Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Gerő Gyula: A (h)őskor könyvtárosai.
a Belügyminisztériumot is birtokló Kommunista Párt a baloldal megerősítésére, természetesen elsősorban a saját sorainak feltöltésére kívánta felhasználni. A fenyegetett köztisztviselői értelmiség java része, a finnyásabbak azonban ijedtükben is inkább a szociáldemokraták pártjába léptek be, mások, a népi írókhoz korábban is vonzódók pedig Veres Péter Nemzeti Parasztpártjába. Ez a párt adta 1948-ig a kultusztárca vezetőjét, Keresztury Dezsői, és 1947-től 1949-ig államtitkárát, utána debreceni egyetemikönyvtár-igazgatót, Kovács Mátét, valamint a könyvtárügyekkel foglalkozó osztály vezetőjét, Sebestyén Gézát. Parasztpárti volt - legalábbis egy ideig - az Egyetemi Könyvtár igazgatója. Mátrai László illetve - amíg létezett a Parasztpárt a debreceni indulású Kondor Imre, aki 1951-ben a Műegyetemi Könyvtár igazgatója lett; továbbá a Népkönyvtári Központ vezetője, Sallai István, valamint a Népművelési Minisztérium könyvtári osztályának helyettes vezetője, a felvidéki eredetű Kardos Ferenc is. A könyvtárügy nagy szerencséjére ők akkor is bizonyos bántatlanságot élveztek, amikor már az MDPpárttagság előfeltétele volt minden vezetői állás elnyerésének, illetve megtartásának. A szakma másik szerencséje, hogy a két, ún. munkáspárt, a szociáldemokrata és a kommunista kierőszakolt egyesítésekor, 1948-ban a szocdemek közül sok kitűnő ember is átsodródott az új pártba, a Magyar Dolgozók Pártjába, az MDP-be, és így maradhatott meg állásában, vagy válhatott könyvtárvezetővé a hőskorban. Más vezetőket, illetve reménybeli vezetőket munkatársaik vettek rá, vagy - a legenda szerint - Mátrai László beszélt rá a pártba lépésre, nehogy alkalmatlant, „ejtőernyőst" helyezhessenek föléjük, az intézmény élére. így történhetett meg, hogy 1949 és 1952 között - az MTA Könyvtárának kivételével - szakmai szempontból kifejezetten jó gárda állt a nagykönyvtárak élén. A 19 megyei könyvtárt tekintve pedig ajók aránya csaknem 60 százalékra tehető, de a könyvtártípusban a személyi korrekciókra több lehetőség adódott, s ezek a kedvező változások 1956-ig többnyire meg is történtek. Milyen esélyeik voltak a pártonkívülieknek? Mivel a tárgyalt időszakban a vezetői álláshelyeket ideológiai-hatalmi támaszpontoknak tekintették, betöltőjüket a központi politika képviselőinek, megbízottjainak, tőlük etikettszerűen megkívánták a párttagságot, vagy annak reményét. Az előleget azután többnyire meg kellett váltani. Voltak kivételek is, akik végig kívül tudtak maradni, például akiváló miskolci igazgató, SzőnyiLászló. Különleges helyzetüknek azonban velejárója volt az állandó fenyegetettség, zsarolhatóság veszélye a kívülállás miatt: a félelem attól, hogy valakit bármely pillanatban a pártonkívüli vezető helyébe-fejére ültethet a hatalom, a helyi hatalmasok szeszélye. Nem tudom, Szőnyi László tragikus sorsában mennyi része volt a pártonkívülisége okozta tartós stressznek, de bizonyosan volt része. A kívülmaradás másik következménye volt az előreléptetés reménytelensége egy bizonyos lépcsőfokon felül, általában a vezetői kategóriába. Ennek a kilátástalanságnak az elviseléséhez - a magam példájából tudom -jó adag derűs alázat szükségeltetett és kiegyensúlyozottsággal párosult nagy-nagy munkabírás: jó lélekkel vállalni minden ún. „négermunkát" az elmaradt magasabb javadalmazás pótlására... Befejezésül - a tanulságok helyett: Azok, akik személyekről szóló történeteket vártak tőlem, bár néhány nevet említettem, bizonyára csalódtak. Elmaradtak a nagy elmeélű személyi analízisek, de a kacajra fakasztó jópofa sztorik is. A tiszteletre méltó elődök általam összeállított 150-es, majd 100-ra szűkített galériájából nem mertem kiválasztani azt a 10-et sem, akiről itt és most részletesebben is szólni lehetett volna. Nem akartam ugyanis megsérteni a mellőzöttek emlékét. Könnyen szólhattam volna sokkal részletesebben például a közművelődési könyvtárügy alapító atyjáról, Sebestyén Gézáról és megkezdett munkájának folytatójáról, a 29
