Házi Tájékoztató, 1945. január / 1
1945-01-12
London a,végső "budapesti csatáról. Rá oi/12 He Len d a ti-, január 12. /BBC/ Budapesten na hajnalban a szovjet ősapátok Végső táuadásra indultalc a . íaaradét nénet-nagyar helyőrség ellen. Paul Winterton, a News Chronicle moszkvai munkatársa jelenti a JbC-nek: A budapesti német védőser Cg "»•» végleges összeomlása közeledik. A németek lőszerük „ 'fogytán, varrnál: és őzen nem tudnak a levegőből sem segíteni, mert amióta a szovjet, csapatok elfoglalták utolsó szükség-repülőtérieket is, légi uton sem kaphatnak számottevő utánpótlást, Gyengén állnak a németek harokoosibsn is, mig az "oroszok áznál több ilyen „ " harci alkalmato sságga1r endelks znek, Egyébként hiján vannak a németek az üzemanyagnak ís, úgyhogy maradék géperejű jármüveik^nagyrószét üzemanyag hiánya miatt szintén kénytelenek leállítani, i.sudapoeten/xárx f*ün%ft. iQ.*.Q00 embert vesztettek fogolyban a magyar fővárosban, A szovjet ősapátok tegnap is visszaverték a németek minden nyugati és északnyugati támadását, a németekre nézve súlyos veszteséggel. /Ml/. / a németek már Q Ha/14 He /Esti moszkvai helyzetjelentés, Folyt,/ Budapest fölött harcbavetették az uj szovjet "törpebombázót" is, mely•kétmotoros gép és szükség esetén akár egy kertben is le tud szállani. Ezek a bombázók éjszakánként "kézigránátokkal n bombázzák a német kézen léve épületeket, A magyar f/ óvárostól északnyugatra és nyugatra folyó súlyos felmentő csatában elszenvedett német veszteségek óriásiak, összesen csaknem 600 harckocsi és rohamlöveg esett áldozatul. Az ellenséges harckocsik, amelyek a mély havon keresztül továbbra is a budapesti helyőrség felmentésével kísérleteznek, még mindig nem akarják tudomásul venni a kudarcot. Rohamozásuk összes eredménye azonban eddig mindössze az, hogy növelték a városba vezető utakon felhalmozódott ócskavas-tömeget ,/id'Tl/ mm M mm> Légitámadás a bergeni tengeralattjárO-kikotŐ ellen Q Ha/14 He L o n d o n , január 12./Reuter/ Két RAF Lancaster bombázó-ezred pénteken délután ' •a Norvégiában lévő Pergen tengeralattjáró-kikütpjét támadta meg. A gépek 6000 kilós bombákat dobtak, Más Lanc a ster gépek a bergeni kikötőben és közelben folyó német hajózást támadták,/MTI/ y