Gyüszi László (szerk.): Helyismereti könyvtárosok III. országos tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. (1997)

I. A HELYISMERETI, TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI MONOGRÁFIÁK SZEREPE A HELYTÖRTÉNETKUTATÁSBAN - Varga Gyula: A Hajdú-Bihar megyei településmonográfiák (1960-1994).

A „története és néprajza" címet viselő kötetek a történeti fejezeteket logikusan koncentrálják. A néprajzi tematika azonban nem egységes. Úgy tünik, a szerkesztők - különösen Ujváry Zoltán - több szabadságot adott a szerzők szakmai érdeklődésének. így a települések néprajzi áttekintése igen változatos, de seholsem teljes: némely témában túl részletező, más témák kimaradtak. PL népzenei kitekintést csak a Báránd kötet tartalmaz {Bencze Lászlóné), ebben viszont nincs szó a népi táplálkozásról, hiedelmekről stb. Érhető, hogy néhány helyi specialitás csak az adott kötetben kap külön fejezetet (pl. a Kádár monda Bakonszegen, a gyékényfonás Biharnagybajomban stb.), de nem érthető, hogy pl. a viselet miért csak Biharnagybajom néprajzában, a gyűjtögetés, halászat, méhészet csak Bakonszeg néprajzában kap külön kiemelést. Egyetlen kötetben sincs szó a néptáncokról. Elég lazán fogalmazottak a tanulmány címek is (pl. Bakonszegen: „Társas munkák- társas élet"). Mindez azt mutatja, hogy a néprajzi vonatkozásban a legtöbb könyv „tanulmány kötet"-ként fogható fel. Kétségtelen viszont, hogy a résztanulmányok nagyobb részben (különösen a Balassa Iván és Ujváry Zoltán által szerkesztett kötetekben) jó felkészültséggel, szakszerűséggel íródtak (21 szerző, többnyire a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézete és a Déri Múzeum munkatársai.) A szerkesztői „liberalizmus" a kötetek többszínűségét, olvasmányosságát segíti, viszont a kötetek összehasonlító elemzését nehezíti. A monográfiák szerkesztői általában súlyt helyeztek arra, hogy a helyi különleges értékek külön fejezeteket kapjanak. (így pl. Földi János Hajdúhadházon, Hajdúszoboszló nagyjai, A herpályi apátsági templomrom építéstörténete, Bessenyei György, Nadányi Zoltán Bakonszegen). Sajnos, ez nem következetes, mert pl. sem Hajdúdorog különleges egyházi státusáról, műemlék templomáról, sem a hajdúszoboszlói, hajdúnánási templomerődfalakról, a hajdúböszörményi hajdúkerületi székházról, a biharnagybajomi Szűcs Sándorról és a falunak ajándékozott műemlék házáról nincs külön fejezet. Köteteink eltérnek egymástól abban is, mennyi és milyen dokumentációt közölnek. Ezen a téren csak a legújabban megjelent Vámospércs kötet teljes, mert a teljességre törekvő bibliográfia mellett (Bényei Miklós) közöl egy kronológiai áttekintést (Gazdag István), név-, helynév-, és tárgymutatót (Síró Judit). Dokumentációs anyag közlésében Polgár története a leggazdagabb. Ezeknek, s még inkább a képanyag közlésének legtöbb esetben a pénzszűke szabott határt. A mutatózásban Báránd és Berettyóújfalu mutat némi törekvéseket. Bényei Miklós, az említett értékelő tanácskozáson méltán mutatott rá kiadványaink ezen hiányosságára, utalva arra, hogy ezen nem szabadna takarékoskodni, hiszen az ilyen terjedelmes kötetek használatát ezek a segédletek nagyban megkönnyítenék. Összességében mégis azt kell mondanunk, hogy a Hajdú-Bihar megyei többszerzős, tehát szerkesztett helytörténeti monográfiák általában a kor tudományos színvonalán állnak. Könyvtáraink talán legkeresettebb munkái, amelyeket a művelődés minden területén igen sokan használnak. Bár általában a hasonlójellegű munkák hosszabb távlatra, 40-50 évre készülnek, mégis számolni kell azzal, hogy a mi monográfiáink a vártnál gyorsabban avulnak. Ez részben azzal magyarázható, hogy nagyon sok esetben a szerzők forrásszegénységgel küszködtek, s a források értékelésében sem mindenkinek sikerült az optimális igazságot megközelíteni. Másrészt számolni kell azzal, hogy éppen monográfiáink indulása óta - főleg a történettudományon belül - számottevő szemléleti változások történtek, melyek a korábbi megfogalmazások átértékelését teszik szükségessé. Ennek ellenére a maguk idején ezek mind komoly és fontos funkciót töltöttek be, s valószínűleg maguk is hozzájárultak a tudomány fejlődéséhez. 27