Varga-Sabján Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok V. országos tanácskozása : Kiskunhalas - Kalocsa, 1998. július 15-17. (1999)
III. AZ EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYEK SZEREPE A HELYTÖRTÉNETI KUTATÁSBAN. - Lakatos Andor: A kalocsai Érseki és Főkáptalani Levéltár gyűjteménye, feltárása.
Az eddigiekből látható, hogy elsősorban a darabszinten rendezett iratok leírásához, feltárásához használunk számítógépet, s ez sajnos egyelőre csak az iratanyag kis részét jelenti. A jövőben a forrásérték figyelembevételével igyekszünk majd adatbázisainkat bővíteni. IV. A jövő kérdései, feladatai a helytörténet kutatások terén Bármilyen furcsán is hat, de a jövő feladataival kapcsolatban a múltat kell idéznem, egészen pontosan Mályusz Elemér munkásságára szeretnék utalni a következőkben. 1924-ben jelent meg a Századokban A helytörténetírás feladatai c. írása, melynek következő gondolatait ma is megfontolásra érdemesnek, aktuálisnak érzem: Mályusz szerint az újkor kétségtelenül közelebbről érinti a történeti érdeklődésű embereket, a potenciális olvasóközönséget, a jó helytörténetíró pedig elsősorban nem a politikatörténeti események vonalán kutat. „A gazdaság- és társadalomtörténet ellenben olyan feldolgozható problémák százait nyújtja, amelyek tipikusan helyi jellegűek, csak az illető területen végzett kutatások révén oldhatók meg s amelyek nem adalékszerűek, hanem, noha az egész fejlődés kis részét képezik, kerek, egységbe foglalható, önálló részletek." Határozottan vallja tehát e két szempont elsődlegességét a helytörténeti kutatásokban. A földolgozáshoz pedig az országos források megismerésén túl szükségesnek látja a helyi források lehető legrészletesebb ismeretét. Az urbáriumokon, gazdasági összeírásokon túl megjelenik Mályusznál az anyakönyvi adatok feldolgozásának gondolata is. Mivel értelmezésében a helytörténet az általános köztörténet alapját képezi, ennek igazolására tanulmányában számos olyan kérdést, problémát vet föl, amelyekre a helytörténeti kutatások eredményei adhatnák meg a válaszokat, „...helytörténeti kutatásunk hátramaradotísága nemcsak a gazdaság- és társadalomtörténetünk fejlődésére káros, hanem ólomsúllyal nehezedik politikai történetírásunk fejlődésére is. Még ez a két, látszólag oly messzeálló irány is szoros kapcsolatban van egymással s ha az egyik beteg, a másik is az, s egyik sem gyógyítható a másiknak egészségessé tétele nélkül." A fentiek figyelembevételével a helytörténeti kutatások valóságos kincsesbányáját jelenti levéltárunk, s tegyük hozzá rögtön: feltáratlan kincsesbányáját. A Mályusz által emlegetett részletes feltáró munkára azóta is kevesen vállalkoztak, részben pl. a hiányzó levéltári segédletek, az anyagok rendezetlensége miatt. Egyszerűbb is volt a helytörténeti munkákat a néhány elérhető narratív forrásra, valamint köztörténeti összefüggésekre alapozni. Az első látásra „unalmas" levéltári összeírások, számsorok, anyakönyvek kétségtelenül fáradságosabb megszólaltatása elmaradt, pedig a szakmai szempontokon túl erre kötelezne bennünket a technika fejlődése, a számítógép nyújtotta, egykor "szinte elképzelhetetlen lehetőségek is. A tartalmi kérdéseken túl még egy gyakorlati jellegű módszertani kérdésben érzek jelentős lemaradást a Mályusz által meghirdetett programhoz képest: ez pedig az összefogás, a helytörténeti kutatási eredmények, információk központosításának kérdése. Talán furcsán hat éppen a helytörténeti kutatásokkal kapcsolatban központosítást emlegetni, mégis úgy érzem, nem véletlen tervezett külön tudományos intézetet a helytörténeti kutatások számára Mályusz Elemér, külön folyóirattal, s a hétköznapi teendők gondjait is vállaló, módszeres adatgyűjtéssel együtt... „A történetírást ma az idő oly feladatok elé állította, amelyek a szó szoros értelmében megkövetelik, hogy az eddig dívott egyéni munka helyébe a laboratóriumi, közös munkarendszer lépjen, azaz, hogy több azonos képzettségű és tudású munkatárs vállvetve dolgozzék valamely probléma megoldásán, még pedig nem egymás alá, hanem egymás mellé rendelve. " 51
