Komlósi József (szerk.): Helyismereti könyvtárosok VII. országos tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. (2001)

Katsányi Sándor: A Budapestensia kialakulása avagy három könyvtáros-portré

Katsányi Sándor A BUDAPESTENSIA KIALAKULÁSA AVAGY HÁROM KÖNYVTÁROS-PORTRÉ A millenniumi századforduló: a csábító lehetőségek, az útkeresések és útválasztások kora, s egyben az útkeresőké és az útválasztóké. Új lehetőségek - vagy azok illúziói - nyíltak meg a társadalom egésze s annak egyes területei előtt, így a magyar könyvtárügy előtt is, sőt annak még oly szűk mezejét sem hagyták érintetlenül, mint a helytörténeti gyűjtés. E történeti pillanatban Magyarországon általános volt a meggyőződés, hogy a helytörténeti irodalmat gyűjteni és őrizni kell, de nyitott kérdés volt, hogy milyen formában, milyen intézmény keretében? A múzeum, a levéltár, az iskola és a helyi - városi - könyvtár egyaránt potenciális gyűjtőhelynek mutatkozott. S a könyvtáron belül is - figyelmünket most csak erre fordítjuk - eltérő külföldi példák álltak a magyar kezdeményezők előtt. Európában - mint azt Bényei Miklós egyik írása felvázolja

1 - a könyvtárak ilyen irányú tevékenységének két eltérő alaptípusa alakult ki: egyrészt a közép-kelet-európai, mely a történeti értékek megőrzésére helyezte a hangsúlyt, tehát helytörténeti jellegű volt, másrészt a nyugati nagyvárosok nyilvános könyvtáraiban, a public library-kben kialakult típus, mely elsősorban a használó polgárok gyakorlati igényeit szolgálta a városra vonatkozó információk nyújtásával, tehát helyismeretet adott.

2 A kérdés, melyre írásom választ keres: a századvég, a millennium Budapestjének könyvtára melyik utat választotta? A kérdés nem akadémikus, az adott pillanatban mindkét irányultság esélyes, társadalmilag megalapozott volt. Egyfelől Magyarországon, így Budapesten is elevenen élt a 19. század romantikus historizáló szemlélete, mely a társadalom újjászületéséhez elengedhetetlenül fontosnak tartotta a múlttal, az éji homályban késlekedő régi dicsőséggel való szembesülést, lett légyen szó akár egy nemzet egészéről, akár egy városról, például a hajdan fényes nemzeti szimbólumként emlegetett, de a 19. század elején már csaknem teljesen elnémetesedett Budáról. E patrióta alapállású, edukatív törekvés mellett ugyanakkor megjelent egy másik, emettől alapjaiban eltérő gyakorlati szükséglet. A 19. század végére a hatalmassá duzzadó metropoliszok élete - így az egyesült Budapesté is - bonyolulttá és nehezen áttekinthetővé vált, s a városvezetésnek, mely korábban csak józan bölcsességet kívánt, részletekbe menő információkra volt szüksége a lakosság egészségügyi, iskolai, szociális helyzetéről, a közellátásról és így tovább. A városegyesítés után jelentkező vezetői igény rövidesen létrehozta Budapesten a maga sajátos információszolgáltató apparátusát, a Fővárosi Statisztikai Hivatalt. E hivatalnak, hogy működni tudjon, gyűjtenie kellett minden olyan szöveges dokumentumot, melyből a városra vonatkozó adatot nyerhetett. Krónika 1891, Budapest székesfőváros tanácsterme. A jövő évi költségvetést tárgyalják, valaki szóba hozza a (létesítendő) könyvtár ügyét. Felpezsdül a terem. Mindenki tiszteli a könyvtárat elvileg - és mindenkinek rossz a lelkiismerete: nem rég utasítottak vissza egy jelentős könyvtári alapítványt, Frank Ignác hagyatékát. Mindenki érzi, hogy könyvtárra szükség lenne, de mindenki fél attól, hogy határozott tervvel - s határozott anyagi igényekkel - álljon a tanácsülés elé. Ráadásul könyvek is vannak már, régiek és újak, rendezetlenül. Tohu va bohu, termékeny zűrzavar. A rendező elv hiányzik, egy ember, aki valóban akarja a könyvtárat és tudja, hogy milyen könyvtárat akar. 35