Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

Előszó.

ELŐSZÓ Tisztelt Olvasó! Kedves Kollégák! Új és immár harmadik kötetét jelenteti meg az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szerveze­te évi rendes tanácskozásán elhangzott előadásainak közrebocsátásával. Ez már hagyomány és talán nem is hangzik nagyképűen. A szerkesztőnek illene néhány szót írnia a háromnapos tanácskozásról - de jelen esetben elfogultságot jelent be és az értékítéle­tet rábízza a résztvevőkre, a vendégekre. Bizonyára voltak zökkenők, hiányosságok, kellemet­lenségek (nem jöttek el előadók, meleg is volt, eső is esett stb.), de remélhető, hogy voltak kellemes, szép órák, napok, amikor Tatán, Majkon, Komáromban jól érezte magát a népes tár­saság (jó előadások, kellemes délutánok - esték, hűsítő italok stb.). Nemzetközi tanácskozáson vehettek részt a Kedves Kollégák, Vendégek. És talán már ez is hagyomány. Egyrészt angliai testvéregyesületünk révén és jóvoltából (Tatán Penny Ward kép­viseletében), másrészt pedig a szomszédos államokban dolgozó kollégák jelenléte „színesíti" a palettát (Szlovéniából, Romániából, Szlovákiából). Altiennyire pedig "az 1997. évi Borsod megyei programot a szerkesztés eme fázisában ismerem - majdnem mi érezhetjük vendégnek magunka, hiszen a fő téma a szomszédos államok közgyűjteményeiben folyó helytörténeti, helyismereti munka megismerése, a szellemi műhelyekbe való bepillantás az ott dolgozó kol­légák beszámolói alapján. Már az előző „évkönyv" előszavában is jelezte a szerkesztő, hogy a „teljes anyag" csak így, idézőjelben értendő. Sajnálatos módon nélkülöznünk kell néhány olyan tanulmányt, melyet fontosnak tartottunk volna mind szóban, mind pedig írásban. Hiába a szép és többszöri felszó­lítás. Reméljük, hogy „utódainknak" ilyen szempontból is több szerencséjük lesz. Reméljük, hogy a hiányosságok ellenére értékes és érdekes tanulmányokat, korreferátumokat olvashat­nak majd a Kedves Kollégák. Gondolatébresztő, visszatekintő előadások hangzottak el és ol­vasva az írásos változatokat bizonyára még több és újabb dolgok jutnak eszünkbe, vagy ép­pen korábbi problémáink megoldása csillan fel a sorokban és a sorok között. Mint a tatai tanácskozás házigazdája és a kötet szerkesztője ajánlom a kollégák figyelmébe az itt közölt írásokat. Itt szeretnék ismét köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették mind a szakmai prog­ram összeállítását, mind pedig a tanácskozás egyéb, „technikai "jellegű részeinek megszerve­zését, lebonyolítását. Köszönet illeti - a kiadó nevében is - a Kultsár István Társadalomtudo­mányi és Kiadói Alapítványt (Tatabánya) a kötet megjelentetésének támogatásáért. Kollégáimmal sok szeretettel láttuk Önöket vendégül Tatán, szívesen szerveztük meg, bo­nyolítottuk le a kirándulásokat, jól eső érzéssel fogadtuk az elismerő szavakat. Reméljük, hogy valóban jól érezték magukat Tatán és máskor is visszatérnek kis városunkba. Viszont látásra a következő tanácskozáson Miskolcon 1997 nyarán. A szerkesztő és a házigazda 3

Next

/
Thumbnails
Contents