Laki-Lukács László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok IV. országos tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. (1998)

I. MAGYARSÁG, MAGYAR KULTÚRA ÉS IRODALOM A HATÁRON TÚL. - Dr. Görömbei András: A határon túli magyar irodalom.

Jól tudjuk, hogy a kárpátaljai magyarságnak az irodalma a legkisebb, mert a kárpátaljai magyarságnak a lélekszáma is a legkevesebb. A külön történelme is csak a második világháború után kezdődött el, elképesztően nehéz körülmények között. Ennek a magyarságnak a sorsáról a legteljesebb képet Kovács Vilmos Holnap is élünk című regénye adja, amelyben plasztikus rajzát kapjuk annak is, hogyan semmisítették meg 1944-45-ben a kárpátaljai magyarság férfilakosságát, milyen küzdelmekkel lehetett életben maradnia magának a hősnek. Kovács Vilmos húsz évvel ezelőtt meghalt, az ő utódai szemléletben Vári Fábián László, Fodor Géza, Baüa D. Károly és mások, most kezdenek igazán ismertté válni Magyarországon, a rendszerváltás óta megjelent könyveikkel. Nyilvánvaló, hogy leggazdagabb kínálatot, leggazdagabb ajánlatot az erdélyi magyar irodalomból tehetek, hiszen az erdélyi magyarság már a két világháború közötti időben is olyan hatalmas szellemi értékeket produkált, amelyek az egyetemes magyar irodalomnak is maradandó értékei. Köztudott, hogy a száz évvel ezelőtt született Tamási Áron a legnagyobb székely elbeszélő, aki az Ábel-trilógiában igazában az erdélyi magyarságnak a Trianon utáni három lehetetlen lehetőségét vette számba. A transzilvánizmus gondolatának jegyében fölmenekülni a Hargitára, föl a természetbe, a hegyekbe, és megőrizni magunkat, vagy a másik lehetőség, elmenni a városba cselédnek, vagy kimenekülni Amerikába. Tamási óriási szellemi, lelki teljesítménye, hogy hőse, Ábel elemi létküzdelmeket vív, mégis a legnagyobb emberi ügyek szószólójává válik, mégis a szabadság zászlaját tűzi ki Csík és Háromszék határán a fa tetejére, és lefelé jőve levágja a gallyakat, hogy ne lehessen ezt a szabadságzászlót onnan elvinni. A személyiségének az alapvonása lesz az otthonkeresés. Az egész kisebbségi magyar kultúra egy hatalmas otthonkeresés. Ezt Tamási úgy fogalmazza, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. De nem kisebb erkölcsi, szellemi teljesítmény Kuncz Aladár Fekete kolostor című regénye. Kuncz Aladár ötéves franciaországi hadifogságának az élményeit több, mint egy évtizedes erdélyi kisebbségi lét tapasztalatain szűrte át, és olyan csodálatos remekművet alkotott a fogságélményéből, amely a kortársak számára egyérteművé tette, hogy Erdély nekik a fekete kolostor. És ezen azt értette aki ezt fogalmazta, Krenner Miklós, hogy az összezártságban, a szenvedésben a fekete kolostor lakói a fekete baráthoz, az összetartozás-tudathoz, a humánumhoz, az egymás segítésének jelképéhez kapcsolódtak. A kisebbségi magyarság számára ezek a humán programok mindig a megmaradásnak, az önmegőrzésnek a programjai. Nagyon sok nagy írót kellene említenem a két világháború közötti időből is, Kós Károlyt, az építőt, aki megtartó emberként a meneküléskor hazament Kalotaszegre, pártot szervezett, megtartó regényeket, (Varjú-nemzetség, Az országépítő) színdarabokat írt. Minden cselekedete azért volt, hogy összetartsa az erdélyi magyarságot. Ő fogalmazta a transzilvánizmus eszméit. Nagyon sok más írót említhetnék már a két világháború közötti időből is, akiknek most újra kiadták a műveit, Bánffy Miklóstól Berde Máriáig, Molter Károlytól Makkai Sándorig, akik az erdélyi szellemiségnek a közvetítői. Ezért ez a nagy kultúra ösztönözhette a második világháború utáni fiatal nemzedéket, Sütő Andrást, Kányádi Sándort, Székely Jánost, Szabó Gyulát és másokat arra, hogy folytassák ezt a közösségi szolgálatot az irodalom magasabb szintjén is. Sütő Andrásék nemzedéke nagy illúzióval indult, beszéltem arról a megtévesztésről, amely '45^-7 között érte őket. Jellemző egyébként, hogy Márton Áron gyulafehérvári püspök már akkor tiltakozott a Groza-kormánynál a kisebbséget nyomorító intézkedések ellen, mikor még ezeket a legtöbben megváltó intézkedéseknek látták. A Sütő-nemzedék illúziókkal indult a 18