Varga-Sabján Gyula (szerk.): Helyismereti könyvtárosok V. országos tanácskozása : Kiskunhalas - Kalocsa, 1998. július 15-17. (1999)

I. A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK, EGYHÁZTÖRTÉNETI BIBLIOGRÁFIÁK. - Zombori István: A magyar egyháztörténeti bibliográfia időszerű kérdései.

ZOMBORI ISTVÁN A MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNETI BIBLIOGRÁFIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A magyar egyháztörténeti bibliográfia létrehozásával kapcsolatban abból kell kiindulni, hogy az egyháztörténet, mint tudományos disciplina a magyar történetírásban gyakorlatilag a történetírásunkkal egyidős. Többszáz éves múltra néz vissza, amelyet az 1945—46 utáni időszakban két-három esztendő alatt megszüntettek, részben az ezt művelő egyházi szakemberekkel együtt. Nyilvánvaló, hogy ez elválaszthatatlan volt attól a szemlélettől, amely az adott politikai rendszerben a hivatalos ideológiává az ateizmust tette, amelyben az egyházakat, a vallást, a vallásos embert olyan átmenetileg megtűrt tényezőként tekintették, amely a kor marxista ideológiája szerint, tíz vagy húsz év alatt lassú kimúlásra ítéltnek minősíttetett. A szocializmus viszonyai közepette az egyházak, a vallásos emberek másfajta elbírálás alá estek. A magyarországi pártállami rendszer külön hivatalt hozott létre a kérdés „kezelésére", az Állami Egyházügyi Hivatalt. Ez a politikai rendszer által kitalált szerv létrehozta hierarchikus rendszerét, amely a párt illetékesei által kiadott hivatalos verziót a maga szervezeti eszközeivel lebontotta és következetesen véghezvitte. Ennek a hivatalnak a profizmusát jelzi, hogy nagyobb botrányok és viták nélkül végezte dolgát négy évtizeden át. De azt is hadd tegyük hozzá, hogy ha a megkapott pártutasítás alapján a végrehajtandó feladatokra valaki szép szóval és a kialakult struktúrák fölhasználásával nem volt rábírható, akkor jöttek a megfelelő ügyosztály egyénei, akik „operatíve" megoldották ezt a feladatot. Azt, hogy ilyenek a 60-as, 70-es, sőt még a 80as évek elején is voltak, arra azért ma már - 8-9 évvel a rendszerváltás után -jó néhány példát lehet hallani. Arra is, hogy még a legkisebb, plébánosi, sőt városokban a kápláni hely betöltésére is csak gondosan megvizsgálva kerülhettek megfelelő egyének, illetve az egészen bizonyos, hogy kiváló kvalitású és erős erkölcsi tartású egyéneket garantáltan nem engedtek magas, felelős tisztségekre, kiváltképp nem a 60-as, 70-es években. Kelet-európai viszonylatban az Állami Egyházügyi Hivatal annyival volt „jobb" mint más országok primitívebb, erőszakosabb rendszerei, amennyiben a Kádár-rendszer a maga egészében különb és „masabb" volt a magyar viszonyokban mint a többi kelet-európai pártállami rendszer. Természetesen, amikor az egyházak alapvető hitéleti működésükben korlátozva voltak, akkor az egyházak történetére (értsd a múltjára) kiterjedő és elsősorban annak jóságát, hasznosságát bizonyító kutatások még inkább akadályozva, sőt betiltva lettek. Az egyháztörténeti kutatás az 50-es, 60-as, 70-es években nem, vagy alig létezett. Ami volt, az csak kivételként említhető, főként a különböző egyházi jellegű műemlékek föltárása, helyreállítása kapcsán keletkezett művészettörténeti, régészeti tanulmányok. Ezek szerzői kénytelenek voltak kitérni arra, ahogy az a templom, kolostor vagy egyéb, valaha egyházi jellegű intézménynek milyen volt az egyházhoz, a benne lévő egyházi intézményekhez kötődő története. Ilyen értelemben beszélhetünk már a 70-es évektől valamiféle egyháztörténetről. Az egyházakon belüli szakemberek javarésze megöregedett a rendszerváltás idejére és így a még létező egyháztörténészek számát és szellemi erejét tekintve azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen újra kellett kezdeni a szakág művelését. Hozzá kell tenni, hogy a magyar hivatásos 13