Varga-Sabján Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok V. országos tanácskozása : Kiskunhalas - Kalocsa, 1998. július 15-17. (1999)

V. ALKOTÓ KÖNYVTÁROSOK. - Rácz-Fodor Mihályné: A mézesbábos, a gyökérszobrász.

melyeken az itthon és külföldön rendezett kiállításait láthatjuk. Külön figyelmükbe ajánlom a betlehemi kompozíciót: a mézeskalács házikóból álló kis falut, fenyőfákkal, templommal a dombocskán... Személyesen is nagyon örülök, hogy megismertem Mártát és munkásságát. További sok sikert kívánok Neki. Azt, hogy álmait, szép gondolatait szavak nélkül, ilyen formában minél többször mondja el nekünk. Köszönjük e szép bemutató kiállítást! Bakó Laci barátunk kiállításának a címe: „Gyökerek" S nemcsak azért, mert elsősorban gyökérszobrászati munkák! Nála ez a szó sokkal mélyebb értelmű, ahogyan ezt egyszer nyilatkozta. Idézem: „... A gyökér számomra szimbólum. A gyökér a humanizmus felé vezet. Megmutatja egy ember életének az értelmét, magatartását, viszonyát az emberekhez, egyáltalán az élethez. A gyökér emberi tartás. Ahogy áfák és a növények gyökere életet ad, úgy az emberi tartásnak is, ha nincs gyökere az élet semmit sem ér..." Az ő gyökerei messze nyúlnak. Térben és időben is. Még apró gyermekkorában, pásztorkodása közben került közel a természethez, szerette azt meg igazán. Ott kezdte a „farigcsálást", a Hargitán, szülőföldjén. 10 éves sem volt, amikor egy pásztorbotot faragott - s ez a mai napig is megvan. íme! S a bicska azóta is hű társa. Székely szokásokhoz híven leánya születésére faragott sulykot készített. Minden nevesebb esemény faragásra ihlette. Érettségire Kati lánya egy faragott kelyhet kapott édesapjától, melyet nagy becsben tart - a többi'édesapja által készített tárggyal együtt. Lacinak - és barátainak, családtagjainak az a legkedvesebb ajándék, amit két kezével alkot, farag, amibe érzelmeit, gondolatait beleviszi. Bár messze van már az az idő - a gyerekkor - messze van a szülőföld - gyökerei mégis ott vannak, azok táplálják, éltetik. Mindig vissza-visszatér, járja a Hargitát, gyűjti a szülőföld ajándékait, szeretettel hozza magával. Minden alkotásáról tudja, honnan való, hol lelte fel, hol csodálkozott rá! Nyitott szemmel jár! Meglátja azt, ami mellett mi sokszor közönyösen elmegyünk a természet különleges, érdekes alkotásait. Ebből lesz az ő művészete. Laci szerint: „ művészetnek én nem nevezném, mert végül is a természet a művész. Én „csak" felfedezem, megtalálom az értékeit, a szépségeit, s ezeket megpróbálom hasznossá tenni az emberek mindennapi életében - Egy szép gyökér, amit a természet létrehozott - utánozhatatlan. Hiába próbálok ilyet faragni, az csak utánzat lesz, amelynek eredetijét a természet produkálta mindannyiunk gyönyörűségére." Én ezeket a szobrokat már nagyon sokszor láttam, s mindig újra és újra megcsodálom őket. Minden alkalommal valami újat fedezek fel, valami új hangulatot, új érzést sugároznak. Egykét műnek van csak címe, mint például kedvencemnek, a „ Csodaszarvas "-nak. Nem is kell címeket adni. Csak gyönyörködni bennük. Hisz Lacinak is ez a célja. Megtanítani bennünket, hogy meglássuk a szépet, hogy szeressük a szépet. A Szépet, ha az egy faág, vagy egy kiszáradt fa gyökere. Hogy mindenben keressük a szépet. A szépet, a jót. Mert az ott van, mindenütt körülfog bennünket. Lehet, hogy elrejtve, de megtalálható. Laci barátom! Köszönjük a tanítást! 66