Kiss Bori (szerk.): Helyismereti könyvtárosok X. országos tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest (2003)

Draveczky Balázs: Asztaltársaságok tegnapelőtt és tegnap.

Hideg helyre téve megfagyasztjuk és melegvízbe mártott késsel 16 egyforma szeletet vágunk ki. Krém: 20 deka vajat, 20 deka porcukorral habosra keverünk, majd hozzáadunk 10 deka finomra darált pörkölt mogyorót. A torta oldalát vagdalt, pörkölt mogyoróval hintjük be." Az egyesített város első polgármestere kedvenc ételének is ismerjük a receptjét unokája közléseként. (A család egyik vendéglős leszármazottja ma is készíti. Kell hozzá: 50 dkg pulykamell, 2 tojás, 25 dkg dió, liszt, olaj és só. Személyenként két szelet pulykamellet kell kiverni, sózni, lisztbe, felvert tojásba és apróra vágott vagy darált dióba forgatni, forró zsiradékban pirosra sütni, rizzsel és befőttel kínálni.) A művészet és a tudomány ápolójának, a kulináris emlékekről is híres Kamermayer Károlynak egy érdekes tárgyát is meg kell említenünk. 1885. április 30-án T. Sofer Bécsben egy különleges anyagú és feliratú, ma úgy mondanók, „minilevelet" küldött neki tisztelete és megbecsülése jeléül. A levél egy búzaszem, melyre 182 betűvel köszöntést rótt egykori művésze a polgármester úr tiszteletére! A búzaszemet kis üveghengerbe zárták, melyet Kamermayer Károly kedvelt huszárjának, Balogh Pálnak ajándékozott. (Annak családja, illetve leszármazottja, rákosfalvi Czakó Pál őrizte meg becses emlékként.) Mai lelőhelye ismeretlen. A millennium előtt bontották le az Arany Sas fogadót. A Sasok maradékai új helyre, a Kalap (ma Irányi) utcába költöztek. Ám társasági életük folyt tovább. Egy-egy tavaszi, vagy Márton-napi nagy poharazás híre hamar szertefutott a városban. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a közelmúltban egy ezüstfedelű, úgynevezett hámozott üveg söröskupát vásárolt, melynek felirata a következő: „Szeretett elnöküknek Márton napi emlékül a „Sasok" 1912. XI. 11." Az értékes relikvia az utolsó „Fősas" (elnök) nevéhez fűződik. Röviddel a halála előtt kapta. Az utolsó elnök: Kléh István (Pest, 1825. július 25. - Bp. 1913. január 14.): ügyvéd, újságíró, bankár. Az 1840-es években fővárosi lapokba dolgozott, 1844-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Részt vett az 1848-as márciusi pesti forradalomban, majd Kossuth mellett pénzügyminisztériumi titkár lett. 1849-ben Szatmár megye kormánybiztosaként honvédzászlóaljat toborzott. Világos után egy ideig bujdosott, később ügyvédi irodát nyitott Pesten. 1856-tól a Pesti Hazai Takarékpénztár Egyesület választmányi tagja, 1889-ben pedig elnökigazgatója lett. Sokat tett a főváros fejlesztéséért, szépítéséért. Fő művei: A pesti forradalom története 1848-ban és Az ausztriai új büntetőjog. A Sasok fogytak, fogyatkoztak. Az I. világháború előtti évben összejöveteleik meg is szűntek. Régi dicsőségüket számos, a fővárosért végzett kisebb és nagyobb fehérasztal mellett is született munkájuk, asztaltársaságuk, a Sas és Sörház, A Saskör és ház tréfás megnevezésű találkozók sora, a róluk elnevezett utcák, emléktáblák mellett a fenti kulináris különlegességek és több nagy értékű múzeumi tárgy is őrzi. Az asztaltársaságok általában mindig valamilyen neves vendéglátóhelyhez (szálloda, vendéglő, kávéház) kötődtek. Legtöbbször a családiasabb hangulatú, a jól szeparált helyiségeket, a vendéglői kertek meghitt zugát választották találkozóhelyül. Volt, ahol sört, volt, ahol csak bort lehetett fogyasztani a tagoknak. A Kedv respublikája asztaltársaság szigorúan vigyázott arra, hogy régi magyar szokás szerint csak borkedvelő tagjai legyenek. Közöttük a serivás főbenjáró és tagságot elvesztő véteknek számított. Gundel Imre és Harmath Judit már idézett könyvében számos érdekes, sokszor kultúrtörténeti jelentőségű asztaltársaságról emlékezett meg. Érdemes tallózni közöttük. 68