Sipos Csaba (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VIII. országos tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 18-20. (2002)
Dr. Gerő Gyula: A (h)őskor könyvtárosai.
Dr. Gerő Gyula A (H)ŐSKOR KÖNYVTÁROSAI A hőskor az én megfogalmazásomban és korosztályom tagjainak emlékezetében az 1949-cel kezdődő és 1952-vel végződő négy évet jelenti. Azt az időszakot, amikor a modern magyar könyvtárügyben több esemény történt, mint azt megelőzően és utána következően évtizedek alatt. Ez volt a nagy alapítások, „gründolások" korszaka, s ekkor jelent meg hazánkban az első, az egész országra kiterjedő, minden részletében kidolgozottt ellátó és gondozó könyvtári rendszer, a körzeti könyvtárak hálózati szisztémája. Igaz ugyan, hogy a gondolat már jóval korábban megszületett, és megalkotója, Sebestyén Géza s a mögötte álló kultuszminisztérium, valamint az ún. szabadművelődés vezető szervei 1946 elején meg is hirdették, de még három évig kellett várni, míg a tervezett intézmények megkapták költségvetési alátámasztásukat, és 1949. április 4-én Veszprémben felavathatták az első körzeti könyvtárat, s fél éven belül még további kilencet. Ám nemcsak a körzeti könyvtári, tehát a falusi könyvtárügyi fejlesztésben történt meg az alapvetés: 1949-ben kezdődött meg a munkahelyi könyvtárak nagyarányú kifejlesztése, a szakszervezeti könyvtárak gyorsabb ütemű kiépítése az üzemekben, és az Iparügyi Minisztérium felszólítására az év végéig 130 műszaki könyvtár is létesült a vállalatoknál. A műszaki kultúra kiterjesztése végett a Technológiai Könyvtár megkezdte vidéki fiókhálózatának kiépítését, kormányrendelet felállította az Országos Dokumentációs Központot, és öt szakmai dokumentációs központ szervezése, illetve munkájának megindítása is megtörtént. Az első referáló lapok, lapszemlék megjelenésével - általában a dokumentáció feltűnésével olyan kihívás érte a meglévő kevés és nehézkes nagykönyvtár olvasószolgálati, tájékoztató és bibliográfiai munkáját, amelyre a „filosz" könyvtáraknak is meg kellett mozdulniuk: többet vállalni, jobban figyelni a használókra, és szervezetileg megújulni. Elsősorban a nagykönyvtárakra gondolva állították fel a budapesti egyetemen a könyvtári tanszéket, a „könyvtártudományi intézetet", és indították meg a könyvtárosképzést 1949 márciusában. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ugyanebben az évben, az esztendő kezdetén történt meg az ország első könyvtárának önállóvá válása is, az Országos Széchényi Könyvtár kiemelése a Magyar Nemzeti Múzeum kereteiből. (Zárójelben jegyzem meg, hogy tudomásom szerint még senki sem foglalkozott azzal a különös helyzettel és következményeivel, a társadalom könyvtárképének alakulása szempontjából is meghatározó ténnyel, hogy az országnak addig nem volt egyetlen - státusát tekintve - teljesen autonóm szervezetű és eszközrendszerű országos könyvtára. A nemzeti könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, vagy ahogyan korábban nevezték, a Széchényi Országos Könyvtár, 1808 óta nevében is a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára volt, holott 1802-ben Széchényi Ferenc nem múzeumot alapított, hanem könyvtárat, amelyben muzeális tárgynak csak néhány földgömb és a numizmatikai gyűjtemény volt minősíthető. Az igen korszerű szemléletű, Káplány Géza vezette Technológiai Könyvtár - a mai OMIKK elődintézménye - a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet könyvtára volt; az egyetlen, nagyobbfajta pedagógiai könyvtár pedig a Fővárosi Nyilvános Könyvtár - a mai Szabó Ervin Könyvtár - részeként működött. Más, későbbi nagykönyvtárak múzeumi vagy 22
