják meg az elképzeléseiket, mert megalakulásukban különböző pártcéloknak rendelték alá a működésüket. Az egyes képviselők visszalépése és halála megkönnyítette az egyesülési folyamatot, mert megszűntek a pártoskodási irányvonalak. Az 1875. évi választások már nem jelentettek akadályt az egységes elképzelések megvalósítása mellett, ezért elkezdődtek a tárgyalások: „Az egyleti czéloknak könnyebb elérhetése, a jövedelem szaporodása és a kiadás kevesbbítése által. Továbbá az egyleti és átalán véve a városi társasélet élénkítése." - mint írja Karcsú Antal Arzén. 19 A Polgári Kör utolsó közgyűlésén 1880. április 11-én egyedüli tárgy a casinóvali egyesülés volt. Felolvasták a két egylet bizottságainak a tárgyalásokról szóló jelentését, s a tervezett alapszabályt vitatták meg. A tervezet szerint a cím Kasino Kör lett volna, de ezt nem fogadták el egyöntetűen, így a cím /név/ Egyesült kasinó és kör lett. Ám később ezt is módosították. 5.5. A váci Egyesült Kaszinó Kör A nyomtatásban megjelent szabályzat 1880. július elsejétől keltezi a közös egyesület működését „Váci Egyesült Kaszinó - Kör" néven. Az alapszabály szerint a közös egylet „Czélja, minden politikai működés kizárásával, olvasás, társalgás s kölcsönös eszmecsere utján a közművelődés terjesztése és a társas élet emelése." 10 Kiemeli, hogy a tagjai és a vendégei részére könyvtárat és olvasótermet tart fenn, ahova politikai, szépirodalmi és szakmai lapokat járat, felolvasásokat szervez, társas játékokra és estélyekre, mulatságokra ad lehetőséget. A továbbiakban szabályozza az egyesületi élet működését, tagságot, választásokat. A 32. paragrafusban kiemeli a könyvtárnok munkáját, aki kezeli az egyleti könyvtárat, s felügyel a helységben lévő hírlapokra, vezeti a kölcsönzési nyilvántartást. Kötelezi, hogy a közgyűlés vagy a házszabályok által megszabott könyvtári órákat rendesen megtartsa. Kibővül munkája a korábbiakhoz képest azzal, hogy a könyvtárról könyvjegyzéket kell készítenie, ami azután megjelent nyomtatásban is. 21 ''^Karcsú 377. p. 20 Karcsú 378. p. 78