Mándli Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IX. országos tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. (2003)
Danis Ferenc: Együttműködés és "Hont" ismeret.
aranyérmes, ő csak bronzot szerzett. Azonban munkásságával kiérdemelte nemcsak a megyénknek, hanem egész Magyarországnak a tiszteletét. Hogy mivel kötődik hozzánk? Nemcsak azzal, hogy Hont Várraegye Sportegyesületét megalakította, de azzal is, hogy ő volt az első levéltárosa, olyan levéltárosa, aki, ahogy írta, a szemétdombból csinált levéltárt. Beraecebarátiban lakott egész 1918-ig, aztán amikor Pongrácz Elemér Budapestre költözött akkor átvette a múzeum vezetését is. 1918 után aztán az Ipolyon lett meghúzva a határ, tovább már nem tudott ide közlekedni, és ezzel végeredményben megszűnt a múzeum létezni. 1922ben aztán jöttek a teherautók. Nem kérdezték meg senkitől, hogy lehet-e vagy nem, elvitték a múzeum teljes anyagát Selmecbányára, ahol olyan tervek, elképzelések voltak, hogy a jövendő szlovák bányászati múzeumnak az állományrészét fogja képezni. Ennek a töredékét kaptuk később vissza, amikor az újkori múzeumunk megalakult 1995-ben. Selmecbányáról tehát csak töredéke jött vissza, mert a gazdagabb és mondjuk olyan mutatósabb képek és gyűjtemények ottmaradtak. Nagyon nehéz most visszaszerezni, mert a Honti Múzeum egyedülállóan Szlovákiában nagyon kevés ilyen eset van - a város által fenntartott múzeum, tehát nem állami. Míg a selmeci múzeum állami, tehát itt a mostani törvények szerint lehetetlen az állomány visszaadása, főleg hogyha nincs meg a jóakarat a minisztériumtól sem. Azonban nem adjuk fel a harcot és reméljük, hogy azért amit lehet, visszaszerzünk. Végül engedjék meg, hogy megköszönjem még egyszer Mándli Gyula igazgató úrnak, kedves barátomnak, hogy segített Szobtól kezdve, ahol megismerkedtünk, a szentendrei könyvtáron át, a mostani munkahelyén a Katona Lajos Könyvtáron keresztül. Nagyon sokat segítettek ő és a munkatársai, hogy ez a kisváros a határmentén élni tudjon. Csak egy számot ehhez, 30% körül van a munkanélküliek aránya ma is nálunk. Az egész Ipoly-mente helyzete olyan, hogy nehéz elképzelni azt, hogy a kultúrára az emberektől pénzt kérjünk akkor, amikor a megélhetésért kell küzdeni. Minden ilyen segítség nagyon jól jön és mi azért dolgozunk: egy pár kis könyvecskét hoztam a szervezetnek ajándékul. A tavalyi egyik kiadványunkban az ipolysági mezőgazdasági iskolák története van feldolgozva. A 60 éves évforduló alkalmából jelent meg, 1940-től működik nálunk magyar nyelven a mezőgazdasági szakközépiskola. Én rövid egynegyed évszázad alatt vezettem ezt az intézetet. A másik a Hont Vármegyei Múzeumi Társulat 100 éves évfordulója és a harmadik, ez a legújabb: Az ipolysági zsidóság története és emlékei. Erre is büszkének kell lennünk. Én azt hiszem, hogy sokat köszönhet a városunk a fejlődésében őnekik is. Hiszen csak a szabadságharc után telepedhettek le, addig a Mária Terézia korabeli törvények szerint a bányavárosok közelében nem lakhattak zsidók. Balassagyarmat, aztán Léva azért fejlődött gyorsabban, mert ott a zsidóság a gazdasági életet fellendítette, míg nálunk nem. De hát ez is történelmi tény, és büszkék vagyunk a történelmünkre. Megköszönöm figyelmüket, és még egyszer megköszönöm Gyula barátomnak az eddigi segítséget. Köszönöm szépen. 59
