Mándli Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IX. országos tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. (2003)

Bényei Miklós: A helyismereti munka fejlődési trendjei a XXI. század elején.

BENYEI MIKLÓS A HELYISMERETI MUNKA FEJLŐDÉSI TRENDJEI A XXI. SZÁZAD ELEJÉN* Kénytelen vagyok az ilyenkor már megszokott mentegetőzéssel kezdeni. Noha a cím átfogó jellegű megközelítést sugall, a megszabott terjedelem nem teszi lehetővé, hogy a helyismereti tevékenység valamennyi jellemző vonulatát, irányadó áramlatát - mert az idegen szavak szótára szerint az angol eredetű kifejezés, a trend hozzávetőlegesen így fordítható magyarra - elemezzem vagy akár csak megemlítsem, netán felsoroljam. Maradt tehát a másik, szintén kézenfekvő megoldás: az egyre szerteágazóbb témából kiragadtam néhány alapvető mozzanatot, vagyis az általam leginkább időszerűnek vélt, a szerintem leginkább elgondolkodtató kérdésekről fejtem ki a véleményem, esetleg vitára is ingerlőén. Két megjegyzést mindenképpen szeretnék előrebocsátani. Egyrészt arra kívánok utalni, hogy a most jelzett, vázolt folyamatok, problémák nem vadonatújak, mégcsak nem is az utolsó egy-két esztendő szülöttei, hanem hosszabb ideje, nemegyszer jó néhány évtizede jelen vannak életünkben, munkánkban. Másrészt úgy gondolom, hogy ezek a fejlődési irányok még sokáig elevenen ható tényezők lesznek, nemzedékek számára határozzák meg a mindennapi teendőket, illetve azok kereteit. Érdeminek szánt tűnődéseim sorát egy minket, helyismereti könyvtárosokat nagyon közelről érintő, de másokat is izgató kérdéssel - ha úgy tetszik: paradoxonnal - indítanám. Léptennyomon ismételt közhely: az új évszázad (évezred) a kiteljesedő globalizáció kora lesz. Ha valóban így történik, márpedig számos jel mutat arra, hogy igen, joggal fogalmazódik meg az aggodalom: van-e, lehet-e még szerepe a lokalitásnak, a sajátos helyi törekvéseknek, a helyismereti információknak? Van-e, lehet-e létjogosultsága a könyvtárak helyismereti tevékenységének? Rögtön szögezzük le: van. E kategorikus állítás, az ellentmondás ilyetén pozitív feloldása azonban valamivel részletezőbb választ igényel, sőt érdemel. Némelyek - sokan! - a globalizálódás hatalmas, világméretű gazdasági, pénzügyi, társadalmi és kulturális folyamatát csodaszernek, megtermékenyítő áldásnak tartják, ettől várják az emberiség megváltását, a világ sorsának jobbra fordulását. Mások - akik szintén szép számmal vannak - viszont a megtestesült rosszat, a magas művelődés, továbbá a nemzeti identitás és a regionális kultúra veszedelmét látják benne, különösen félnek az egyedi, lokális jelenségek, az eredeti színek elsorvadásától, eltűnésétől. Szeretnénk hinni, hogy a feltartóztathatatlan fejlődés valahol e két szélsőség között fog végbemenni, a történelem (az emberek, a népek) által kikényszerített kompromisszum következményeként. Ugyanis világszerte rendkívüli erőfeszítések történnek a nemzeti azonosságtudat megőrzésére, a nemzeti, regionális és helyi sajátosságok továbbéltetésére. A józanul gondolkodó fők, köztük az európai integráció - amely felfogható a globalizálódás egyik konkrét megnyilvánulásaként - megvalósulásán munkálkodó politikusok többsége szintén hangsúlyozza a nemzeti és a regionális kultúrák fennmaradásának szükségességét. Most az Európai Bizottság egykori elnökét, Jacques Delors-t idézem: „a megnövekedett Európa biztosítson tagjainak teret egyfajta aktív békére, felajánlva a fenntartható fejlődés kereteit, és tartsa meg a különböző kultúrákból és hagyományokból örökölt erőteljes értékeket." A fenntartható fejlődés idei világkonferenciájára készülve ugyancsak számtalan fórumon leírták, elmondták: a helyi erőforrások hasznosítása, a helyi környezeti értékek megMegjelent a Könyv - Könyvtár - Könyvtáros 2002. novemberi számában. 9