Mándli Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IX. országos tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. (2003)

Séta Vác szívében.

SÉTA VÁC SZÍVÉBEN A helyismereti könyvtárosok tanácskozásának résztvevői jó kapcsolatban vannak az égiekkel. Elmondhatjuk, hogy az idő csaknem mindig kifogástalan, (eltekintve a dunakanyari hajózástól...). így volt ez Vácott is 2002. július 17-én délután, amikor a nagy meleg, a délutáni előadások sokasága után kiléphettünk a - váciak által csak „főtérnek" nevezett - Március 15. térre. Ezen a valóban gyönyörű egységes barokk téren szakavatott vezető várta a társaságot, Szűcsné Zomborka Márta múzeum-igazgató személyében. Vác - 928 éves város, csodálatos természeti adottságokkal, a víz (Duna) és a hegyek (Naszály, Börzsöny, Pilis) adta szépséggel. Nem véletlenül nevezik a Dunakanyar fővárosának, A Nagy-Duna mentén fekszik, a folyam bal partján, ahol a Duna már délnek fordul. A festői fekvés mellett számos történelmi emlék található itt. A legszebb barokk városok egyike. A magyarok bejövetelekor már lakták a vidéket. A hagyomány szerint még Árpád vezér is járt itt. Püspökségét István alapította, és a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében már városként említik (ez az első írásos említés). A város nagy fejlődésen ment át Géza király idejében, melynek a 124l-es tatárdúlás vetett véget. Az elpusztított lakosság helyére német telepesek érkeztek. Ekkor épült a vár, amely az újabb veszedelmektől volt hivatott megóvni a várost. Igazi fénykorát a város Mátyás király uralkodása alatt élte. Báthori Miklós püspök, - a király anyai nagybátyja - kulturális központtá fejlesztette a várost. A halála után bekövetkezett hanyatlást a török megszállás tetézte (1544). A törökök kiűzése után a város élete lassan visszatért rendes kerékvágásába. Az újjáépítés főleg az egyházi jellegű épületek emelésében nyilvánult meg. A mai szépsége Migazzi bíboros harmincesztendős tevékenysége idején alakult ki. A nagyszabású munkálatokhoz Mária Terézia látogatása adta a lendületet. Ekkor épült a Kőkapu és mai formájában a Székesegyház. A XIX. században a várost már az egységesedés jellemezte. Nagy esemény volt a gőzhajózás és a vasút megindulása (1835 ill. 1846). A város történetének dicső fejezete a szabadságharc, melynek egyik legkiemelkedőbb eseménye a „váci csata" néven ismertté vált fegyvertény. A századfordulóra a város már kinőtte régi kereteit és terjeszkedni kezdett a vasúton túli részeken. A II. világháború után iparvárossá alakult. Az 1990-es években fokozatosan megszűntek a gyárak (ez környezetvédelmi és városképi szempontból is nagyon előnyös). A városi sétánkat (amely elég szűkre szabott volt) a Március 15. téren kezdtük. Ez egy háromszög alakú terület. Közepén park van, süllyesztett középrésszel, kúttal. A tér jelentősebb épületei: a Városháza - középen az oromzaton Justitia szobra, két oldalt fekvő nőalakkal a magyar ill. Migazzi címer - a váci világi barokk építészet legjelentősebb emléke; az Irgalmasok Kórháza, a Siketnémák Intézete, a Fehérek temploma (egyhajós rokokó templom) és barokk lakóházak. A Préposti Palota, amely ma az egyház-megye kincseinek gyűjteményét mutatja be, s ahol rövid látogatást tettünk. Aztán Vác nevezetes kiállítását, a Memento Mori-t is meglátogattuk. A Fehérek temploma - az egykori domonkos templom-kriptája a polgárság és a papság temetkezőhelyeként 1731-1808 között működött, majd később elfalazták, és feledésbe merült. A templom felújítási munkálatai során került elő a kripta lejárata 1994-ben, és szükségessé vált a temetkezőhely kiürítése, átalakítása. A kripta különleges klimatikus körülményei között a koporsókban természetes módon mumifikálódtak a tetemek, meglepő 37